Férfi blog

A férfi földből vétetett. S oda is tér vissza. Egész élete a földhöz köti. Szereti a földet. Sokszálú spirituális kapcsolat ez élő és élő között. Érzi az illatát, megmorzsolja a kezébe vett göröngyöt, bőre érzékeli annak zsírosságát. Tapintásra tudja azonnal, hogy mire jó az a föld, amelyet megfogott. Megindítja lelkét, fantáziáját, hogy mit vetne belé, mire való az a föld eredendően. Látja lényegét egy szempillantásban akár. Vérében van az ösztöke, hogy felszántsa, bevesse maggal, majd gondozza a kis jövevényeket, amelyek a magokból kikelnek, mígnem beérve termésüket arathatja. A föld az Istené, ő teremtette olyannak, amilyen,  az élet éltetésének kovászát ő köpte bele. Anélkül csak elporladt, élettelen kőpor volna, nem teremne semmit. Az erőt is Isten adja a férfiba - lelkébe, abba az indíttatásba, amely kitartásra sarkallja a testét -, a munka feladata azonban a férfié, az első megindító illattól az aratásig. Ez az ő képessége, lehetősége és feladata.

Bármi, amit egy férfi csinál, ehhez kötődik. E kötődésből származik minden más tevékenység is, amit a férfi csinál. Ezért szereti a fát, a követ, a vasat is művelni és használni. És e kötődés miatt szereti, tartja becsben elkészített tárgyait is. Egyek voltak valaha, belőle származik - végső soron egy élet két fő vonulatai ők ketten. Ezért törekszik a férfi életen át egységre a földdel. Tulajdon, nem tulajdon, papír szerint, az lényegtelen ebben a kapcsolatban. A férfi képessége, tudása, hogy birtokba vegye a földet. Ez független attól, hogy tulajdona-e papír szerint vagy sem, vagy hogy ki mondja azt magáénak. Mert hiába tulajdona olyannak, aki nincs ismeretei, képességei tudatában, s nem él ezekkel - nem tudja birtokba venni a földet. Mert nem szereti a földet, és az sem szereti őt. Nem véletlen, hogy az évszázadok sorában kialakultak helyenként olyan törvények, miszerint a parlagon hagyott földet idővel az vehette birtokba, aki megművelte. Mert valahogy tudattalan igazságként kinyilvánult, hogy azé a föld, aki szereti. A férfi, ha egyszer birtokba vett valamit, megvédi, foggal-körömmel, ez is a földdel való kapcsolatából ered. Harcol, küzd érte érte, ha kell öl és pusztít, könyörtelenül ugyanaz a szív, amely a földet szereti - kezdettől fogva, amióta Édenből kivettetett az ember. Akkortól lett földművelővé vagy pásztorrá. Mert akár földművelő, akár állatok tenyésztője azon, akár bányász vagy kovács, a föld azért ugyanaz és ugyanaz viszonyuk is - föld nélkül nem élhet az ember, nem juthat semmire. S ha erejéből nem telik győzelemre, tudomásul veszi a veszteség tényét. De nem szűnik meg benne az ösztön, előbb vagy utóbb újra kezdi, újra neki fut - nem tehet mást. Az élet pedig mindig ad lehetőséget, hozzá teszi, amit tehet.

Nos, a férfi ez a primitív őserő és sors, ez határozza meg lényegét. Lényeg. Milyen furcsa szó. A lényből ered, mely élőt, létezőt jelent. Minden lénynek van valami kiemelkedő tulajdonsága, amely meghatározza őt. A férfiben pedig van képesség, hogy bárminek vagy bárkinek e fő tulajdonságát felismerje, ösztöne ez neki szintén - ezzel élt, amikor Isten elé vezette más teremtményeit, hogy a férfi nevezze el azokat. 

A nő a férfiból vétetett. Ez már más, finomabb dolog, mint a férfi, aki földből vétetett. Valamiféle eszenciája neki egyfelől, másfelől pedig mintha gyermeke volna, hatalma alá rendeli a származás viszonya. Akárcsak a férfit a föld és Isten kötelezi, mert belőlük állott elő önálló életre, úgy a nőt a férfi élteti. Egyik sem szabadulhat ezen akaratán kívülről szabott kötelékeiből.

A férfi akként viszonyul a nőhöz, amiként a földhöz, és másik aspektusban pedig, amiként hozzá a föld és Isten. Mert a férfi középre teremtetett, összekötője a két világnak. Itt ugyan ő van felül, az elsőszülöttség jogán, de nem ő teremtette az életet, sem a földet és semmit, ami azon van, vagy él  - erre nem képes. Vérében van mindez ismeret kezdettől, hogy tudja magától, hol a helye, mi a dolga mindenkor. E szerint a férfi meglátja a nő szépségét, orra megérzi illatát, keze megérinti bőrét, haját, ujjai megmorzsolják a nő húsát. És elindul az ösztöke benne, megindul fantáziája, hogy mire volna jó az a nő. Tudja, ösztönből, akárcsak a földet. Meglátja, hogy mire jó az a nő, hogy jó-e, s ha megindít benne valamit, akkor fel akarja szántani, be akarja vetni magjával, gondozni és aratni az elvetett mag gyümölcsét. Mindezt tudja, évezredek óta, amióta csak ember létezik. Ez nem változott - s mint Istentől eredendő rend, fenn is tartotta az emberiséget töretlenül, mind e mai korokig. 

A férfi nem lélektelen, amiként a föld sem az. Ha a nőben van lélek - s nem is akármilyen ! -, ugyan honnan volna benne, ha a férfiban nem volna annál több? Senki nem teremthet, nemzhet vagy adhat olyasmit, amije nincsen. Amiként a férfi a földdel spirituális kapcsolatban van, akként a nő is a férfival. Legalábbis így kéne, hogy legyen, miként egykoron volt is. A férfi nem csak a nő testét szántja fel, veti be s gyümölcsözteti, hanem a lelkét, szellemét is egyaránt. Így tudnak egyesülni minden aspektusukban, amint az eredendően szánva volt nekik.  

De amiként a föld sem egyforma tájonként, akként a férfi sem az és a nő sem népenként, emberenként. Van, ahol kemény a föld, szikkadt kérges. A férfi nekiveselkedik, feltöri az ugart, a keményet, hogy elvégezhesse igazi feladatát - bevesse maggal és termőre fordítsa a földet. Vagy épp sivatagos, száraz - vízzel teszi termővé, s ügyességgel tartja meg a homokot, magot azon. Eredményre jut bárhol, ahol föld van, ám a föld is meghatározza, hogy a férfi ereje mit tud végbe vinni rajta. Csak ott nem jut semmire, ahol kő van. A kő sosem fordul termőre, nincs benne élet. Hát az emberek sincsenek másként - van ki jó föld, zsíros, lágy, van ki kemény ugar, s van ki köves tájék. A nő is meghatározza ekként, hogy férfi mire jut vele. Hogy mit tud teremni, az rajta is múlik. Lehet, szép, illatos a bőre, finom haja, de lelke kemény, szikkadt. A férfi vetheti méhébe magját, s gyermekeik is lesznek, ám lelkük, szellemük nem tud egyesülni, nem lesz igazi kapcsolatuk. A férfi nekiveselkedik felszántani a nő lelkét, szellemét, csak ösztöne szerint, de ha a nő ellenáll - teheti, hisz szabad akarata van -, akkor a férfi hiába dolgozik, nem lesz bensőséges kapcsolatuk, nem ver gyökeret benne a szeretet s nem is növekedik fel. A férfi tudja ezt, hisz a föld révén már ismeri az ideális viszonyt, ezt várja ösztönből, ekörül forognak szándékai, törekvései. Ez ösztön miatt nem kihívás a férfi számára a nő, legyen bár Makrancos Kata akár - képes birtokba venni, meglágyítani, megművelni, termővé és gyönyörűvé tenni. Tehát lehetsz nőként zsíros föld, vagy ugar, akár sivatag is - a férfi elboldogul majd veled, ne félj. De köves talaj ne légy, azon nem terem meg semmi. Nincs benne élet, szemernyi sem. S persze a férfi is legyen férfi, hisz innen indul az egész. Ha a fej nem tud fej lenni, a test éhkoppra jut hamar. 

A föld nem változtathat magán, nincs rá hatalma. A férfi azonban képes művelni önnön magát, tudatát, van erre képessége. S mint belőle származó lelkes lénynek, a nőnek is. Emberként egyenjogúnak születnek, Isten akaratából, de amiként nem egy szakmát fognak művelni képességeiknél fogva, akként a kapcsolatokban sem ugyanaz felségterületük. Egyesülniük kell minden aspektusukban, így töltik be a "s lesznek ketten egy test" passzust.

Mindegy, hová s mikor születnek, eredendő önuralmuk és változtatási képességük által képesek gyengéből erőssé, oktalanból okosság, kérgesből lággyá, meddőből termővé, önzőből szeretővé válni. De látniuk s tudniuk kell eredendő képességeiket, hogy kinek, mikor, min kell változtatnia. Ismeret nélkül nem tehetnek semmit - csak azt adhatják, amijük van. A férfié a fő felelősség, az itteni tudás forrásaként, neki kell kezdenie hát minden észlelést és változást is, ismerete szerint. A nő meg ismerje szintén a maga szerepét, mik foglaltatnak abba, s azokban intézkedjen. Ha így tesznek, nem lesz hiba, szeretetben, kölcsönös megbecsülésben élhetnek. 

Említettem egy szót, mely meglátásom szerint értelmezésre szorul: önuralom. Uralni valamit, uralkodni valamin, az nem zsarnokság, önzés mentén. Nem. Képesség valamiben meglátni a lehetőségeket és korlátokat, megművelni, termőre fordítani és abban az állapotában megtartani, sőt gyarapítani. Ezt jelenti az uralkodás. Ekként az önuralom sem jelent egyebet - ki-ki magát képes művelni, termőre fordítani s abban az állapotában megtartani , gyarapítani élethossziglan. Ezt jelenti. Lehetőség a ráruházott szabadság feletti tökéletes önrendelkezésre, ez van belekódolva e képességbe. 

Mint láthatod, a válaszok készen vannak már rég. Azok a válaszok, amelyek megvilágíthatják, hogy a számodra legfontosabb életterületeid miért nem teremnek úgy, miként vágyaid, képzeleted diktálják vérednek, lelkednek, hogy kellene - ahhoz, hogy boldog légy. 

Két ember titka - azoké, akik között történik. Ennek a bensőséges dolognak semmi köze a róla alkotott emberi fogalmakhoz, erkölcsi szabályokhoz, korlátokhoz. Ott és akkor csak két ember van, őszintén egymás szemében - senki és semmi más. Nem, nem a lefekvéssel kezdődik, mivel nem is tudatos az igazi - a közhelyes kép már csak a végkifejlet, amely azért olyan, amilyen, mert a titkos részt mindenki szeretné átugrani, s csak a rév érdekli. De ez így nem működik, ezt lássuk. Nem. Végig kell játszani a játékot, hisz ez a legtermészetesebb, őszintébb játék felnőttek között. Ott kezdődik, amikor megérzik egymás lelki illatát, amikor megmozdítanak egymásban ösztönösen valamit - amikor a kockaszilánk kölcsönösen felzizzen bennük s egymásba kapcsolódik, egy hullámhosszon kezdenek emelkedni valami felé a képzeletbeli magasba. Szavak nélkül - mindig így kezdődik -, láthatatlanul és meglepően. Érzés, sejtés, pillantás tökéletes összhangja izzítja lassan a szenvedélyt, eufórikus izgalmat okozva.

Történhet akár a lift előtt várakozva vagy abba belépve, négyszemközt vagy társaságban, sörözőben, hipermarketben sorba állva - ez mindegy, nem befolyásolja magát a történést. Valami történik a lelkekben, láthatatlan szálon kommunikálva tudattalanul, ami elindítja az agyalapi mirigyet, az pedig hormonokat ésatöbbi, ésatöbbi. Az utóbbi már csak következménye valami sokkal fennköltebb, szent dolognak. Az újságok meg csak az utóbbiról képesek értekezni - pontosabban az újságírók korlátoltsága miatt nyilvánul meg csupán ilyen primitív szinten.

Mindez akkor is megtörténik, ha végül a kéz, a száj nem mozdul, s ha ebből kifolyólag nem teljesedik be, ami útjára indult. Gátlások. Szép magyar szó, pontosan kifejezi a lényeget. Negatív töltésű. Gátolni valamit, az mindig negatív töltésű. Küzdés valami ellen, aminek bekövetkeztét nem szeretnénk. Senki sorsában nem jelentkezik olyan megtenni való, amit nem kéne megélnie. Legfeljebb nem meri, mert fél valamitől, erről szól ez a szó valójában. Nem csak az én valómban, hanem mindenkiében. Ha boldog a szexuális életed pároddal, meg sem tud érinteni egy másik ember. Ha ezt tapasztalatból tudod, és nem is tagadod, akkor nyer értelmet az a történés, hogy ha még is belekerülsz egy ilyen kezdeménybe. Az már a bajt jelzi a kapcsolatodat, annak valódiságát illetőleg. Lehet, csak picit, lehet, nem is szexuálisat - a dolgokat ott téveszted össze, hogy két ember kapcsolatáról mit sem tudsz, a történéseket, azok lényegét általában kisarkítod az általad már felismert problémákra. De ez oktalanság. a lényeg, hogy még nem vagy a végállomáson, ezt jelzi. Még nem tudsz magadról, a másik nemről valamit, amit meg kell ismerned. Gyakorta arról szól ez, hogy a meglevő kapcsolatodat nem értékeled, nem fogod fel kellő képpen, s az idegen ébreszt rá, hogy mit nem teszel otthon jól. 

Mindezen nem segít, ha a gátlásokat nyilvánossággal igyekszel feloldani. Az életben leggyakrabban nem elegendő a megoldáshoz a kimondás, kiposztolás, az esetek többségében tettek szükségeltetnek a válság megoldásához. Elborzasztó, hogy a szex nyilvánossá tételével szeretné megannyi újságíró s hétköznapi ember oldani szexuális életének kudarcait. A szex isteni titok, mindig is az volt. Az egyik olyan érzékelési területe az embernek, ahol az agy nem tudja töredékében sem felidézni az élmény emlékét - mivel hogy csak kisebbik hányada történik az agyban. Tehát emlékekben is csak az a rész idézhető fel, ami a folyamat során ott történik. Ha ez nálad nem így van, akkor még nem éltél eleget, nem tapasztaltad a szex teljességét. Nem bűn, nem kell rosszul érezned emiatt magad, csak figyelmeztetés talán arra, hogy miért nem tudsz boldogabb lenni az ágyban vagy kapcsolatod teljességét illetően - miért érzed, hogy szem szerint elvileg minden rendben, de valahogy mégsem vagy elégedett boldog - a témával foglalkozó média ezernyi útmutatása szerint. A szexről még én sem tudnék teljességgel írni, nemhogy olyan szingli újságírónők, akik biztosan nem élték meg az élményt. 40+ os téma ez, különösen a nőknél. Én azért nem tudok írni róla, mert nincs rá felhatalmazásom. Amit megéltem, az én titkom, amit meg lehetett írni róla, azt megírtam - most például ennyit - , a többi nem publikus. Nem lennének jó szavak rá, amik át tudnák adni az élményt, talán ezért nem. De inkább azért, mert nem tartozik senki másra rajtam és a partneremen kívül. Mindenkinek magának kell hát megélnie a saját élményeit, és az az ő boldogsága lesz. Én így tudom felfogni ezt a bonyolult, cizellált dolgot.

Látom, hogy mennyien kínlódnak, akár ördögöregannyját is bevennék porrá törve, naponta háromszor, csak hogy megnyerjék, amire legbelül vágynak. De az ilyesmin nem segíthet sem írás, sem semmi gyógyszer vagy varázslat. Galilei mondta, hogy senkit nem lehet megtanítani semmire - csak felébreszteni a vágyat az ismeret megszerzésére. Vágyj és tégy érte. Ennyi. 

Sokféle álláspontot hallani a bankokról. Nem csak nálunk utálják a bankokat általánosságban, nem szereti őket nyugaton sem, keleten sem senki. Mármint az adósok - legyenek kisemberek, vállalkozók, vagy államok - nem, akik hitelt vesznek fel valamely céllal. Mert a betétesek, befektetők, bankárok persze szeretik - kisemberek, vállalkozók vagy államok:) Ugye, milyen érdekes - akár ugyanazok az emberek, korszakosan más-más szerepben.

Aki adóssá lett, az szolgájává tette magát a hitelezőnek, ez egyértelmű, viszont ez nem a bankokhoz kötődő függés. Igaz ez akkor is, ha ország országtól, király királytól vesz kölcsönt, vagy éppen szomszéd a szomszédtól kér kölcsön elsejéig. Legkevesebb kellemetlen érzés a látens fenyegetettség érzése, hogy milyen nem kívánt következményekkel, kötelezettségekkel jár, ha nem tudja visszafizetni. És itt a kulcsszó: elkötelezte magát az adós, kiszolgáltatta magát. Figyeljük és értsük meg a szógyököket - elmondják a lényeget.

Az alapprobléma mindig az adós, az ő helyzete. Nincs elegendő erőforrása szüksége, elképzelései finanszírozására, ezért kölcsönhöz folyamodik olyan személyhez/intézményhez, amelynek van nélkülözhető feleslege. Itt álljunk meg egy pillanatra. Fontos, hogy az adós aktuális helyzetéből indul ki, igazságát ahhoz méri. Egyrészt, az adós szüksége, elképzelései relatívak. Következményei a közel- vagy régmúltnak, nem pedig okai a jövőnek. Valamit rosszul csinált ő, vagy a felmenői, amiért az örökség jogi kényszere miatt terhek hárulnak reá, azaz felelnie kell az előzményekért. Ha ugyanaz az ember vagyont örököl, akkor valahogy nem akar bevonni abba másokat, viszont ha adósságot, eladósodottságot, vagy csak szegénységet örököl, akkor mindig valaki mást tesz érte felelőssé. Másrészt, a kölcsönadó az adósság felvételével lép be az adós eme  körülményeibe, nem előbb. A helyzet bonyolultabb ennél, ha elkezdjük feszegetni a "mi volt előbb: tyúk vagy tojás?" kérdését, azaz, ha számításba vesszük, hogy a pénzesebb emberek mindenkor igyekeztek kihasználni a rájuk, erőforrásaikra szorulókat, ez sem igazságos, valamint az adósoknak is vannak szillogizmust megszégyenítő idológiáik az "azért vagyok én szegény, mert mások gazdagok" jelleggel, de lássuk, hogy az alapproblémát valójában mindig az adós függőségbe kerülése okozza, ennyi a tény. Mindig van másik út is, amelyen nem válna adóssá, csak azt különböző szubjektív okoknál fogva nem szerette volna választani, ebbéli döntésének eredménye kiszolgáltatott helyzete. Vagy felmenőié, amiért szintén ő a felelős. Ezt is látni kell, amikor valaki igazságról, igazságtalanságról papol.

Utóbbi években több alkalommal olvastam hivatkozni II. Fülöp Ágost "keresztényi" kamatellenes intézkedéseit, vagy az iszlám bankolást, példaként a kamat /és a bankok/ tisztességtelenségére, létjogosultságának megkérdőjelezésére, ennek keresztényi mibenlétére. A Bibliát valamiért nem igen citálja senki, de ez csak azért lehet, mert a zsidókat (mint a bankárok közhelyes szinonimáját) ekéző emberek nagy valószínűséggel sosem olvasták az Ó szövetséget, sem Jézus magatartását nem nézték, csupán egyházi emberek egyes féleértelmezett megnyilvánulásaiba kapaszkodnak. Ha a Bibliát tekintem, azt mondja eredendően: "Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!" /5Mózes 23:20/

Ez a passzus az emberek szociális és gazdasági viszonyait szabályozó részben olvasható, amelynek más passzusait /pl. az elengedésről szólóakat/ a zsidók sem tudták megtartani idő után, és bármely más társadalmakban is kiütötték a biztosítékot. II. Fülöp Ágost őfelségénél is, meg az iszlám bankolást favorizáló itteni képmutatóknál is, valamint a mai keresztény kultúrákban is, nagyon kevés kivétellel.

Az iszlám országokban a kamat nélküli bank nem kamatot szed, hanem a hitelezett vállalkozás hasznából részesedik, ami gyakorlatilag mókusvakítás a köbön a kamatról való vitatkozás tárgyában, mivelhogy nem ingyen hitelez. Az érem másik oldala, hogy az iszlám országokban patriarchális családmodell dominál, ami tovább árnyalja a képet. Azt jelenti, hogy a férfi családtagok a családot szolgálják, azaz a családban felettük álló rokonok érdekeit,  életkoruknak, a családban aktuálisan elfoglalt pozíciójuknak megfelelő ellátás fejében. Nem vállalkozhatnak szabadon, saját fejük után menve, hanem a család által jóváhagyott és támogatott üzletben kell tevékenykedniük, a rájuk szabott szerepet betöltve. A család maga egy gazdasági társaság úgymond, ennél fogva számos dolgot nem bankhitelből valósítanak meg az emberek abban a kultúrában. Házat például nem bankhitelből vesznek kedvük szerint, hanem általában házasodáskor a család finanszírozza, szolgálatban szerzett érdemei szerint. De, mint szolga, még a házassága idejéről vagy a célszemélyről sem maga dönt, hanem a család dönt a mikor aktuálisról és a kivelről is. A miénktől nagyon eltérő kultúra, amelyben mások a szokások is. Ebből nem lehet kiragadni csak az egyik vagy másik vonzatát úgy, hogy működőképes maradjon.

Ne legyünk képmutatóak, hogy kiragadunk valahonnét egy-egy nekünk kényelmes passzust innen-onnan, holott a többit magunk sem tartjuk meg, vagy nem is akarjuk. Értsük meg, amit olvasunk. 

A Biblia citált passzusa éppúgy magánszemélyek közötti tranzakcióra vonatkozik, akárcsak bármi más, ami a Bibliában áll. Emberekről, emberi viselkedés alapszabályairól szól, embereknek. Azt gondolom, általában senki nem kér kamatot rokonától, szomszédjától a kölcsönkért összegre. Jézus a pénzváltókat /a bankok ókori elődeit/ a Templomban űzött szakipari tevékenységük miatt űzte ki, de egyéb tekintetben nem ekézte, vagy kritizálta tevékenységüket önmagában. Asszem, egy mezei keresztény templomban is kiütné a biztosítékot ma, ha banki tanácsadók állítanák fel asztalkáikat a bejáratnál. Ízléstelen, gondolom.

Az uzsoráról, a kamat irreális mértékéről ír tiltandó, mint a kiszolgáltatott helyzetével való visszaélés egyik megnyilvánulásáról, nem pedig a kamat jogosságáról és általánosságban. Amiként az adósrabszolgaságról sem ír tiltandó, vagy helytelenítendő /habár a Biblia csak szolgaságként említi konzekvensen, valójában az adósság fejében való szolgává válásról van szó, ha az adós nem tudja tartozását megfizetni/.

Kézenfekvő tehát, hogy aki pénzt vesz kölcsön valamilyen előmeneteli, gyarapodási céllal, annak a kölcsön tőkéjén szerzett hasznából a kölcsönadó is szeretne részesedni. Igazságos. Hogy a dolog tiszta legyen, a kontraktus megkötése ELŐTT megállapodnak a kölcsönadónak fizetendő haszon mértékéről, ez a kamat. Ez a megállapodás biztosítja az adós számára, hogy amennyiben üzlete többet hoz a konyhára a vártnál, a kölcsönadó nem lép fel újabb és újabb követelésekkel,  ugyanakkor biztonság a hitelezőnek, mert az adósnak akkor is fizetnie kell, ha az üzleti számításai nem válnak valóra.

És most vickéljünk át a gyakorlati gazdaság vizeire, itt is van kotorni való az iszapban, bőven. A magyarországi adós-helyzetről, annak visszásságairól értekezek, mivel magyarként ez van fókuszomban. Az alábbiak egyik eszenciája, hogy gazdasági problémákra nem lehet érzelmi, indulati reakciókkal megoldást találni. Alma a körtéhez, kb. Ez a legfőbb hibája a magyar közgondolkodásnak a témában. 

Első számú sérelem, a külföldi bankok hegemóniája. Nincs magyar tőke. Elkártyáztuk, feléltük a kommunista gazdaság fél évszázada alatt. Ha bárki a tőkéjét meg nem térülő projektekbe fekteti, elveszti azt s elszegényedik. Tehát korántsem a külföldiek gyarmatosítanak itt, hanem egyszerűen betöltik azt az űrt, amit a magyar gazdaság képtelen. A magyar gazdaság és lakosság pedig hitelt vett fel ezektől a külföldiektől. Azonban az évek sorában egyre terhesebbé vált adósnak lenni, különösen úgy, hogy épp az elszegényedés, eltőkétlenedés okainak nem értése mellett SEM alakult ki az emberek többségében a pénzügyi kultúra, nincsenek alapvető gazdasági ismereteik ma sem. Eme hiányosságaik következményeit látják, viszont nem a maguk hiányosságának tartják az okokat. Hanem a másik félre hárítják a felelősséget. Az efféle magatartás következménye: ismételni fogják a helyzetet mindaddig, amíg fel nem ismerik, min kellene változtatni. Ez időbe fog telni. Sajnos, a tapasztalás ilyen, de enélkül nem lehet használható ismeretre szert tenni. 

Második számú sérelem, hogy a nyugatiak gazdagok és azért gazdagok, mert kihasználnak minket, szegényeket. Nos, akármelyik gazdag nyugati országot nézzük, mind ott kezdte a demokratikus piacgazdaságot, ahol mi. A zérónál, a tőkenélüliségnél. Nem az égből pottyant oda sem, ahogy itt sem. A helyzet kulcsa a tevékenységben eltöltött idő s az alatta szerzett tapasztalat. Ezek ketten együtt eredményezték a tőke gyarapodását, annak mind hatékonyabb felhasználását, s idővel a tőke felhalmozódását, azaz a gazdagságot. Tehát, akinek nincs tőkéje, annak türelme legyen. Már csak azért is, mert saját maga oka saját tőkenélküliségének, azaz szegénységének, nem más. Amit egyszer elherdált, elbaszott, azt valamikor helyre kell hozni, pótolni kell. Most van az, amikor ezt fel kéne ismerni és neki látni türelemmel, keményen dolgozni. Amiként a mocskos nyugatiak is tették. Kényelmes és önző álláspont - ráadásul hazug is -, hogy olyan tőkefeltételeket követel a magyar, mint amilyenek észak- amerikában vannak. Mire fel? Ott is kiszenvedte a társadalom a kapitalizmus különböző stációit, nem volt pardon. Sok  vakhit, meg álmodozás, és belőlük fakadóan sok szenvedés, fiaskó, amikből a többség MEGTANULTA, mi hogyan működik valójában és hogyan nem. Mármint életben maradás szempontjából. Látni kell, hogy akár az ángliusok, akár az ömerikaiak sokkal korábban vágtak a piacgazdaságba nálunknál, és nem csináltak a 20. század közepén intermezzot a fejlődésben. Ők tehetnek róla, hogy nálunk kommunizmus lett 50 évre? Nem hát. A lemaradásunk ennek megfelelően a mi örökségünk, ezt el kell hordozni. Ehhez kapcsolódik, hogy az eltérő tőkeellátottság, gazdasági fejlettség és életszínvonal miatt az üzlet jövedelmezőségében is jelentős eltérések vannak. Hitelezés tekintetében ez eltérő volumeneket eredményez régiónként. Más a magánszemélyek, kis vállalkozások fogyasztási, jövedelmi és beruházási volumene is - ott magasabb, mint itt. Az üzleti teljesítményt azonban ott összesítik, s azon az asztalon egy CEMEA leány (ebbe a régióba tartozik Magyarország is) üzleti jelentésén jóval kisebb számok szerepelnek, mint egy fejlett országbéli leányén. És bár a tőkés tanúsíthat türelmet, célja végső soron az, hogy minden régióban ugyanazt a termelékenységet, jövedelmezőséget érje el, lehetőleg minél hamarabb. Értelemszerűen tehát abba az irányba nyomja kevéssé fejlett országbéli leányait, hogy minél magasabb profitot állítsanak elő. Ezt a jelenséget értelmezhetjük figyelmetlenségként, intoleranciaként is, de úgy is, hogy apu szigorúbb a rosszul tanuló s teljesítő gyerekével, mint a jó tanulóval. Ha nem nyomja, nem fog felnőni sosem a többiekhez. Akár milyen nehéz is, azért tessék belátni, hogy egy rossz tanulóra ez jó hatással van - később még hálás lesz érte. 5x később, amikor már MEGTANULTA, hogy mi, hogyan működik ebben a világban s mi hogyan nem. 

Harmadik számú sérelem, hogy a külföldi bankok kiszipolyozzák a magyarokat, nagyon magas költségeket és kamatot számítanak fel. Mondják ezt azok, akik látják, hogy amerikában vagy nyugat-európában alacsonyabbak a hitelkamatok, mint itt. Igen ám, csak a különbség okaira már nem kíváncsiak, nem megérteni akarják azokat, hanem egy gyermek indulati szintjén gondolják kezelni a differenciákat, a kialakult helyzet okainak megértése nélkül. Pedig nem ártana - immáron sokadjára - végre megérteni, hogy ez utóbbi buta magatartás a magyar gondolkodás rákfenéje, régtől fogva. Piacgazdaság, mondjuk a szót naponta. Érteni is kéne, mit jelent. Ha valamiből sok van a piacon, akkor alacsony az ára - ha pedig kevés, akkor magas. Az említett fejlett gazdaságokban magas a tőke mennyisége, egy-több évszázada gyűlik, nagyjából változatlan társadalmi-gazdasági viszonyok mellett. Ergo olcsóbb a hitel ára is, a keresetek pedig magasabbak. Mert van pénz bőven, ami a múlt kitartó munkájának gyümölcse. A másik ok, amit az előbbi bekezdésben említettem, a pénz hatékony felhasználásának, az ebben való felelős gondolkodásnak, azaz a pénzügyi kultúrának a széleskörű elterjedtsége a társadalmakban. Nos, majd ha itt is felelősen vesznek fel hitelt az emberek, előbb értelmes, megtérülő beruházásokra, nem pedig kényelmi cikkekre, hogy a fényűzés látszatában versengjenek a hanyatló nyugattal, s ennek okán majd nem lesz 20-30%-nyi a nem teljesítő lakossági hitelek aránya, akkor majd lehet alacsonyabb a hitel kamata. A hitelkamat ugyanis részben a nem teljesítő hitelállomány okozta veszteséget árazza, ez pedig nálunk igen magas. Ahhoz, hogy adott környezetben a pénzintézet fenn tudjon maradni, működőképes legyen, a veszteségeket ki kell pótolnia a piacról. Arról, ahol a veszteséget elszenvedte, nem pedig egy másikról. Gondolom, te sem tartanád igazságosnak, ha rajtunk verné el a port valaki egy másik ország polgárainak pénzügyi nemtörődömsége miatt - miért is várod tehát, hogy a tiédet másokon verjék le? Apropó. A magyar pénzügyi kultúra általánosan elterjed szintje az, hogy nem tekintjük kötelezettségnek az adósságot. Ez megmutatkozik a vállalkozói tartozásokban, körbetartozásokban, általános a "nincs pénzem, nem fizetek" szemlélet, vagy éppen az "ahol lehet, ott lopok és csalok, megrövidítem partnereimet, alkalmazottaimat és az államot" szemlélet. A bankokkal szemben meg pláne alacsony a fizetési morál, mert a közkeletű hazabeszélő hazugságokkal jól  lehet oltani a lelkiismeretet, felelősségtudatot. Főleg, ha az állami szinten, törvényileg nyer erkölcsi igazolást. Persze, ettől még hazugságok, aminek a következményei is le fognak csapódni. Nincs felelős gondolkodás abban, hogy ha kötelezettséget vállaltam, akkor azt teljesíteni kell, hogy úgy kell tervezni dolgainkat, hogy ezeknek eleget tudjunk tenni. Hogy, ha már látszik a baj, akkor például tájékoztatni kell a hitelezőt, és igyekezni egyezségre jutni, amely mindkét fél további működését segíti, nem pedig magunkra zárni az ajtót, vagy kisíbolni a cégből a pénzt és felszámolásra adni üresen. De milyen eredményeket lehet várni egy olyan állam égisze alatt, amely maga is késedelmesen fizet? Neki kéne elöl járnia. Az adók hatékony behajtásában, nem pedig újak kivetésével pótolnia hatékonytalan, ám költséges működését. Az államnak, mindenek előtt önmagáról alkotott szemléletének is változnia kell - jó példával elöl járnia a gazdálkodás hatékonyságában. 

Mindezek fényében meg kéne érteni, hogy adósnak lenni sok nehéz helyzet is az alatt, amíg tart az állapot, de ezeket ki kell szenvedni ahhoz, hogy egyszer majd tőkeerős gazdaságunk legyen.  Akinek tőkéje van, annak azért van, mert megtanult hatékonyan gazdálkodni pénzével, nem herdálta el. Többségében mindenki hitellel kezdi, csak valaki megtanul a kényszer alatt gazdálkodni, valaki meg nem. Nálunk egyelőre 20 év piacgazdaság után is kiéhezettség, mohóság van, önsajnálat, irigység, önjutalmazás, azaz bármekkora mennyiségű kölcsön felélése eredmények, rajta szerzett haszon nélkül, de felelősség, türelem, kitartás, az kb. ugyanúgy nulla szinten mozog, mint 20 éve. Eredményeink nemzetgazdasági szinten is ezt tükrözik s életszínvonalunk is.

A mondás szerint, erősebb kutya baszik. Így van. Ha gyengék vagyunk, akkor nincs baszás. Ebből a helyzetből nincs más kiút, mint megerősödni. Menekülésre lehet ugyan fogni a dolgot, ha nem akarunk szembesülni a kihívással, azaz például el lehet különülni valameddig a kutyafalkától, sértetten mondogatva, hogy mi nem versenyzünk, mi inkább kitaláljuk unortodoxiát ésatöbbi, de ebből sem lesz baszás - nem lesz kivel -, s ennek okán szaporulat, gyarapodás sem lesz. Ez itt a lényeg. Aki saját önfenntartása, normális élettörekvései ellen dolgozik holmi önérzetre alapozva, aki emiatt kerülőútra tér a probléma megoldása helyett, az magával szúr ki. Hogy a kormányfő követendő példáival példálózzak, egytől egyig tanulással, értelmes, megtérülő beruházásokkal, szemléletbeli változtatásokkal, türelmes és KITARTÓ munkával sikerült tőkét felhalmozniuk, a hitelezettség korszakát mindezek fejlesztésére használták, nem pedig felélték azt maradandó eredmények nélkül. A KITARTÓ-t azért emeltem ki, mert azt jelenti, hogy a választott úton menni, akármi nehézség adódik is azon. Nem pedig 180 fokot fordulni, letérni az első kisebb viharoknál, mondván, nem jó út ez, mert nehézség van rajta, nem kényelem. Herdáló, rövidtávú felélő szemlélettel semmi nem fog változni. És ez nem a külföldiek hibája lesz, sem nyugatiaké, sem keletieké - csak is az itt élőké. A fejekben kezdődik a változás mindig, megvalósulni csak az tud, ami ott megszületik - ahol hazugság, ott romlás, árulás, nyomor, ahol viszont építő gondolatok és szándékok, ott épülés, szépülés, jó élet. 

Mert politikai vonatkozásban úgy viselkedik, mint egy oláh cigány, a legrosszabb fajtából. Tudod, amikor vonul a család az utcán, apu megy elöl, mindig elegáns öltönyben, makulátlan fehér ingben, bőrtalpú cipőben, mögötte az asszony már láthatóan szedett-vedett, avíttas, színes ruhákban, strandpapucsban, koszos lábbal, utána a purdék meztélláb, koszosan és hiányos öltözetben. Apu kemény ember, igazi férfi - nem dolgozik, csak a családot dolgoztatja. Apu kajára, ruhára sem ad nekik, nem hogy iskolára - kukáznak hát, azért koszosak. A pénzt viszont apu múlatja, kártyázza el esténként. Néha vesz ezt-azt az asszonynak, gyerekeknek, ha már nagyon rinyálnak, de nem gondoskodik úgy családjáról, mint magáról. Apu az első és az egyetlen, aki számít. Nem egyenlőek alapvető létszükséglet tekintetében sem, patriarchális uralom van. Náluk ez a szokás. 

Szándékos vagy beidegzett félreértelmezések elkerülése végett sietek leszögezni egy-két dolgot. Egyrészt, írásom semmilyen mértékben nem az oláh cigányok ellen szól, még csak azok ellen sem, akik nem rendesek, esetleg bűnöző életmódot folytatnak. Egyszerűen nem ők a téma. Sőt, a kukázókat vagy egyéb nehéz kétkezi munkában szorgosakat még tisztelem is, mert kemény és sanyarú életük van - kikapnak aputól, ha nem adják le a várt dellát este. Láttam a rettegést, kétségbeesést a szemükben elégszer, főleg gyerekekében. Pusztán azért kerültek a posztba, mert látványos és közismert párhuzammal szolgálnak egyes életviteli megnyilvánulásaikkal egy nem oláh cigány kultúrájú nép identitásának kéretlen, erőszakos megváltoztatásához, felszámolásához - egyetlen önző ember törekvései által. Ezen belül is a lényeg, hogy amiként az oláh cigányok nem tűrik, hogy a magyarok megváltoztassák általuk megvetetendőnek tartott szokásaikat,  nos, akként mi, magyarok sem engedünk, ha a miénket akarja bárki megváltoztatni, csak mert ő másképp gondolja. Különösen nem, ha ezt egyoldalúan és hátrányunkra teszi. Másrészt, nem Orbán személyes családi életéről beszélek - nem ismerem, nincs közöm hozzá -, csupán politikai, közéleti magatartásáról. 

Mi a probléma ezzel a viselkedéssel ? Az, hogy Orbán kinevezte magát családfőnek, minket többi magyart pedig megpróbál besorakoztatni maga mögé purdék módjára, s mezítláb, félmeztelenül dolgoztatni a maga  önkényes elképzelései szerint, elszedni a két kezünkkel szerzett javainkat, amit aztán kénye-kedve szerint elmúlat. Szerinte nem tartozik elszámolással, sem felelősséggel a "család" felé, elég, hogy ő így gondolja és kész, a többieknek kuss van. 

Beszédéből kitűnik, hogy természetesen mi, a "család" együnk, öltözködjünk a kukából vagy ahonnan tudunk. Magyarul, önkényesen kizsákmányol, kifoszt, aminek művelésére egyrészt őt nem jogosítja fel sem származás, sem öröklött cím, sem az általa betöltött választott pozíció, másrészt, amely magatartás tűrésére előbbiek okán nekünk, választóknak nincs semmi okunk. Mert nem  oláh cigányok, hanem magyarok vagyunk, és azok is akarunk maradni. Szabad lesz? Kösz.

Nagyjából ez irányú terveiről szólt a szépen körített tusványosi beszéde a nem-liberális-esetleg-nem-is-demokráciáról-de-munka-alapú-társadalomról. 

A beszéd tartalma egyáltalán nem új, apránként hintette már annak morzsáit 2010-től kezdve, csak kellően szétszórva térben és időben, hogy ne tudja összerakni az itthoni polgár, aki nem kellően tájékozott, meg nincs elég esze az ilyesmihez. Mint utóbb látszik, a társadalom egy jelentős hányada nem is figyelt az elmúlt években, szépen bekapta a manna ígéretét, s ma is inkább azt várja, mert ez könnyebb, mint szembenézni a valósággal: átverte őkt a hamis bálvány. Habár az értelmesek száma némiképp növekedett, ez ad még némi reményt e nemzet jobb sorsára.

Mondandója jelentése felől nincsenek kétségeim - másokkal ellentétben -, mivel e morzsákat politikai tettekre, törvényekre váltotta apránként, de konzekvensen, még az előző ciklusban. Az elszórt morzsákból kijön a teljes vekni, már annak, aki mindet felszedte. A keserédes-vicces az az egészben, hogy ő maga meg mondta előre: ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem amit teszek.

De, visszatérve vezérfonalamhoz. A bibi Orbán törekvésével ott van, hogy mi, az ország lakóinak túlnyomó része, nem oláh cigányok vagyunk, hanem magyarok. Bár vérünk, originális identitásunk az évszázadok során keveredett más népekével, azért a gerincvelő nem morzsolódott fel teljesen. Sem genetikai értelemben, sem szellemi, kulturális és neveltetési alapjainkat, gyökereinket illetőleg. Szabadságunkra mindenkor kényesek voltunk, voltunk bár jobbágyok, zsellérek, parasztok vagy arisztokraták. Voltunk bár idegen vagy saját fajtánk beli hatalma alá kényszerítettek, azért a széthúzás évezredes oktalan hagyománya mellett időről időre ez volt az egyetlen dolog, amelyért össze tudtunk fogni, egységbe kovácsolódni valamely szinten. Valamely, mert nem mindig, és sosem egyöntetű volt az összefogás, csak abban voltunk képesek rá, amely és amilyen mértékben azonosan fájt a résztvevőknek. Mert,  - sajnos - mindig voltak ilyenek és olyanok is közöttünk, mindig akadt szép számmal, akinek az önzése, harácsolása előrébb való volt a közös érdeknél.

Ezt az évezredes nemzeti hiányosságot lovagolta meg Orbán '94-től kezdve - amiért sokaktól megkapta a  tehetséges politikus kétes jelzőjét - , és szította a széthúzást a nemzet testében, hogy kezét a hatalomra tehesse az összeugrasztottak marakodása közben - pontosabban ülepét Kádár János székére. Mondhatjuk személytelen, vértelen politikai elemzői szemmel, hogy ügyes politikus, ám tekintve, hogy történelmünk során nem az első vezető, aki ezzel a nemzeti szempontból szégyenteljes és aljas módszerrel került hatalomra - oszd meg és uralkodj -, de valójában a nép, a nemzet butasága és szégyene ez, kevéssé a politikus ügyessége. Mert nem kellett sok erőfeszítést tennie, azért nem az ő tehetségéről szól. Kettőn áll a vásár mindig, és Katát csak akkor könnyű táncba vinni, ha könnyűvérű szajha. 

Mennyire vagy buta? Ha valaki széthúzást szítva szerzi s tartja meg egy nemzet felett a hatalmat, vajon mennyire hihető akár egyetlen szava is az egység ígéretéről? Nulla, még annál is kevesebb. Mert nem törekszik rá, csak ígéri. Ellentmondás, hogy bármit tenne az egységért, hisz hatalma buta indulataidból táplálkozó széthúzásodon alapszik, nem érdeke tehát ez ellen tenni. S ha nem igaz az egységről hintett igéje, akkor egyértelmű, hogy a közös jólétért sem tesz, hisz amaz emennek előfeltétele. Mert egységben az erő, azért. Dereng már, miért hazaáruló ez az ember?

Szándékosan írom pertu, hogy átlásd, mennyire buta és ennek okán önérdeked ellen manipulálható vagy. Ez a te hiányosságod, nem a más hibája, nem másik magyaré, még csak nem is külföldieké, hanem csak is a tiéd. Nem vagy egységben magaddal, szomszédoddal, testvéreddel, munkatársaiddal, ezért nincs siker sem, nincsenek eredmények. Aki nem fogyókúrázik vagy mozog, az nem tud lefogyni. Aki nem dolgozik, annak felkopik az álla. Aki keveset dolgozik, annak kevés lesz a betevője is. Ez arra is igaz, ha társadalom egy jelentős része a herdáló államkommunista diktátor szekerét tolva abban reménykedik, hogy majd ezért neki külön apanázst fizet a diktátor, amit a becsületes, kemény és eredményes munkát végző másik halmaztól von el az állam nevében. A tolvaj, az élősködő akkor is tolvaj, más zsírján élősködő becstelen, ha a mások munkájának eredményén az állam törvényességének látszata mögé bújva élősködik, azaz többet vesz ki a közösből, mint odatesz. Sőt, tolvajabb a tolvajnál, mert névtelenül, közvetett módon teszi, aztán mutogatja kezét, hogy milyen tiszta. Hja, a keze tiszta marad - a lelke mocskolódik.

Vesd össze magatartásodat az ókori görögökével. Rég lezárt, ismert korból hozok például, amelynek történéseiről , eredményeiről, összességében valóságosságáról vajmi kevés kétség támasztható. Többségükben néhány tízezer, esetenként száz-kétszázezer lakosú városállamokban olyan egységet tudtak kovácsolni demokratikus alapon, hogy magukénál akár százszor nagyobb lélekszámú hadseregeket le tudtak győzni. Autoriter királyságokat, nem mellesleg. Nem egyszer, véletlenül, szerencse folytán, hanem rendszeresen megismételve eme teljesítményüket, öntudatuknál fogva. E modell teljesítményét évszázadokon át képesek voltak fenntartani, bizonyítékul hagyva az utókor számára, hogy a demokráciánál hatékonyabb társadalmi forma nem létezik, általa kis lélekszámú nép is lehet nagyon erős. Egységük azért képviselt oly hihetetlen erőt, teljesítményt, mert az egyes ember szabad akaratából eredő egyetértésen alapult. 

Miért nem  leszünk oláhok? - térek vissza eredeti témámhoz. Mert sosem voltunk, s ma sem vagyunk teljesen szolgalelkűségen alapuló patriarchális nemzet, azért. Az önrendelkezés, a személyes szabadság bármely kori társadalmunkban jelen volt a kezdetektől fogva. Nem vagyunk és nem voltunk demokraták sosem, mint a görögök, de a keleti kultúrák, társadalmak patriarchializmusától is legalább akkora távolságra voltunk és vagyunk mindenkor. 

Válni azzá válhatsz, tudatosan, amivé csak akarsz. Akarat kérdése. A baj többnyire a fejekben, szívekben van - nincsenek megfelelő célok. Lehetsz oláh cigánnyá, ha erre van vágyódásod, vagy lehetsz göröggé is, de valójában egyik sem leszel sosem. Seneca megírta rég, hogy ha szilvának születtél, akkor érzed magad legjobban bőrödben, ha nem akarsz másnak látszani. Szerintem, magyarnak vagy a legjobb. Azaz, olyannak, amilyennek születtél - magyar és más népek keverékének többnyire.

Azt is lásd, hogy bármely társadalom annyira sikeres, amilyen mértékben negatív örökségeit, szokásait fel tudja számolni és hasznosakkal, építőekkel tudja felváltani azokat. Azért nem fogsz sosem lenyomni egy amerikait, mert sosem jártad az önállóság rögös útját, amit ők. Ugyanez okból hiába gyűlölködsz a zsidókra is. Az erősebbtől, okosabbtól nem szégyen tanulni, viszont hasznos. Ehhez persze kell a belátás, hogy mi az, amit nem tudsz, mi nem vagy, amiről csak hazudtad magadnak, hogy de. Azaz, nyitottság és tisztelet más népek felé, mindenek előtt. Nem, nem személyes szimpátiáról szól ez, hanem valós teljesítményről, amely tetszetős, és amely miatt irigy vagy. Nem lehet a tiéd, amíg az irigység nem tanulásra sarkall, hanem gyűlöletre. Magadat zárod be ezzel, már elég rág óta, ezt mutatja eredményeid silánysága is. Csak a pofád nagy, hosszú ideje, de nem bizonyítottál semmit állításaidból.

Ezzel kapcsolatban van még egy fontos következmény, vonatkozás. A gyermeked, gyermekeid valamely részben ugyanazzal a szellemi/genetikai örökséggel születnek, amellyel te is születtél. Ha te el is hajlasz mostan gyávaságból, önzésből, kényelemből valaki más útjára, ők attól még ösztönösen a sajátjukon akarnak majd elindulni. Az ő életüket fogod gátolni, nyomorítani, leszel annak hátráltatója, árulója, ha nehéznek találván eredeti utadat, más identitásba akarsz bújni. Nem fogod elvégezni mindazt, ami egy magyarnak adatott útul.

Igen, ebből az ösztönből származhat a sok jó is, amely a sikerre visz, erre láthattunk sok szép példát. De csak akkor lehet meg neked is, ha végig mész utadon, s nem hajolsz el, mint holmi nyerészkedők, akik a könnyebb utat választva elárulták magukat, gyermekeiket, nemzetüket. A magyar egyenes, tisztességes, becsületes úton is tud teljesíteni. Tud keményen dolgozni. De azt nem tűri eredendően, hogy mások arassák le vetését.

Nos, ha ezt az utat egy hazugságban, önimádatban elferdült vezető simulékony szavaiért elhagyod, akkor nem leszel sikeres és átkot rekesztesz a magad s országod fejére is. Ne feledd, a magad ura vagy, döntéseidben, választásaidban - ha rosszul döntöttél, legyen meg benned a belátás és megbánás készsége, akkor javíthatsz. Bármikor. 

A fentiekben vannak a különbségek és mértékük okai, köztünk és a nálunk jóval sikeresebb nyugati nemzetek országai között. Egységünk, hatékonyságunk, teljesítményünk között, ebben a sorrendben. Mert nem összefüggnek ezek a fogalmak, hanem ebben a sorrendben képezi egyik a másik alapját. Ahol bizonytalan, málló már az alap is, főleg, mert valaki belülről fúrja, ott nem lehet magas, erős házat építeni. E tekintetben nem történnek csodák soha, sehol. 

A sütinapot Dezső kolléga találta fel az Avonnál. 

17-en dolgoztunk egy irodában a gödöllői nemzetközi informatikai fejlesztő és alkalmazástámogató központban. Az emberek reggelente egyenként szállingóztak, ki innen, ki onnan, vegyes kedvvel. A hétfő reggelek azonban általában kegyetlenek voltak - senkinek nem volt jó kedve, mindenki magába szállva várta, hogy valami jó történjen. 

Egy ilyen nap délelőttjén Dezső kollégám felvetette, hogy fel kéne dobni a napot, mert mindenki olyan punnyadt. A többiek is bólogattak, de szemükben ott ült a kérdés: ugyan mivel lehetne?

- Például tarthatnánk sütinapot - vetette oda Dezső, mintegy foghegyről. A többieknek felszaladt a szemöldöke, s a fejek feletti buborékban hatalmas kérdőjelekkel kérdezték: az mi?

- Nem tudjátok mi az a süti nap? - kérdezett vissza Dezső felháborodva.-

- A süti nap az olyan - folytatta -, hogy valaki kimegy a városba egy céges hitelkártyával és vesz egy csomó sütit, amit aztán közösen megeszünk.

Már az ötlettől felderültek az elnyűtt arcok:) Aztán szó szót követett, mígnem megérkezett az egyik menedzserünk is, Éva, aki rövid morfondírozás után kitette a csizmát az asztalra:

- Ha valaki bemegy a városba, én odaadom a céges kártyámat - mondta ki a döntő szót.

Több se kellett, akadt máris jelentkező, aki a céges autóval vállalkozott a szállítmányozási feladatra. 

Mit mondjak? Zseniálisan sikerült. A sütik nagyon finomak voltak - külön dicséret a Solier Cafénak -, de talán az eszmei értéke több volt az ötletnek. Valahol akkor kezdtünk másik, bensőségesebb közösséggé kovácsolódni.

A siker híre gyorsan elterjedt a cégnél, olyannyira, hogy pár hónappal később az egyik közép-európai regionális igazgató lenyúlta az ötletet és hivatalos intézménnyé tette a sütinapot a cégnél. 

Nálatok még nincs? ;) Ne habozz...:)

A 80-as évek végén olvastam, amikor már egyértelmű volt, hogy a kommunizmusnak leáldozott itt. Amiként Dos Passost is. Hozzá lehetett jutni az állítólagos kommunizmusban, magyar kiadásban, ami a sors fura iróniája - azaz nem tiltották. 

Nos, ha valakinek volt szeme az élet értékeire, hát akkor is volt honnan megtudnia. Sőt, azt kell mondjam, hogy Aczél elvtárs intelligenciája ehhez szükséges volt. 

Ma, sokszor később, megemlékezem az akkorról, mert újra aktuális. Sőt. Már évek óta az, csak valahogy az ember nem akarta hinni, hogy újra vissza kell találnia gyökereihez - a fidesz-borzalom előtti normalitáshoz. 

Amerika megvár - ez volt a címe egy tavalyi írásomnak a magyarok népszerű, buta önhittsége okán. Annak okán, hogy kb. 20 éve tudom, mit is jelent Amerika valójában, más kontinensek lakóinaka Föld kerekségén. Többek között Steinbeck regénye volt az egyik információs forrásom, amely a 20-as évek amerikáját rajzolta ki leplezetlenül. Azt, amely a mi 90-es éveink valósága is lett. Dereng már?

Ki nem szarja le az arabok öntudatosnak látszó lázongását, miközben ők maguktól sosem jöttek volna rá az olaj értékére? Én leszarom a buta népeket, többek között a magyart is. Tehetem, mert itt dolgozom közöttük, és sok adót fizetek a buták helyett. Bekaphattyák a gázcsövet, amondó vagyok. 

Másik többek között, hogy valahol mindig sejtettem, volt szemem rá, amikor onnan valami jó ért ide. Ami örömet okozott, ami felemelt, reményt adott. Nos, a reményt nem onnan rombolták le, hanem itt, az itteniek kicsinyes önző életszemlélete.

Hiába, a szabadság leglágyabb fuvallata is örömet okoz az ember fiának. Harmadrészt, amikor a 90-es években együtt dolgoztam ottaniakkal, meg angolokkal - hála Istennek -, akkor vált bizonyossággá bennem, hogy a magyar sokat hazudik amerika vagy az angolszász szemlélet ellenében. Azzal szemben, ami nyerő, ami felül tudott kerekedni anyagi támogatás nélkül is a náci Németországon. Szóval, vegyük be Churchillt is, illik.

De. Nem az ország ellenében gondolta magyar, amit gondolt az angolszászokról, nem. Hanem annak ellenében, amit onnan tanulnia, elsajátítania kellett volna az elmútt100évben. Vagy mondhatnám az elmútt400-at, de annak nem volt realitása, tehát inkább nem mondom, csak a 100-at, az indokolt végképp.

Nos, nem tanulta meg a magyar mind e mai napig, amit neki onnan kellett volna, ez látszik itt ma. Mert, ha megtanulta volna, most nem tartana ott, hogy ismét a kommunizmust élteti Orbán Viktor első titkárral az élen, röpke 25 évvel a szocreál bukása után. Bocs.

Én kortársa vagyok neki, nekem a szarom közelébe sem érhet ő, mivel vele párhuzamosan egész más életet csináltam mindaz idő alatt, míg ő neked hazudott, téged lopott meg a parlamentben akármiként ülve az elmúlt 25 évben. Hát azért. Nekem nem lehetett köpönyeget váltanom, mint neki - a szorgos, eredményes munka alapja nem változtatható meg, az mindig ugyanaz - teljesítmény. Hát ezért nem vagyunk egy pikszisben és nem is leszünk már, azt gondolom. Az, hogy ő miről beszél munka címszó alatt, nos, az csak lófasz, halványlila esti ködben,  levendula kölnivel körbehintve, de nem több. Azért ekézem itet, mert sosem lesz számomra más, mint kortárs, aki korccsá, ember és nemzet árulójává vált önhittsége okán. De, amíg élek, sosem fogom hagyni, hogy felhőtlen legyen önámítása, van jogom beszólni, mint kortársnak, és be is szólok. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen nem felejtő, de neki lesz szar, hogy mi létezünk. Kivégeztetni nem tud az áruló, mert nem adtam rá okot - kurvára vigyázok, hogy ne legyek sáros az adóhivatalnál se, sem sehol másutt. Hogy az ilyen álnemzeti gecik ne tudjanak fogást találni. Mert keresik, azt tudhatni, évek óta. De, aki hülye, haljon meg, én is ezt életetem. Nem én vagyok az, ez megnyugtató:)

Szumma szeminárium, egy igazság van a Földön, egy tekintetben: ami működik, az az igazság. Amire meg folyton rá kell hazudni valami pályamódosítást, valami hiány pótlását, nos, arról tudjuk, hogy valójában eredendően, kiskorában is hazugság volt, nem egyéb. 

Sajnálatos, ha az értelem kelet európai átlagemberét nekem kell képviselnem ma itt - persze, vannak mások is - , de nem hagytak más választást nemzetünk megalkuvó árulói , élükön Orbán Viktorral. Aki elárulja nemzete ősi szabadságvágyát egy olyan korban, amikor erre idegen hatalmak nem kényszerítik, amikor csak rajta múlik, mit is tesz, s ráadásul ismeri az elnyomás gyakorlatát, de mindezen ismeretét nem a nemzet felszabadításra, hanem polgártársai elnyomására használja, nos, az hazaáruló, nem egyéb. Akinek kötélen a helye, nem másutt. 

Kajafás is megmondta, hogy jobb egy embernek elvesznie a népért, mint a népnek egy emberért. Tekintetbe véve, hogy Orbán oly messze van erkölcsileg, emberi tartás tekintetében Jézustól, mint Makó Jeruzsálemtől. nos, nem ár neki a kötél az általa oly fennkölten favorizált nemzetért. Csak kötelességét teljesíti be, ha megteszi, semmi egyebet. Azaz, nem lesz az általa évek óta, tudatosan elárultak hőse, sem áldozat. Csak egy ember, aki megfizetett bűneiért, amit embertársaival szemben  elkövetett. De az sem valószínű, hogy ezzel jóvá tehetné a nemzettel szemben elkövetett bűneit, sót, biztos, hogy nem, csupán megmentheti iszonyatos önzése átkától őket.

Szar, hogy ilyeneket kell mondanom, de nem tehetek mást. Már akkor is így gondolkodtam, amikor Orbán még liberális demokrata volt, és én rászavaztam, mint a jövő letéteményesére. Már jó ideje nem szavazok rá, mert nem ér egy kalap szart se, emberileg. Meg az a 2 millió szavazó se, aki mások zsírján képzelve felemelkedését, elárulta azokat a másokat. Nagyjából 2 millió árulta el a maradék 8 milliót. Ez a valós magyar kép ma. Nem szép, nem dicső, inkább szégyellni való. Én kérek elnézést - helyettük is:)

Szóval, ha az előbbiek után mégis elolvasod az Édentől keletre-t, akkor tudni fogod pontosan, mi nincs itt, mi nem működik itt, amiknek kellene. A demokrácia, az önrendelkezés, oly tekintetben, amelyben senki nem tett és tesz érted, helyetted semmi olyasmit, amit nem is kéne sosem. Aki még is meg ígéri, az hazudik. Mert, aki nem tudja ígérteit megtartani, az hazugságban maradt. Például, Orbán Viktor. Bekaphattya a gázcsövet, nyugodtan. Ha az ő feltétlen, hazaáruló híve vagy, akkor te is. Senki nem fog siratni, egyikőtöket sem, nyugi. Csak történik, aminek történnie kell - egy jobb életért.

Régóta kínlódok. Írni vagy nem írni? Ha mégis igen, akkor kinek? Van értelme? Nincs. Oly kevesen vannak, kihez én szólhatnék.

A film pontosan ábrázolja azokat a titkos, belső emberi kínlódásokat, ám könyörtelen tényeket, amelyekkel bármely ember szembesül élete során. Csak a 95%-uk letagadja önmaga előtt is, inkább megpróbál bebújni a többi képmutató álságos boldogságkeresésének hamis zubbonyába. Az eredmény egyrészt borítékolható - avatott, azaz tapasztalt ember számára - , másrészt tanúbizonyságot teszel hétköznapi ténykedéseiddel arról, hogy amit a borítékba tettem, az igaz. Ördögi kör, mondhatni. Nekem s neked egyaránt, mivel én meg igazi emberek társaságát keresem igazi emberként. Pech, ha az ember ilyen? Hja. 

Életem legborzalmasabb tapasztalása, amikor valakiről tudható, hogy milyen hibákat fog elkövetni, s azok mentén hogyan bassza el az élettől a boldogságra kapott lehetőségeit, és aztán kisvártatva meglátom, hogy úgy tettél. Ennél borzalmasabb élményt nem tudok elképzelni. Nem is kell, hisz itt vagy te, aki valóra váltja, előre kiszámítható módon, hozzátéve egy újabb téglát az emberiség devalvációjához. Sablon szerint, ahogy azt tőled a faszbuk és lájkolói elvárják. 

Szar dolog látni előre, hogy huszonéves emberek mostani tetteikkel, hiedelmeikkel hogyan szarják el életüket, boldogságukat tíz év múlvára. De láttam már 5 éven belül is realizálódni. 

Nem írhatom mindazt, ami bennem van, keletkezik a tapasztalások során. Mert nem lehet a 4D-t lekonvertálni a te 2D-s szemléletedre, azért nem. Minek a hangyának szemüveg? Mihez kezdene vele, még ha érthetné is, mire jó? Nem veheti fel, kicsi hozzá, tehát számára nem jó semmire. Értelmetlen tehát az életében, értelmezhetetlen jelenség, hiába értelmes dolog emberi szemszögből nézve. Nos, az élet igazságai is ilyesmik, mint az a szemüveg - ha nem tudod felfogni, akkor tök felesleges, nem nyer értelmet a te életedben. És nagyon szar érzés, amikor észreveszem, hogy nem érsz fel ehhez, mert konzum idióta vagy. Nem sértés, csak állapotod szabvány szerinti tényrajza. 

Faszbuk? Nahiszen. Mogyoróra éhezett mókusok orránál fogva vezetése egy marék avas mogyoróval. Nagyjából. Konzervet eszel, és boldognak érzed magad, mert csupa kozervevő között nem fogsz feltűnést kelteni, azaz beleillesz a képbe. Legalábbis ezt hiszed. Bejöttél oda, körülnéztél, s posztolod, amit kell, az általad megfigyelt szabályok - azaz, mások viselkedéséből képződött minta  - szerint. Hogy népszerű légy, hogy elfogadott légy. És észre sem vetted az évek sorában, hogy semmi eredetit nem osztottál meg, ami igazából te vagy, amit csak te tudnál a világhoz tenni (na jó, kis százalék igen, de az nem te vagy:), csak próbálsz megfelelni a többség elvárásainak. Évekbe fog telni, amíg rájössz, hogy nem adtál senkinek semmit imigyen, és te sem kaptál többet egy fikarcnyival sem. Nagyjából egy értelmetlen élet - ha nem szállsz ki valahol útközben. 

E bejegyzés az IWIW halála apropóján született. Sok évvel ezelőtt tettem egy kísérletet ott. Megkerestem réges-régi gyerekkori ismerőseimet ott, és próbáltam velük levelezni. A második levélváltás után mindegyik kezdeményezés elhalt, sablonos lepergető reakciókba fulladt. Senki nem akart őszinte lenni, vigyázott a babaruhára, amit a Lila Akác közben látott (lehet, ez később vált e viselkedésminta gyűjtőfogalmává). Nagyjából ennyire maradtak emberiek az emberek. És ez még a Faszbuk előtt történt. Amikor a Faszbuk bejött a képbe, onnantól fogva eleve nem voltak kétségeim afelől, hogy mit lehet ott elérni emberileg. A zérót, nagyjából. Ötször később a faszbukon megismételtem ezt a kísérletet. Az eredmény ugyanaz lett. Nem voltak kétségeim azután. 

Voltak igazi barátaim, a faszbukon kívül alakult, természetes, emberi kapcsolataim, fésztufész, amelyek értéket képviseltek. Egészen addig, amíg a faszbuk (vagy Linkedin, egykutya) el nem csavarta barátaim fejét és értékesebbé nem vált számukra - azaz, inkább egojuk, kényelmük számára - , mint valódi emberi kapcsolataik. Elvesztettük egymást, ez lett az eredménye. Páran egyetértenek ezzel ma, de a többség nem. Ha a többség kútba ugrana, vajon mi is ugranánk? Nem hát, a válasz egyértelmű.

Kinek gratuláljak mindehhez? Zuckerbergnek vagy a barátaimnak? Eldöntendő kérdés. Nem bántom egyikőjüket sem inkább. Az ember az, amit tesz. Annyi, s nem több.  Aki mások életét bassza el, annak az a felelősségi köre, aki meg csak a sajátját, annak meg az. Mindenkinek a magáé.

A világválság 2009-2010-re gyűrűzött be Magyarországra. Azaz, magyar viszonylatban a devizahitelesek pokoljárása akkor kezdődött el, mivel a menekülő pénzügyérek a svájci frankba menekültek végső mentsvárként. A jelenség a világgazdaság általános reakcióinak hatása volt, ez elég egyértelmű annak, aki érti, hogyan működik a gazdaság. Aki nem érti, az leginkább szakértőkre hallgasson, ne hazug politikusokra, amondó vagyok. Sintérhez se megyünk gyógyászati célból, ugye. 

Szóval, az állítólag becsületes, magyarszerető Orbán kormány már 2010 őszén kinyilvánította - miután tengernyi hazugsággal magához ragadta az önkormányzati hatalmat is, egy perccel sem előbb! - , hogy nincsen a kormánynak árfolyamcélja. Ezt az infot azóta is mellesleg potyogtatják, valahányszor szóba kerül a deviza hitel téma, mezei középszernek el se jut a tudatáig, mit is jelent. Biztos fontos apróság, le tudják ennyivel. Valami szakmai dolog lehet, amit mezei ember nem érthet, de nem is kell neki. Holott a legorbitálisabb hazugság, amit kormány nyilatkozhat. Emlékezzünk csak vissza, a svejci frank akkortájt lépte át a 200 forintos negatív álomhatárt, azaz, amikor már a kormányzatnak illett (volna) megszólalnia a témában, mert közérdekké vált. Nyilatkoztak is, hogy hú de meg kell menteni a devizahiteleseket a gonosz bankoktól, ám a végén azért tisztára mosták magukat azzal, hogy a kormánynak nincs árfolyamcélja. Tessék mondani, Önnek, személyesen van árfolyamcélja? Persze, hogy van. Akinek devizakitettsége van, az abban érdekelt, hogy a saját devizája minél erősebb legyen, azért, hogy ne veszítsen az árfolyam gyengülésén. 

A mostani újbóli és nagyon határozott világlátásuk apropóján felmerült bennem egy apróság. A II. Orbán kormánynak többszöri hivatalos deklarációjaként nem volt és ma sincsen árfolyamcélja, permanensen ezt kommunikálják. Ahogy az MNB-t elnézem, neki sincsen, legalábbis nagyon kussolnak erről a témáról, inkább a kamatot favorizálják, az a szent gráljuk. Legalábbis ezt mondják.  Új keletű gyakorlatuknak ellentmond a korábbi 30 év jegybanki gyakorlata, amikor azért racionálisan számított a nemzeti fizető eszköz védelme szempontjából az árfolyam. Arról nem beszélve, hogy a jegybanktörvényben rögzített feladata a nemzeti fizetőeszköz védelme.

Na de, ne csodálkozzunk semmin, hisz ez már unortodoxia, ahol a 2x2 semmiképp nem 4. Hanem valami furcsa képlet, amely Matolcsy szemében mindig 6, míg a plebsz szintjén valahogy 2,5-öt eredményez. Bizonyára rendkívül bonyolult képlet, mert ha én sem tudom felfogni működése logikáját egyszerű paraszti eszemmel, akkor muszáj, hogy bonyolult legyen. Ellenkező esetben felmerülhet a gondolat, hogy a kormány/MNB egyszerűen csak nem akar érteni az ortodox gazdasághoz, mert titkon kitűzött  céljuk szerint a magyar munkaerő elértéktelenítésével akarnak itt gazdasági fejlődést elérni. Azaz, a te és az én nyomorom árán. 

A lényeg az, hogy a II. és immáron III. Orbán kormány továbbra is azt hangoztatja, hogy a kormánynak nincs árfolyamcélja. Miközben foggal-körömmel igyekszik menteni a devizahiteleseket, immáron 4 év óta permanenesen. Legalábbis ezt mondják. 

Nincs itt valami nagy bazmeg a mondások és a tettek között? Nem lehet? De bizony van. A kormánynak van árfolyamcélja, csak nem meri kimondani. Orbán Viktor ki is mondta 3 éve osztrákiában - itthon persze nem merte-, miszerint olcsósítani kell a magyar munkaerőt, hogy versenyképes lehessen a kinaival. Ez nem jelent mást, minthogy elértékteleníti a forintot gazdaságpolitikájával, ami által a magyar munkaerő olyan olcsó vagy olcsóbb lesz, mint az időközben egy szabad gazdaságban természetes folyamatok mentén dráguló kínai. 

Tehát, orbitálisat hazudott Orbán, Matolcsy, Varga, s valahány név van a naptárban a megjegyezhetetlen mennyiségű, titulusú és nevű államtitkár és helyettes államtitkár halmazában. 

2007-ben nekem 145 forinton számolták a svejci frankos hitelt. Aztán lassan kúszott 150, majd 180 fölé, a válság természetes velejárójaként. Aztán jött az Orbán kormány és a cucc árfolyama elérte a 200-at, amikor is ők úgy nyilatkoztak, hogy nem probléma az árfolyam. Semmit tevésük okán aztán elérte a 210-220 forintot is, amikor már úgy érezték, hogy valamit tenniük kellene. Ez a tevés abban merült ki, hogy kinevezték a bankokat, majd a világválságot, s kisvártatva az ördög öregannyját is felelősnek. 

A probléma az, hogy az elmútt4évben nem érezték szükségét a magyar devizahitel-kitettség mellett azt árfolyamerősítéssel csökkenteni. Emellett nevetséges, hogy most a 4 évvel ezelőtti retorika mentén még mindig csak a bankokra és a hitelezettekre akarják rátolni a felelősséget. Holott, a II. Orbán kormány nem törődöm / dilettáns gazdaságpolitikája nem hogy könnyítette volna, de szándékosan/felelőtlenségből elkövetett módon nehezítette azt és a mostani kormány kijelentések fényében tovább nehezíti azt. 

Mondom, hogy a kormánynak kellett volna lennie árfolyamcéljának, azaz minnél hamarabb visszaállítani a korábbi egészséges környezetben természetesen beállt 265-285 HUF/EUR,  illetve 180-200 HUF/CHF árfolyamot. Mert az a normális, az az etalon, már amennyiben vannak egyáltalában gazdasági céljaink, s nem csak a kormány hazugságait hallgatjuk ebben a témában.

Gyanítom, nem én vagyok az egyetlen, akinek szemet szúrt ennyi idő alatt, hogy  a kormány szándékosan szívatja az ország lakosságát és egyéb gazdasági szereplőit az árfolyam negatív irányba történő manipulálásával, azaz mesterségesen lent tartja azt, sőt gyengíti. Ugyanis minden 8 általánost végzett magyar ember bír annyi matematikai képességgel, hogy meg különböztesse a 200-at a 250-től, már ha azt neki kell kifizetnie valamiért. Ez az a különbség a HUF/CHF árfolyamban, amelyet immáron a III. Orbán kormány cél nélkül fenntart a svejci frank árfolyam tekintetében, de nem különben a dollár, euró árfolyam sem zavarja gazdasági elképzeléseiket. Közben meg állandóan megmentenek minket, csak valahogy ez nem látszódik. Vajon mi lehet az oka, ha ennyi és ilyen erőteljesen nemzetileg elkötelezett jóindulat nem tud érvényre jutni a gyakorlatban, ráadásul tetemes közpénz elherdálása árán sem ? Netán a nemzetközi imperialista finánctőke összehangolt támadása országunk ellen? Nem hinném. Mivel hogy ezt a dumát már Kádár elvtársnak se hittem el 1986-ban, sőt, mint 1988-ban nyilvánosan bevallotta, ő sem hitte. Miért hinném el hát leporolva 25 évvel később bárkinek, például Orbán Viktornak vagy strómanjainak azt, amit nagy elődjük is nettó hazugságnak bélyegzett végóráin? Nincs rá racionális ok. Az nem az én problémám, hogy Orbán és társai nem figyeltek arra, amikor Kádár kapitalista beszédet tartott. Tán túlságosan el voltak foglalva a jövő alakításával. 

Orbán úr 25 éve nem demokráciára gyúr, hanem csak Kádár elvtárs székére. Ez az igazság, mert ez látszik pályafutása ívén. Csak ennek nem ejthette szerét közvetlenül a 80-as években, mert olyan messze volt ettől, mint az a bizonyos Makó nevű ember Jeruzsálemtől. Mit tehetett? Szétborítja a rendszert hézagaira építve, belopja magát a szavazók szívébe, mint demokrata őstehetség, majd kisvártatva többszöri pálfordulással előbb templomjáró jobboldali őskereszténnyé, majd végül a volt kommunista diktátor szerepébe emeli magát. Magyarázatul meg unortodoxiát alkotja meg, s amikor rákérdezel csodálkozva, hogy az meg mi a csuda, akkor legyint és azt mondja: hagyd, úgyse értheted, elég ha elhiszed. Pedig, ha kicsit megkapargatod a feliratot, kilátszik alóla leánykori neve: államkommunizmus. Micsoda véletlen, nem de?

Mindeközben szépen végig hazudozta a 25 évet és a közbe eső választási ciklusokat, miszerint aktuálisan mindig az a jó, ahogy épp ő mondja. Ha liberális, akkor az a jó, ha jobboldali akkor az, ha meg neorákosista, akkor meg az. Álláspontja valami furcsa véletlen folytán az évek alatt lassacskán eljutott a liberális antikommunistától a kommunista diktátorig, mint ideális. Pedig csak arról van szó, hogy sosem volt más célja, mint diktátornak lenni.

És te ennek még hiszel? A barátaid is ilyenek? Ha igen, hát annyit ér a gondolatod is bármiről - köze nincs a valósághoz. Csak mondom, hogy ha jövőre valami véletlenség folytán náci propagandára váltana, akkor is pártolnád, ahogy eddig. Aztán akkor is tapsolsz majd, amikor elkezdik begyűjteni előbb az értelmiségieket, aztán meg ki tudja kiket. Felőled a zsidókat, négereket is akár, tökmindegy. Volt már ez így itt.  

Szóval, százszámra olvasom a kínlódásaidról szóló blogbejegyzéseket. Már kínomban nevetek, amikor profi kurvák blogolnak arról, miért nem boldogak. Pedig ők dugnak ezerrel, amit te nem teszel, huszadrangú kifogásaid okán, ám épp attól szenvedsz, vagy legalábbis ezt véled szenvedésed legfőbb okának, hogy téged nem dugnak, mert nem kívánnak.

Ne legyél hülye. Ez az élet legfőbb tanítása. Tehát, ha dugnál, mint egy kurva, akkor ne akarj mást mutatni, lásd be, hogy ezt tennéd - és tedd meg. Ne a férfitól tedd függővé, hogy te mi vagy, ergo azt se, hogy mit tennél vagy nem tennél. A férfiak nem lamentálnak ezen annyit - megteszik és boldogok, a maguk szintjén. Amiről te feleséggént, kurvaként negatívan vélekedsz - esemény után, mellett. Sikeresnek vagy mondható? Nem igazán. A profi többet és egyértelműbben keres, ez a különbség csupán. Nem szép a kép, már amihez képest te nézed azt. 

Miért basz félre a a férfi melletted? Az itt a kérdés. Persze, hogy az. A válasz egyszerű: mert nem vagy jó abban, amit e tekintetben nyújtani tudsz. Miért nem? Mert nem akarod azt nyújtani, amit kéne, azért. Nem egyébért, csak mert mert nem akarod.  És miért nem akarod a férjeddel? Mert valami más idétlenséget képzelsz valóságként, mint amit a valóság megkívánna tőled. George Clooneyvel bezzeg akarnád, ezt mindketten tudjuk. Menne is faszán, ha lehetőséged adódna. De nem adódik. 

Sajnáltatod magad ezek mellett? Tedd nyugodtan. Csak arra ne számíts, hogy az élet ezt igazolni fogja. Tévedni emberi dolog, csak éppen ez nem jelenti azt, hogy az élettel parírozó dolgot művelsz. Nem mindegy.

Ha nő vagy, légy nő. Önmagad, te, akinek megszülettél. Akkor vonzó leszel azon férfi számára, akihez passzolsz előbbiek okán. A problémáidat többnyire az okozza, hogy te más férfihoz akarsz passzolni, mint akihez képes vagy. 

Az érem másik oldala, hogy többet akarsz az élettől elvenni, mint amit oda nyújtani vagy képes. A férfitól is olyan árat kérsz, ami miatt elmegy a kedve a bulitól. Nem éri meg neki az élmény. Ez nem a férfiak hibája, hanem a tiéd. Többek között ezért nem jött össze Clooney sem. De a többi is csak azért nem, mert többet vársz az élettől, másoktól, mint amit te nyújtani szeretnél. Önzésnek nevezik ezt ómagyarul. Szar ezt hallani? Elhiszem. Tégy hát róla, hogy többé ne kelljen!

Mégis, mit tetszett gondolni magáról? Hogy kiszarta a spanyolviaszt? Vagy mit? Az a bizonyos Lázár egyrészt, negyed napja halott volt, már bűzlött, mire Jézus hozzá jutott, másrészt Jézus FEL AKARTA TÁMASZTANI, saját döntése nyomán. Akkor, ott. Ezt mondták az emberek róla, a Biblia szerint. 

Na de, a mi Lázárunk a másikhoz képest csak egy nettó hülye, egy félidióta barom, amelyik lejáratja Magyarországot. Jézus a fingját se pazarolta volna egy ilyen farizeusra, nem hogy a Szentlélek erejét a feltámasztására. Aki hülye, haljon meg, ő is így volt vele. E szerint a mi képmutató, nettó hazug Lázárunk simán elOslott volna. Isten leszarja a szar embereket. Erről szól az Ó- és Újszövetség. Szerintem. 

Még is, mit gondolt magáról a vidéki magyar arrogáns paraszt? Hogy majd arroganciája mentén újkori magyar arisztokrata válhat belőle, aki köztiszteletben áll, csak mert Orbán Viktor ilyet fingott álmában és törvényeivel ki akarja kényszeríteni állami alkalmazottak, vagy államtól függők többségéből ? Hát, ahhoz több kell kicsivel, mint Orbán álombéli fingja. Ugyanis az lelehet, hogy szagos, de súlytalan, akár bármely magyar paraszt fingja bármikor. Érted, a szag lehet más, de valójában nincs különbség. A paraszt tudja ezt, azonban a hiedelmekben hívők nem tudják. Például Orbán sem és Lázár sem. 

Orbán legfeljebb Döblingben köt ki álmodozásai végeredményeként és azok se járnak különbül, akik az ő szekeréhez kötötték saját lovukat. Tehát Lázár sem. Idő kérdése csak, és bizonyossággá leszen ezen állítás. Én kivárom. Aki hazudik, az előbb-utóbb rábaszik, kis szerencsével fellógatja  a plebsz az Andrássy úton, nagyjából ennyi a perspektíva. Volt már rá precedens hazaárulók estében, tehát nem csodálkoznék Orbánékkal kapcsolatban sem. Sőt, még mentőt se fogok hívni, ha meglátom. Megérdemlik, úgy gondolom.

Szóval, azért nettó idiótának kell lenni ahhoz, hogy valaki politikusként ujjat húzzon a profi médiával, amely ráadásul udvariasan nem kúrogatta itet öncélúan. Elbízta magát a FIDESZ kormány, azt hitték, hogy a kisemberek átbaszása, akaratának bedarálása után már bármit megengedhetnek maguknak. Szerencsére, tévedtek.

A politika ugyanis mindenütt összefügg valahol a tőkével. Lázár és Orbán azt hiszi, hogy ez csak magyarföldön van így, ám kibaszott nagyot tévedtek. Nem. Németországban is így van, meg ÖMerikában is, csupán ők önhittségükben nem figyeltek ezen aprós részletekre. Nem nézték meg odabaszás előtt, hogy kinek a tyúkszemére lépnek. Orbán lófasz Merkellel szemben és nem is érti szerencsétlen, hogy Merkel miért dugja fel neki az ánuszába  a vibrátort, amely mostmár inkább ráz, mint vibrál. Nem nézte meg az idióta, hogy az RTL kúrogatásával kinek tesz keresztbe. Nem csak az számít ugyanis a világpolitikában, hogy Orbán kinek a haverja, hanem az is, hogy Merkel kié. Orbán megvédi a saját haverjait - ugyan ki az az odióta barom, aki azt gondolja, hogy Merkel nem védi meg az övéit? Ehhez nettó idióta fasznak kell születni - amint arról tevőleges bizonyítékot szolgáltat a jelenlegi magyar kormány.

Tévedni emberi dolog,  tényleg. Csak éppen arról sem szabad elfeledkezni, hogy ha valaki rosszkor, rossz helyen téved, akkor esetleg ronggyá kúrják a seggét. Amúgy politikailag, nem személyes okból. Nos, Orbán hiába tolja előtérbe újabb fogmegdjét maga helyett, mégis az a helyzet, hogy a fontos emberek a világban rajta fognak bosszút állni, neki tesznek keresztbe. Nem kellett volna tán akkora arcúnak mutatkozni, mint tette az EU-ban. Mindezért senki más nem tehető felelőssé, csak Orbán Viktor, aki sokadszor igyekszik elbújni valaki más háta mögé. Gyáva, szégyellni való az ilyen? Bizony az. A cipő meg csak legfeljebb olyan, mint a gazdája - elég egyértelműen látszik hogy férfiatlanul magánál gyengébb strómanokat választ arra célra, hogy rájuk kenjék azt a szart, amit ő kavart fel. Még ahhoz sem elég bátor, hogy az arcát odatartsa, oda fröccsenjen az amibe bele csapott. Undorító, szerintem. 

Nem, ne tévedj: nem én vagyok a hibás, ha egy hazaáruló alja ember vesztésre áll a saját önzése okán. Nem. Ő az oka egyedül, senki más. Aki beleszarik a ventilátorba, az a felelős. Régi vicc ez, viszont igaz. Ellenben a szégyen egy része a miénk is lesz, a miénké, összmagyaroké, akik jelentős részben sosem értettünk egyet vele, nem azonosultunk. Adósunk marad tehát, akkor is, amikor te már gyáva nyúlként évekre visszamenőleg le fogod tagadni őt - holott, most még támogattad, megszavaztad, mert azt gondoltad, hogy ellophatsz bármit magyar polgártársaidtól, előnyre tehetsz szert szomszédaiddal, esetleg rokonaiddal szemben egy diktátor seggének feltétel, azaz gerinc nélküli kinyalásával. De ne aggódj - te is meg fogsz fizetni hazaárulásodért. Az idő nem a hazugoknak dolgozik. Sosem. 

Frankről apám jutott eszembe. Az utolsó évek és a legutolsó karácsony.

2002-ben "jöttünk össze" igazából, amikor a házamat építettük. Ő tervezte az elektromos hálózatot és együtt csináltuk meg. Az együtt nagy E-vel, mert soha, semmit nem csináltunk együtt azelőtt. De, képes voltam változni, s ő is képes volt változni az évek során, egymás irányába, s ez kiadta a közösséget végül, évtizedek után. Tudod, ahogy a férfiak között szokott ez lenni - egyikünk se szól egy kumma szót se ilyesmiről, csak elgondolkodott bizonyos eseményeken, s változtatott a hozzáállásán. A másik meg észrevette ezt - idővel - és akceptálta, szó nélkül. Apró gesztusok, lépések, titkon, amik jelentéktelennek tűnhetnek kívülálló számára, ám az érintettek nagyon is észreveszik s érzik a súlyát. Ilyenek (is) a férfiak:)

Szóval, amikor az áramot szereltük, akkor valamiféle gyerekkori hiányokat pótoltunk be kettőnk életében. Egész gyerekkoromban mindig asszisztálnom kellett a villany vagy tv szereléseihez, adni a csavarhúzót, vagy hozni ezt -azt, de soha nem léphettem közel, mert mindig intett, aggodalmaskodott, hogy az milyen veszélyes. (Anno sokszor megfogalmazódott bennem, hogy akkor minek kellek én oda egyáltalában?) Nos, nem is tanultam meg árammal dolgozni -szégyen ez egy villamos mérnök fiától - , csak a gyerekkori félelem maradt meg bennem. Pont azért nem, ezt utólag detektáltam.

De, amikor a házamban szereltük a villanyt, akkor más volt. Ő volt más, mint korábban. Leomlottak a falak, hirtelen - vagy lehet, hogy korábban, csak nem volt alkalom arra, hogy meglássuk -, s bátorított az áram alatt való szerelésre, nyugtatott, hogy ne izguljak. 

Figyelem, ne próbáld ki otthon, ha nem ismered, mi hogy működik!

Valami megváltozott akkor, ott - hirtelen felnőtt lettem a szemében, vagy csak akkor tudta kifejezni megváltozott szemléletét, én pedig még mindig kisgyereknek éreztem magam, mint 30 évvel korábban hasonló szituációban. Mondott valamit, amit anno sosem, hogy mit tehetek, s érezhető volt, hogy most bíznom kell, bíznom lehet benne. Éltem az alkalommal, ő pedig nem nevetett ki. Bensőséges, bizalmas légkör volt. Biztonság. Nem vágott agyon az áram, és én kibaszottul felszabadultam akkor. Olyannyira nem, hogy felbátorodtam, s később mindig áram alatt szereltem - egészen addig, amíg párszor meg nem rázott rendesen, mert mások voltak a körülmények, én pedig figyelmetlen voltam. Tanultam belőle:) Azóta, ha lehet, nem szerelek áram alatt. Viszont nem félek, ha mégis ezt kell. Nagy nyereség. Ha elfogadsz egy tippet - mindig legyen rajtad gumi talpú cipő, papucs, és egyszerre csak egy kézzel matass a drótok között - így biztosan nem megy keresztül a szíveden az áram, legfeljebb könyékig elzsibbad a kezed. 

2005 karácsonyán már tudtam, hogy valami változik. Soha nem látott boldog, nyugodt mosollyal az arcán érkezett, s valahogy ez egész este megmaradt rajta. Nyugodt volt, nem kötekedett, mint máskor. Ahogy ránéztem, láttam, hogy mintha a 40 évvel korábbi önmaga, az a boldog ember lenne, akinek mindvégig meg kellett volna maradnia, s akibe anno anyám beleszeretett. S azt is észleltem, hogy ez nem hétköznapi esemény, csak az okát nem értettem, vagy csak nem akartam érteni akkor. Mert sejtettem, hogy utoljára látom, de tudni nem akartam e gondolatot.

30-án meghalt. No comment. És annak örültem, hogy még láttam, olyannak láttam még utoljára, amilyen ő igazából legbelül volt mindig is. Amilyennek én emlékeztem rá kisgyerek koromból. És annak is, hogy volt erről fényképem. A ravatalra az került, élethűen, nem holmi tablókép. 

Furcsa dolog a szülő elvesztése. Elveszti vele az ember a hátrányokat, az árnyékát, ez az első élmény. De később csak a hiánya dominál, egyre inkább. Hogy mi volt a jó, az hiányzik. Az idő megszépíti a dolgokat, valóban. Ma már örülnék, ha élne és néha együtt söröznénk, ha folytatódhatna az a megbékülési folyamat, amit az utolsó években elkezdtünk. Utóbbinak is örülök, nem haraggal ment el, s bennem is szeretet volt. De jó dolog, ha az ember apja, anyja soká él, azt gondolom ma. Hiányoznak, mindketten. 

Most esik csak le, hogy apák napja lesz:) Aktuális volt ez a megemlékezés, spontán:)

Nekem szimpatikus. Több tekintetben is praktikus dolog. Egyrészt, több az élettér. Másrészt, nem tegnapi találmány, az amerikaiak vagy 50 éve használják. Újszülöttnek minden vicc új, de e tekintetben az amcsik nem érezték érdekérvényesítő mértékűnek nemzetközi tekintélyüket - nem igyekeztek rászoktatni ejrópai autós kollégáikat a jóra. A dolog okán lehet például egy kanapé a 2 első ülés helyett, mivel nincs váltóbox. Plusz egy fő utas, aminek a létezését sem értik az ejrópai vásárlók egy szedán esetén, mivel el sem tudják képzelni az autót váltóbox nélkül. Pech, de nem az amcsik pechje, ez látnunk kell. Már '59-ben sem az ő kisszerű gondolkodásuk korlátjáé volt, amikor az első motoros üléseket szériában gyártották. Aszalni kéne az arcból, már itt, úgy gondolom. 

Az európaiak agyát nemes egyszerűséggel elmókusvakították a helyi gyártók a botváltó szuggerált előnyeivel. Holott a hétköznapi használat tekintetében egyik érv sem állja meg helyét. Csupán a töketlenség, kényelmetlenség - azaz, szívjon azért a vevő is, mit képzel magáról, nem ő a világ közepe -  egyik hazugsága sem. Botváltó ugyanis a gyenge motorhoz kell, ami a szegénység, a szegény-típusú gondolkodásmód egyik jele, nem más, nem több. Ne hazudjon nekem senki a kibocsátási értékekről 1962 tekintetében, mert akkor még az öreg kontinensen azt se tudta senki, mi az ólmozatlan benzin, vagy CO érték.  

Tehát, a kormányváltó luxus. Nem az NDK-s termékekre gondolok itt nyilván - bár azok se voltak rosszak a maguk nemében - , hanem az automata váltós, amerikai kivitelekre. Egyrészt, nem kell lenyúlkálni a két ülés közé, nem is kell odatekintened, hogy miben vagy épp - egy ablakocskában a műszerfalon látod, hányasban van épp a váltó. Modernebb kivitel esetén digitális kiadásban, akkor is, ha autostick váltód van. Kevésbé modern kiadásban csak a választott analóg meghatározást látod - de azt legalább, hogy a kocsi előre- vagy hátrameneti fokozatban van-e. Azaz, hogy R vagy D, 3,2,1. 

Hülyék az amcsik? Perszehogy. Már, ha elhiszed a sok idióta balfasz hazugságot, amit a honi agyalágyultak mondanak. De. Tanuld meg, hogy bármiben annak higgyj, aki csinálja, ne annak, aki csak azért fikázza, mer nem engedheti meg magának. Az automata váltó luxus a kontinensen, alapjárat az USA-ban. Azért van így, mert ejrópa szegény, és azért szegény csupán, mert urai erre szoktatták évszázadok óta  népét. Odaát meg másképp gondolkodnak, ezért gazdagabb mindenki. Mielőtt kinyitod leszegényített szádat az ömerikai pazarlás tekintetében, nos, gondolkodj el ezen. Mármint, hogy nem arról van-e szó véletlenül, hogy te vagy a hülyének nézett, akit rábírtak urai, hogy hülyét csináljon magából, amikor ömerikát kell fikáznod. Ne legyél hülye, amondó vagyok. Se most, se máskor. Ehhez a belátáshoz az a beismerés vezethet legrövidebb úton, amikor végiggondolod, kik, mikor és hányan néztek téged hülyének - itt. Mert egy dolog biztos - nem az amcsik voltak. Akik ezt elhitették veled, nos, mind európaiak voltak, mindenkoron.  

Charlie bácsi orvossága - nem, nem a poharas :), hanem egy másik, egy igazi. És aktuális, most is. Legfeljebb kevesen hallották, vagy ha hallották is, még kevesebben értették, de sokkal valószínűbb, hogy halották és értették is, csak elfelejtették. Tapasztaltam magam is, hogy aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Lehet, hogy rájössz egy-két bölcsességre korszakosan, de aztán annyi marhaság, tartalom és érték nélküli információ ömlik naponta a nyakadba, hogy kimossa a bölcs gondolatokat a fejedből, szívedből. 

Ezt a dalt nem énekelhette volna Charlie 20-30 évesen. Más sem. Azért, mert kell hozzá az érett, nyugodt férfi fajsúlya. Nem fizikailag, hanem megfoghatatlan vetületben értve. Kell, hogy ismerje nőt, tudja, mi a szeretet, kell az élmény magabiztos birtoklása, hogy hogyan kell szeretni. Ezt csak érett, tapasztalt ember tudja. Nálam a tud szó nem az információ bortoklását jelenti, hanem az ismeret gyakorlati alkalmazásának képességét. Bizonyíték, nem vélelem. Sok férfi nem képes erre, még ha 10-20 éve házas a nőjével, akkor sem. Mert nem ismeri a szeretetet. Nem tapasztalt eleget az emberekről, nem ismeri őket, mert önmagát sem ismeri, s így másokról végképp nem lehet valós képe. Ezért arról a nőről sem, akivel sok éve tengeti együtt napjait esetleg. Mert tengetni, az egy dolog, az olyan gatgetni. De a csinál az sikeres véget jelent, eredményt, nem a futottakmég kategóriát. Ugye. Ízig-vérig ember nem tengeti napjait, várva valami csodára, hanem él, s eleven élményt okoz mások életében is ennek mentén. Ennyit erről, azaz, arról, hogy ki, mire miért nem képes. Nem képes, ez itt a lényeg. Nem kritika, hanem szembesítés a valósággal. Ha metszőnek érzed még is, akkor a saját valóságod metsz, amit te teremtettél magadnak, nem pedig ez a pár sor. Én is a magam tapasztalatából írom, onnan az ismeret. Rajtam sem segíthet a  tapasztalatod, értsük ezt meg, indulatok képződése és elszabadulása helyett.

Igazuk van azoknak a régieknek, akik megfogalmazták azt a közhelyes passzust, miszerint a férfi aranykora 45-nél kezdődik. A magam fogalmazásában, saját megfigyeléseim nyomán  ezt úgy definiáltam 2 éve, hogy akkor kezd benőni a feje lágya a bármely férfinak, amikor a kora utoléri a lábméretét:) Nőkre sajnos ez nem igaz, mert nekik is 40 felett kezd benőni :( De, valójában, ki a fenét érdekel, hogy mi hangzik jól, ha nem passzol a a valósággal? Marhaság. Az számít, ami valósággá lesz, semmi más. Mind erre vágyunk, akár férfi, akár nő, akár 16 éves, akár 50. Csak mindenki igyekszik a kettő között korszakosan valami mást hazudni. A 16 évest még lehet érteni, hogy miért teszi, ám 30 felett már nettó hülyeségnek, önpusztításnak lehet csak titulálni az ilyesmit. Na de, ilyenek vagyunk, ez van, erre vagyunk képesek.  

Szóval, az őszinteség a lényeg az emberi kapcsolatokban, az számít, az adhat valamit másnak, magunknak, az hozhat boldogságot tehát ezáltal - semmi egyéb. A magány az, a kudarcok sokasága, ami megtanítja bárki számára, hogy mi nem számít igazából, mi csupán látszat, picsafüst, halványlila esti köddel körítve, de ami sosem közelíti még valóság árnyékát sem. Mert megtanítja, az bizonyos, csak az kérdéses, hogy mennyi idő alatt. De biztosan megtörténik. Persze, van, aki öngyilkos lesz, mielőtt a felismerésig eljut, vagy éppen egész életében másokat gyilkol, önmaga egója helyett - de egyik sem lesz boldog, ez is bizonyos. 

Amikor magaddal nézel szembe esténként, reggelenként, amikor csak magadhoz szólhatsz bármikor is, s ha bárkit kritizálsz, akkor minduntalan kénytelen vagy rádöbbenni, hogy semmi sem számít mindabból, amit mások mondanak gondolataiknak, vagy amit te gondolsz másokról - csak az számít, hogy ki, mire képes, azaz, mi az, amit tesz, amit megvalósított. Ha eddig eljutottál, akkor már nincs messze a Nirvána. Kitartás. Amennyire el tudod fogadni önmagadat, aktuális állapotodat, gyengeségeidet, azaz szereted önmagadat, nos, annyira tudod elfogadni másét is. Azaz annyira tudsz szeretni mást is. Ehhez persze meg kell tudni különböztetni az olyan dolgokat, amin változtatnod lehetne s kellene is ennek okán, meg azokat, amikbe átmenetileg bele kell nyugodnod, mert nincs meg a kulcsod a megoldásukhoz. A vágyaink és aktuális be nem teljesültségükből fakadó frusztráltságunka nem összekeverendő vonatkozások életünkben. Valahol itt kezdődik az érés. Hogy tartsuk meg tisztán vágyainkat, s közben tudjuk nyugalommal viselni be nem teljesültségük valóságát. Boldogan, felhőtlen mosollyal, nem fogcsikorgatott álmosolyogva a környezetünkre. A boldog ember érzi a boldogságát, ezt látjuk rajta kívül, nem pedig annak látszatát erőlködi mutatni. A különbség az izzadtság szag, az rombolja le az illúziót. 

Régóta hiszek Istennek. Nem, nem fogalmaztam rosszul - nem Benne, hanem Neki. Az üzeneteit ugyanis vettem mindvégig, többnyire - direkt vagy áttételes formában, de megértettem -, tehát a kérdés sosem az volt, hogy létezik-e, hanem hogy képes vagyok-e engedelmeskedni azoknak. Kemény dió. Hogy kerül hirtelen ez a csizma az asztalra? A szeretet kapcsán. Mindaz, amit nő és férfi viszonylatában leírtam bármikor, visszavezethető az Isten által hirdetett, s a Bibliában számtalan helyen megírt szeretethez. Jelzem, egyszerű, paraszti nyelven megírtak, hogy bárki érthesse, akinek nyitott a szíve. Akár bármelyik gyereké.

Nem tévedés, ebbe a szex is beletartozik, arról is megemlékezik a könyv, pont olyan gyakorisággal, amilyen fontos az nekünk. Csak ez utóbbiról a papok előszeretettel hallgatnak, mint laikusok, a laikusok meg a papok vallásos szűrőjén át nézik az igét, ezért az eretnek gondolatokat, benyomásokat elhessegetik maguktól. Mert úgy illik, ugye. De én, vagy te nem vagyunk laikusok e témában, ez fontos különbség. Hogy hogyan s mitől jó a párkapcsolat, milyennek kell lennünk ahhoz, hogy jó legyen. Ne feledd, Jézus is csak annyit mondott a parázna nőnek, akit megmentett a kövezéstől, hogy eredj, és többé ne vétkezz. Ez valójában azt jelentette, hogy soha többé ne szeretkezz olyan férfival, akit nem szeretsz szívedből. Kicsit emelni kell ennek megértéséhez az IQ-ra eddig fordított vércukoradagodat, de muszáj leszel, ha választ akarsz kapni, nem csak továbbra is kérdezni. Nekem személy szerint nem fontos, hogy így legyen, neked fontos, hogy Isten ne nézzen hülyének téged, mert hülyét csinálsz magadból. Ez se az egyszerűen megérthető mondatok egyike, de lelked rajta. Nem az általános iskolában vagyunk, erre ennyi a válaszom. A többi szokványos kifogásról meg pont úgy tudod, hogy nem érnek semmit, mint én. Akkor miért is lennénk képmutatóak? Felesleges pazarlás volna.   

Persze, az emberek feje szerinti materialista vallásosság inkább gát ezek megértéséhez, mintsem segédlet. Mert Isten egyikünket sem azért segített e világra, hogy más emberek által programozott robotok legyünk, vagy elődeink hamis, romlott konzerv hagyatékát valósítsuk meg élet címén. Jobb a független megközelítés, amikor új dolgot szeretnénk magunkévá tenni, vagy régit, amit sok elődünk vont be öröklött sablonok pókhálóival. 

Nos, ez az én életszemléletem, s ez idáig számomra hasznos és eredményes volt. Mondom, HASZNOS és EREDMÉNYES. A eredmény és a haszon e megfogalmazás szerint valami pozitív dolog, épülés, nem negatív, azaz leépülés. Értsük egymást, az hozhat hasznot bárkinek. Eleddig, 20 év alatt, Isten sem csapott agyon az ilyen renitens gondolataim miatt, sőt, inkább megáldott. Arányosan. 

Talán mindez némi lazítás lehetőségét veti fel azoknak, akik vallásos hátterük miatt nyomorították meg életüket például a párkapcsolat s a szex területén. Jellemzően a vallásos maszlag arra volt jó mindenkoron, hogy ne legyenek boldogok az emberek. Istennek ilyen célja egészen biztosan sosem volt, és ma sincsen, a tanításokat boldogtalan emberek ferdítették olyanná, amelyek más emberek életét is megmérgezték, tönkretették. Gondolj erre, amikor becsapod magad holmi hagyatékok, örökségek mentén. Magaddal szúrsz ki, meg a gyerekeiddel. Utóbbi nehéz súly. Azért az, mert valaki olyan életét rontottad esetleg tudtodon kívül, akinek a legkevésbé sem akartál volna ártani, hanem sokkal inkább minden jót megadni. Ha szerencséd van, akkor a magaddal szemben elkövetett bűnökért is megszólít Isten, kellő időben, azért, hogy legyen lehetőséged változtatni. Azért, hogy boldog lehess. Ha nincs szerencséd, akkor nem tesz ilyet és nem lesz rá lehetőséged. De utóbbi sem jelenti azt, hogy elvetett volnál, csak neked magadtól kell rájönnöd, min kell változtatnod, vagy esetleg más emberek által, mint például most és itt, amíg ezt olvasod. A cél a fontos, nem az eszköz, vagy az út milyensége. Ha boldoggá lehetsz, s élsz a lehetőséggel szemben előítéleteiddel, gőgjeiddel, nos, utána már mindegynek fogod látni az utat, amit bejártál érte, az árat, amit ki kellett fizetned. Nem fog érdekelni, hogy mások kevesebbet vagy többet fizettek náladnál - csak az fog számítani, hogy te is célhoz értél, meg ők is. Mindenki a maga útján, a magához mért áron. Így igazságos Isten mindenkivel. Olyan emberrel még nem találkoztam, akitől teljesíthetetlen árat kért volna - legfeljebb az illető gondolta úgy, hogy nem képes megfizetni.  

Sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak - megint egy fontos mondat a Bibliából. Azt jelenti, hogy nem az számít odafent, hogy te mire tartod magad, hanem az a fontos, hogy odafent mire tartanak téged. A megítélés alapja, itteni teljesítményed. Mint emberé.

Szóval, a szeretet, mi is? Hogy, akármi zord körülmények közt azt lásd, miért mondj inkább igent a nem helyett. Hogy, miért akarj tenni inkább, mint nem tenni. Hogy, miért akarj elfogadni inkább bármi helyzetben, mint inkább elutasítani. Ha meggondolod, mindezek egy gyerekben is alapjáraton helyesen működnek, tegnap is, ma is, s holnap is. Vajon véletlen volna, hogy Jézus is ezt hozta példának úgy 2000 évvel ezelőtt? Nem hiszek a véletlenekben. 

A gondolat, az érzelmi sugallat mindig átsuhan az emberen, ma is, pillanatonként, akárcsak 2000 éve vagy 5000 éve, ez nem változott azóta sem. Hogy mit kéne igazából, tudjuk, érezzük egy pillanatban. Fel kéne hívni. Meg kéne lepni. Mondani valamit neki, hogy feldobódjon. Megdicsérni, adni egy szép gondolatot, érzést. Csak úgy, mert van mit adnunk épp. Pillanatnyi ötlettől vezéreltetve, amely tanács ellentmond ezernyi agyunkba nevelt racionálisnak mondott, ám valójában önző kordonnak. Csak az agy és a lélek egoja beszél le róla ilyenkor, az kétségesít, ez a valódi igazság. "Jajj, nekem is nehéz, s nekem ki fog adni, ha én adok?" - önsajnálat a gyilkosa a szeretésnek. Ez minden önzésünk gyökere, s ez bennünk van, sosem másban. Ezért nincs igaza - nem lehet - annak, aki e visszahúzó gondolatokra hallgat, ezekkel védi meg nem tett jótéteményeinek valóságát. A szeretet valahol ott kezdődik, amikor nem mások önzéséhez, cselekményeihez vagy azok hiányához viszonyítod a jót, amit szíved szerint tennél. Minden pillanatban - elég sok pillanat fér el a legrövidebb életben is. 

Imádom őket. A korosztályomat. Asszem ez a valójában normális egy 40-es férfitól.

Ha bárki végig gondolja, az a normális, az ideális, ha egy pasi vagy egy nő a saját korosztálya-béliekhez vonzódik, ha velük, bennük találja meg magát, az összhangot. Nálam ebben nincs hiba, ettől vagyok némiképp nyugodt. Legalább ebben normális vagyok, legalábbis így fogom fel az engem körülvevő valóságot.  

A Nők minden korosztály számára vonzók, ez letagadhatatlan tény. Mármint férfi szemszögből. Az más kérdés, hogy mit akar a férfi és mit a nő aktuális elképzelései mentén, aktuális szituációban - és nem utolsó sorban korban. Ugyanis az a döntő, hogy mit is akar az egyik, és mit a másik. Én nyilván vonzó lehetek egy huszon éves számára, mert az apa szerep részem, nem áll távol tőlem, nem kell, hogy kétségek gyötörjék a nőt efelől, bizonyítottam, nem csak ígérek. 17 éves a fiam, akit ez idáig felneveltem, állapota bizonyíték, nem ígéret, nem mókusvakítás. Nem csak megcsináltam, de fel is neveltem eddig, és az idő szerint emberré lett. Így értem a nem csak ígér, de bizonyított is-t. Kinek, mi a fontos, mikor. Ki, mire néz. Erről van szó, nem másról. 

Fogós kérdés minden szituban az, hogy ki, kicsoda épp. A szűzlányokra vadászó 40-es pasi, vagy a 25 évesek elismerésére vágyó 40+-os nő. Bocsánat, Nő. Megbocsájtó vagyok a tévedésekkel szemben.Mivel magam sen vagyok tökéletes.

A szeretőség tekintetében értem az érett korosztályt. Azonban nem értem az elvárásaikat, gyakorta. Ha a 40-es férfi belátja, hogy számára a 25-35 éves korosztály nem perspektíva 40-en túl, akkor a nő miért is nem látja be, hogy számára sem lehet az ugyanaz a korosztály, s amit szemléletben képviselnek? Butaság ? Nem több. Hiedelem csupán.

Fogós kérdések ezek - mindkét nem számára. Nem vagyok sem türelmetlen, sem túlzott vágyakkal küszködő férfi. Csupán próbálom megérteni az engem körülölelő világot, annak működését.<s

Barátnőm is nehezen érti e kérdéseket - hogy egyáltalán miért is merülnek fel a férfiban. De nem arról szól mindez, hogy ki, miről, mit képzel. A valóság az, amit teremteni vagyunk képesek, a magunk elképzelései, vágyai mentén.

Szép estét kívánok:) 

Bizony, az a mai átlag ember. Szerencsére neveltetésem - az élettől - nem ebbe az irányba terelt az elmúlt 2 évtizedben. Talán nem tűnik ki írásaimból, de Isten báránya vagyok. Habár emberekkel szemben nem mindig szerény - az arcosokkal szemben könyörtelenül megalázó - , de Isten néha rám vetülő árnyékában azért mindenkor az. Nem felejtem, honnan jövök, kinek a kegyelméből éltem az idők során, kinek köszönhetem szerencséimet. Ma leginkább azt a szerencsét, hogy az emberek más emberek, felmenőik hazugságainak hívén, elbutulásukban nem tudtak magukkal rántani - nem tudtak szemközt hazudni eredménnyel. Azt gondolom, az számít, hogy ami igazban hiszünk, ahhoz hívek tudunk-e maradni, bármi körülmények között. Remélem, én tudtam. Remélem, ma már csak, nem mondom biztosan.

Közben az átlagember vámpírrá lett. Látom, tapasztalom, nem pedig vélelmezem. Csendben néztem, évtizedek óta e folyamatot. Tehát, tapossa embertársait, más emberek viselkedésének elterjedtségére hivatkozva, szívja embertársai vérét akár, vagy gyilkolja azokat - mondván, őt is gyilkolják, az ő vérét is szívják. És még nem éltünk meg apokaliptikus helyzeteket, csak némi vesztés volt csupán, reményekben, elvárásokban. Nem történt egyéb. Én meg ide állok, és szólok, hogy nem jól cselekszik, nem Isten szíve szerint. Mert ez az, ami számít, ami mindenkor számított az ember történelme során - s ma is. Hogy létünk - minden emberi önhittség, s az ezt alátámasztani igyekvő gyártott hiedelem ellenére- nem több, mint hogy emberek maradjunk, azok, akiknek valaha megszülettünk e Földre. 

Értékrend? Én előttem nem áll meg egy képmutató farizeus sem. Azért nem, mert magam sem voltam az mintegy 2 évtized óta, amióta tudom - nem magamtól - , hogy az embernek milyen életet kellene élnie, ha igazit akarna élni. Nem ítélek, de néha beszólok. És botrányt is keltek általában, de ez engem nem érdekel. Nem én vagyok az, akinek tanulnia, pályát módosítania kell elgondolásaiban, azért. Vagy neked van igazad, aki a szomszéd eltaposásában, embertársaid kihasználásában hiszed megvalósítani magadat, életcélodat - vagy nekem, aki mindennek ellentmondok. Nem ítélek, de nem hagyom szó nélkül a hazugságot, az árulást, a csalást. Pech ez azoknak,  akik más emberek elferdüléseit, ismerethiányát kihasználják ezekben a maguk pórias hasznára. Pech, mert a körmükre, orrukra koppintok, ha tetten érem őket hazudozásaikban, embertársaik átverésében. Erkölcsi kötelességem.  Nem álszent módon, csupán azokban, amelyekben magam is egy magasabb értékrend szerint élek. Nem sanyarogva, irigyen, mint az emberi hagyományok mentén éldegélő keresztény teszi, hanem tisztán és őszintén. Mondhatod-e bármire, ami mellett szót emeltem, tettem valaha is, hogy képmutatás volt? Nem.

Amiben magam is sáros voltam, vagyok, abban nem ítéltem másokat. Nyilván, aktuális ismeret szerint. Mert volt, amiben vártam olyasmit másoktól, amit magam sem teljesítettem be - de nem sok ilyesmi volt. Amikor pedig ráébredtem, mit tettem, akkor kussoltam és tanultam, idomultam, hogy érdemesebb legyek a kegyelemre. 

Nem a kokain árulása a bűn, vagy adót csalni - az igazi bűn az az árulás, önzés, amit önmagad vagy szeretteid ellen követsz el. Amikor nem vagy önmagad, amikor mást mutatsz magad előtt, mások előtt, mint ami vagy, mint amire képes vagy. Akkor hazudsz igazán, akkor csalod meg magad, és másokat is. Istennek a legkevésbé tetsző emberi mutatványt követed el. 

Jó lenne, ha elgondolkoznál a fentieken. Nem nekem, hanem neked volna jobb. Az én hiányosságaimon - bűneimen - nem segíthetsz, csak mindenki a magáéin. Te is, én is. Boldog élet, amikor nem arra riadsz álmodból, hogy mit nem tettél meg, vagy mit tettél, amit nem kellett volna. Ha nem szoktál így ébredni, akkor vagy bűntelen, szerencsés ember vagy - vagy sokkal többet hazudtál önmagadnak, mint valaha is kellett volna. Rajtad áll, te ügyed, hogy mi a valóságod igazából. 

Szép estét és szebb holnapot!

Például Varga Mihály. A mai napon. De nem különb nála semmivel nagy nevű elődje Matolcsy György, vagy Lázár János, vagy Rogán Antal vagy épp Szíjjártó Péter, vagy az örök kedvenc, Selmeczi Gabriella. És még sokan mások, persze. 

A forint árfolyamnak odabaszó kijelentéseik ugyanis felmérhetetlen károkat okoznak az általuk állítólag hőn szeretett és képviselt magyar állampolgároknak. Értem ezalatt azt is, amikor azok munkaadóit, vagy vállalkozásait keverik szarba  e neves emberek, mindössze azzal, hogy gazdaság javító intézkedés címén a forint árfolyamát a mélybe lökik, felelőtlen kijelentéseikkel. Vajon miért nem kell bíróság előtt felelniük közveszélyes károkozásért sosem? Vajon miért van különbség Orbán  Viktor állítólag magyar és nemzeti érdekvédő politikája alatt egy köztörvényes sikkasztó, áfacsaló és egy-több, általa kinevezett és elvileg felelősséggel felruházott, ám nettó balfasz gazdasági miniszter vagy államtitkár között? Mert ők csak játszanak, azért. Mindannyian, Orbánnal az élen. Mégpedig a nép pénzével, gazdasági helyzetével, nagyjából. 

Vajon mikor állnak ők bíróság elé a nemzet testének okozott károkért, holmi felelőtlen, hozzá nem értő kijelentéseikért? Mert, ha jól gondolom, egy gazdasági miniszter felel a forint árfolyamáért, ha az az ő kijlentései miatt változtat irányultságán. Azt ne magyarázza nekem senki, hogy a 290 helyett tulajdonképpen a 304 volt a cél. Mert ez nettó hazugság, azért ne. Ép eszű ember nem ássa alá a nemzeti valuta árfolyamát, ha az nincs túlértékelve. Márpedig elég régóta nincsen, ezt csak az Orbán kormány szeretné elhitetni a zemberekkel. De ettől még nettó átbaszás az egész. Arról tanúskodik, hogy Orbán és általa választott testülete nem ért a gazdasághoz. Ez van, akár tetszik, akár nem. 

Ők magyarország csótányai (kis emmel, mert nem méltó e vezetés alatt a nagyra), akik felzabálják a nemzetet, annak minden tartalékát, miközben szépeket hazudnak hízelegve a nemzeti önérzetnek. Hát akár fel is dughatod magadnak azt a nemzeti önérzetet, amely ezt indukálta. Ne félj, nem fog csípni, nincs benne sem erő, sem keménység, sem semmi, amiért érdemes embernek lenni.

El kell kergetni hát őket, mihamarabb. Már, ha élni akarunk, mi, magyarok a saját országunkban. Ilyen görény, átbaszó kormánya, parlamentje még nem volt ennek a kisbetűs országnak. Sosem. 

A sötétség lehetőség. Választás eredménye. Ezt választotta e nép, amely itt lakik, 2010-ben. Remélem lesz ennek a népnek elég esze ahhoz, hogy tévedését belássa, korábbi önámításaival szemben. Ha nem, akkor mindazok fognak sírjára hugyozni, akiktől ezt legkevésbé szerette volna a történelem során - németek, osztrákok, csehek, románok. Jelzem, érdemes észrevenni, hogy alig járunk Románia előtt, gazdasági teljesítményben, hatékonyságban.  

Blogtulajként elég egyértelműen látom, mi érdekli a látogatókat. A párkapcsolat. Főleg nőket, de ezen nincs mit meglepődni. 

Nem vagyok hülye, így pontosan tudom, hogy a férfiak internetes megnyilvánulásaik során átlagosan mennyiben adnak válaszokat a nők kérdéseire. Egy számjegyű a százalék, nem több. Tulajdonképpen ezért lett a blog címe az, ami, évekkel ezelőtt. Egyáltalán nem terveztem társadalmi- gazdasági- politikai cikkeket írni, de végül ezt dobta a gép. Utálom is magam ez utóbbi miatt. Nem ezt akartam. De spongyabobot rá, megtörtént, elmúlt. 

Nos, ma, évekkel később azt mondanám, hogy a nők feleslegesen keresik a válaszokat a férfiaknál. Azért, mert mindenki magában találhatja meg a válaszokat élete fontos kérdéseire. Vagy éppen kétségeire.

Nem találsz partnert? Ha találsz, akkor rendre bebizonyosodik, hogy nem megfelelő számodra? Az ok mindig benned van, nem a másikban, ezt mondhatom. Saját tapasztalatból. Sok az olyan fenntartásod a várt másikkal szemben, amit magad magaddal szemben nem teljesítesz be, mert nem is akarod. Magaddal szemben toleráns vagy olyan elvárásaiddal kapcsolatban, amit a másiktól könyörtelenül és makacsul elvársz. Ennyi a sikertelenséged oka, nem több, nem más. 

Ahogy én látom jelenleg a szummát, mindenki olyan partnert lel aktuálisan, amilyen hozzávaló. Nem jobbat és nem rosszabbat. Amikor mégsem találja a találtat kielégítőnek, akkor tulajdonképpen önmagával nem elégedett. Rólad beszélek, nem a másról. A mást is ismerem, átlagosan, és téged is. Észre kéne ezt venni ahhoz, hogy olyanná válj, amilyenre magad is vágysz. De inkább nem akarsz a tükörbe nézni, csak hajtogatod a magadét. Kokettálsz, de amikor helyzetbe kerülsz, akkor mindig visszavonulót fújsz, megijedsz, elmenekülsz. Ez a való, amit teremtettél.

Vicces? Így kívülről elmondva dióhéjban, annak tűnik, de amikor rájön az ember, hogy ez tényleg így van, így működik, nos, akkor nem annyira tud nevetni. Különösen akkor nem, ha már beáldozott e folyamat mentén pár évet, esetleg egy évtizedet, jó pár ismerkedés/kapcsolat kezdeményt, esetleg éveket átölelőt is,  és még sem ért happy endet, hanem minduntalan kénytelen rájönni, hogy a talált, az nem az az ágytál, amire vágyott.

Talán az akarat környékén kéne keresni a fiaskó okait. Az ember akarhat sok mindent, el is dönthet közülük számosat, de van néhány dolog, ami nincs akarata hatalmában. Vágyni egy dolog, akár autentikus is lehet a vágy, azaz velünk, lényünkkel született, hozzá rendeltetett, mégis, gyakori tévhit, hogy, ha 10 dologból 6-ban akaratunkon múlik a megvalósulás, akkor a maradék 4-ben is így van. Nem így van. A logika, a megszokás nem válasz az életünk minden aspektusára, hiába szeretnénk ezt hinni. Hinni bármit, az egy dolog. De a megvalósulás mértéke mutatja, hogy hiteink mennyiben paríroznak a valóságunkkal. Ez van valójában, nem több, nem más. Kéretik felfogni, megérteni ezt a mondatot, akkor léphetünk felsőbb osztályba. Különben évismétlésre bukott bejegyzés kerül a bizibe. Attól függetlenül, hogy ki mit hitt az előmenetelről.  

A szerelem például egy olyan dolog, amelyre mindannyian vágyunk, legbelül, ám beteljesülése, megvalósulása nem akaratunk függvénye. Hanem ajándékba kapjuk az élettől, sorstól, ha kapjuk, és amikor kapjuk, ha kapjuk. Aki sosem kapta, gondolkozzon el a hiány okán. Meg fogja találni a válaszokat, ha őszintén kérdez Isten felé.

És mindezek okán sohasem akkor, sohasem úgy esik meg, ha megesik is szerencsés esetben, ahogy azt elképzeltük, vártuk. Pont ebből derül ki - mert mindig kiderül, erről az élet gondoskodik -, hogy ez nincs a hatalmunkban. Ajándékot kapni valakitől, az a valaki akaratában áll mindig, nem pedig a megajándékozott vagy meg nem ajándékozott akaratában, azért. Értsük ezt meg, mielőtt elvárásokat fogalmazunk meg bármivel, bárkivel szemben. 

Vagy a gyerek, mint másik, sokak által és gyakorta áhított, kétséges elérmény. Az is olyasmi, ami nem emberi akarat függvénye. Abban az értelemben, hogy ha nem azzal, nem akkor és nem úgy jön össze, akivel igazából kellene, s akkor nem lesz olyan, amilyenre vágytunk.  De, ha meglesz, akkor muszáj megérteni a létrejötte pontos körülményeit. Azért szükséges, mert a körülmények határokat, korlátokat szabnak számára, vagy a szülővel való kapcsolata számára. Emlékezz Ábrahámra, Ismáelre és Izsákra. Erről szól az a történet, nem másról. MIt akart Isten és mit értett meg abból az ember, és végül a kettő elegyéből mi sült ki. Az elbaszott projekteket sosem Isten baszta el, hanem az aktuális ember. Érdemes erre rájönni, vagy ha nem tudsz, akkor legalább elfogadni, hogy így van, így volt mindenkor. 

Ez az írás legbensőbb félelmeidről, titkaidról szól, légy akár férfi, akár nő - attól függetlenül, hogy mit szerettél volna, vagy mit szeretnél hinni az érintett tárgyak tekintetében. Egy tényt végy szem elé, mielőtt elindul benned az indulat, vagy ellenérveket kezd keresni az agyad. Nekem nem lesz sem jobb, sem rosszabb attól, ami benned zajlik, vagy amit döntesz az említett kérdésekben. Mondjuk, ez bizonyítéka objektivitásomnak. Másra pedig nincs szükséged egy hazug emberek alkotta még hazugabb világban, azt gondolom. 

És a végszó: sose azt figyeld, hogy mások mit tesznek érdekedben, hanem, hogy te mit tehetsz azért. Mert lehet, hogy a másokat más érdekek vezérlik, más életre, mint, amit te tartasz fontosnak, célnak, s így lényegtelen is lehet, hogy akárhány férfi vagy nő milyen terveket sző. 

Az érem kevéssé érzelmi-értelmi oldala. Kell a szex. Akár beismeri magának a nő, a férfi, akár nem. Ösztönös, régi dolog, nem überelhető agyból. Aki megpróbálta, mind fiaskót szenvedett, élt meg. Ne akarj okosabb lenni, mint amennyire lehetsz, ezzel kapcsolatban csak ennyit mondhatok. Nem éri meg, rábaszás a vége, mindig, minden esetben. Az ember nem bújhat ki saját bőréből, azért. Hogy mit hiszünk, az egy dolog - de, hogy, amit hittünk, mit eredményez, nos, az a valóság, amelyet teremtettünk, hitünk mentén. Egyelőre, átlagban tekintve, nem szép a kép. Nagyon nem. Gondolkozz el azon, te mit teremtettél azon az alapon, amikben hittél. Nem lesz szép, amit látsz, ez biztos. Ha még is, akkor sosem olvasod e sorokat, ebben is biztos vagyok:)

Szép estét, és sok észt kívánok a magad életéhez!

Tök normális ember vagyok. Élem az életem, amióta csak eszemet tudom. Ez nagyjából 1986 óta van így. Akkor lettem 18 éves, és az akkori szokások szerint - nem tovább tanulóként - dolgozni kezdtem. Sokkal többet tanultam azóta a gazdaságról, mint Orbán Viktor, aki egyetem után politikus lett és azóta is csak az. Értem ezalatt, hogy ő sosem dolgozott, se jogászként, se semmi másként, amit te vagy én muszáj voltunk véghez vinni, az elmútt20évben. Eszed legyen tehát, amikor őt hallgatod ma a munkáról papolni. Akkor, amikor arra gondolsz, hogy vajon ki tudja jobban a gazdaságot: te, aki műveled azt a gyakorlatban, akármely szinten, vagy az a politikailag önkinevezett bohóc, aki sosem dolgozott egyetlen percet sem? A döntést rád bízom. Remélem, van eszed és használod is. 

A válasz nem nehéz, azt gondolom. Orbán csak képzeleg, legfeljebb, de valós teljesítményt nem tud felmutatni e 20 év alatt. Ez tény, nem vélelem. Hogy te ezt figyelembe veszed-e vagy sem, nos, az a te felelősséged. Mármint embertársaiddal szemben, azaz velem szemben is. Orbán le van szarva, nagyjából, nem fontos. És az általa választott prominens tisztviselők is, mint Lázár, Kósa, vagy Szíjártó. Mint gazdasági szakember mondom, hogy Szíjártónak semmilyen reputációja nincs, nem hogy a magyar gazdasági életben, de a nemzetköziben pláne. Pedig elvileg közgazdász végzettségű a szentem. Egy senki, akinek budapesti közgáz diplomája van, aztán slussz. Mármint a valós teljesítmény tekintetében. Akárcsak Matolcsyé.

Sok ilyen ember él s ténykedik e országban, csak mondom. Csak a többiek többsége nem akar gazdasági szakértőnek tűnni, ez a különbség közöttük. Orbánnak és Lázárnak még ennyi gazdasági képzettsége sincsen, ők jogászok ugyanis. Azaz, matekot nem tanultak egyetemi szinten sosem, és ez sajnos látszik is gazdaság poilitikájukban. Matolcsy ugyan tanulta, de nem tanulta meg, és ez sajnos tőle látszik is az unortodoxiára tett törekvéseiben is, csupán annyi a gazdaság teljesítménye ténykedései nyomán, mint azt tanulmányai és saját esze nyomán képes volt folt felfogni a valóságból, többre nem. Láttuk mindezt - bizonyíték, nem ígéret.

A kommunizmus ellen beszélnek olyan emberek, akik maguk itt és most az államkommunizmust élesztik újjá. Ha 40 feletti vagy, akkor tudod, hogy miért mentünk 25 éve Bécsbe bevásárolni tömegesen. Azért, mert itt nem volt az, amire szükségünk volt akkor. Értsd, a kommunizmus lájtos évei sem tudták biztosítani ellátásunkat a kor igényei szerint. Kádár is azért engedte ezt utolsó évei alatt, mert belátta. Most meg nyelvedet Orbán seggébe dugod, bízva az államkommunizmusban, holott a Kádári kapitalista-szocializmusnál rosszabbat hirdet számodra ma? Eszedhez térjél már, az még a tiéd. Ne legyél hülye, ha így jobban érted. 

Nem, nem nyúltam mellé. Nem vagyok sem hülye, sem szocialista. Pont olyan kapitalista vagyok, amiként azt a 80-as évek végén felismertem, hogy szükséges annak lenni a normális emberi létezéshez. Mármint, a normális emberi létezéshez. Akkor, amikor Orbán Viktor még senki sem volt ebben az országban. Vagy még annál is kevesebb volt. És persze, akkor még ő sem gondolkodott másképp ezek felől, ezt csak 5x később merte megengedni magának. Ha mindezek felől hazudni mernél, akkor pont úgy váglak pofán képletesen a szívlapáttal, visszakézből, ahogy azt bármely magyar paraszttal tette bármelyik hatalom, mindenkoron - ez is privilégiumom az előbbieknél fogva. Ott voltam, megéltem mindazt, amiről Orbán ma mást hazudik. Erkölcsileg van hatalmam rajta, merthogy mindenkor megfizettem a szükséges árát a társadalmi-gazdasági átalakulásnak, azért. Munkával, fegyverrel, adóval, mikor mivel kellett épp. Mindben odatettem az ország asztalára, amit kellett. De biztosan nem amiatt tettem, hogy azt utóbb holmi Orbán, Lázár féle élősködő manipulátorok félreértelmezzék, másként tálalják - számodra, hazugságként. Erre egyenesedik fel középső ujjam, és fel is mutatom.  

Nem érdekel, hogy apád nevében hazudsz-e most, vagy a sajátodban, ezt leszarom.  Azért, mert dolgoztam, alkalmazkodtam, adót fizettem mindvégig ezen évek és politikai hazugságok alatt. Beleértve a jelen Orbán kormány ténykedéseit is. És ma azt mondom ismét, hogy bekaphattyák. Csak úgy, mint 15 éve mondtam az első Orbán kormánynak. Csak akkor többen voltunk abban elhatározottak, hogy menjenek. Hogy kapják be a gázcsövet, simán, nyugodtan, senki nem fog zavarni ez az apropó. Senkit nem érdekel ugyanis, hogy egy álmodozó csapat mit is képzel arról, amiről nem képzelgéseinek, hanem egyértelmű tudásának kéne léteznie. Mert a zemberek valóságát az alkotja, ami van, nem pedig a politikusi hazugságok, ígérgetések. 

Tény. Az Orbán-kormány ígérgetései 2014 áprilisában semmivel sem fognak több tényt igazolni, mint akár 3 éve, vagy akár most. Aki az állam szocializmusban akar hinni, az 25 éve is echte kommunista volt és ma is az. Nem több, nem kevesebb, tehát. Hogy az államkommunizmust Mr. Kádár vagy Mr. Orbán valósítja meg itt, az mindegy, a lényeget tekintve: biztosan nem ezt akartuk 1988-89 idején, akár jobbioldaliként, akár baloldaliként.  Ez biztosabb annál, mint hogy Orbán Viktor fiúnak született.

2013-at írunk ma Magyarországon. És ősz van. Ezen közben Orbán arról nyilatkozik épp, hogy az energetikai szektort, ha azok tulajdonosai visszaadják az államnak a rájuk gyakorolt kormányzati adónyomás okán, akkor reprivatizálni fogják azokat. Azaz, nagyjából arról szól a történet, hogy Orbán törvényi nyomással elveszi azoktól a tulajdont, akik versenyben megszerezték azt, majd újra osztja azt azok között, akik közt ő megfelelőnek gondolja. 

Utóbbiról nem láttunk semmilyen kormányzati prezentációt. Azaz, nem lehet tudni, mik a kormányzat valódi szándékai. 

Az emberi hülyeség határtalan, ezt vagyok kénytelen megállapítani. Az újságírók szépen bekapták Orbán faszát, mármint a médiafaszát, amit kreáltak neki pártilag. Nem szeretem, amikor az emberek önként jelentkeznek a "hülyéket keresünk" álláshirdetésre. Nem jó ómen, ha erre túl sok a jelentkező, azért. Amúgy nemzetileg nem jó. 

Az újságíró feladata az volna épp, hogy a politikai mókusvakítástól megóvja az embereket, hogy valamiféle civil ellensúlyt alkosson és közöljön a vakítani szándékozott nép körében. Értem ezalatt, hogy objektíven tájékoztasson. Nos, ez itt, magyarországon nem így működik. Nagyon nem.

Igen, nemecsek ernő, de most jogosan, csak mintaként becsület dolgában, nem hasonlatként. Mindaddig így leszen, kis betűvel fogom írni, amíg Orbán Viktor hegemóniája uralkodik ezen ország s lakói felett, azok jóváhagyásával. Mert nagyot nem érdemel addig, azért. Nem így működik a dolog. A hazugok, nemzetárulók nem érdemelnek nagy betűt, azért.

Nos, 4 év alatt sikerült az aktuális politikának kimosnia az emberek agyát, totálisan, s nem kis részben annak köszönhetően, hogy az újságírás csontig benyalt a politikának. Behajolt, hogy az nyugodtan seggbe kúrhassa, ez történt, nem más. Mindenki csak túl akar élni itt. Ezt értem, de vannak emberek, akik ezt nem engedhetik meg maguknak. Ilyenek az újságírók is. Felelősségük van elvileg a tájékoztatottak tömegeivel szemben. Annak felelőssége, hogy ellensúlyozzák a politika túlkapásait, annak akaratával szemben. WoodStein, tudod, az Elnök embereiből. Ha újságíró létedre ez ismeretlen fogalom számodra, akkor az a te szégyened, nem az enyém. Az se ma volt, lett volna időd s alkalmad megismerni. Ha ez nem történt meg, vagy gyenge voltál hozzá, akkor az a te szégyened, nem másé. Erről ennyit.

Embernek lenni épp olyan jog, mint hülyének lenni. Csak az előbbivel nem lehet visszaélni, míg te az utóbbival  hatáskörödet jelentősen túllépve visszaélsz. Mások rovására, jelzem. Azok rovására, akiknek egyetlen reményük a te alkotói szabadságod, értékrended lehetne. Lehetne, mondom, ha élnél ezzel - de nem élsz, ez látszik a hétköznapokban. Inkább beállsz a mainstream magyar újságírás vonulatába, lehazudsz mindent, amiként a kormány teszi, és péntekenként boldogan leporolod kezed azzal, hogy na, ezt is bevégeztük. Csak éppen egy héten át hazudtál, ennyi történt. Hazudtál tanárok, a pedagógusok, a bölcsődei dolgozók vagy éppen a piaci szférában dolgozó emberek milliói s érdekeik ellen, amiket rajtad kívül más nem képviselhetett volna, s akik olvasóid egyébként. Szemükbe hazudsz azoknak, akik ellen sosem kellett volna, eredeti hivatásod szerint s amit korábban te is pontosan tudtál, mint vezérfonalat pályád kezdetén. De gyenge voltál és elárultad mindazt, amiért valaha újságírónak álltál. És nem is ez a baj igazából - a baj az, hogy nem ismerted be, nem írtad meg, hogy muszájból basztál át ezreket -, hanem úgy teszel ma is, szem rebbenés nélkül, mintha hazugságaid lennének az igazság. Pedig nem így van, nagyon nem s ezt te is tudod.  Belebújsz a fészbúk szokásaiba, írsz az ördög öragannyjáról is inkább bulvár sztorikat, csak ne kelljen szembe nézned a valódi igazsággal - miszerint az igazság ellen hazudtál. Meg fogsz fizetni érte, én tudom, és sokan mások is tudják. De nem számít, mire rád kerül a sor. Ugyanis egy vesztes senki nem érdekel. Szép vagy? Lehet. De okos nem leszel már. És ezt te is tudod, te szajha. 

...asszony baszva jó. Nem verve, mint sokan félreértelmezik a közmondást. A férfiak hülyék. Mint a seggem, vagy annál is sokkal jobban. Legalábbis a többje. Nem megérteni, elfogadni a természet törvényeit, az nettó hülyeség ugyanis. Többek között a nők működését nem érteni is az, vagy azt elsősorban az. Ezt annak okán mondom, hogy a matekhoz lehet hülye egy pasi, de a farka és egója, eredendő életcéljai érdekeit meg nem érteni, az egyszerűen alkalmatlanság az életre. Akinek nem inge, ne vegye fel, de kevesen lesznek, ezt előre bocsátom. Ezt tapasztalatból mondom. Kevés a boldog párkapcsolatban élő pasi, tehát valahogy elbasszák az előbbieket. 

Ha a férfiak valóban férfiak lennének, nem nyavajognának annyit a nők. A teljesítményt az eredmények mutatják, nem a vélelmek, hiedelmek, ilyen egyszerű. Tehát, ha még is ezt teszik a nők ezernyi blogon, újságcikkben, akkor sem a nőkkel van a baj, vagy nem elsősorban velük, hanem a férfiakkal. Egy jólmegbaszott nő nem reklamál - sehol sem. Mert jól érzi magát a bőrében, nincs hiánya, azért.

Az egy dolog, hogy a nő nyafog, hogy nem kommunikál egyenesen, amiként egy férfi, s amiként ennél fogva egy férfi várná, na de, okos enged, szamár szenved, régi mondás ez. Egy nőnek nincs sok igénye alapvetően. Viszont, ami van neki, az általában elég ősi, tehát alapvető és régóta változatlan. Észre kéne ezt venni -  a férfiaknak. A Nők sokkal természetesebbek a férfiaknál, s ez ebben az ősiségben rejlik, főként. Mert szerepük nem változhatott meg az emberiség állítólagos fejlődése során. Ha ez bonyolultan hangzik férfi agyadnak, gondold végig, hogy a férfiak nettó faszságaihoz, ideológiai bicsaklásaihoz képest egy nő sem hazudhatta semmikor másnak a gyermekvállalás körülményeit, alapvető feltételeit. Az efféle faszságokat csak impotens vagy  buzi férfiak találták ki  az évszázadok során, ám ettől a nők nem változtak meg. Hál' Istennek. Különben már rég kihaltunk volna, azért. Ne légy hülye tehát, mert nem áll jól. Ezt értheted úgy is, hogy ha nem áll jól, akkor nem az asszony a hülye, hanem te. 

Tehát, a nő dugni akar a férjével, párjával, akár naponta, akár naponta 2-3x is, nem pedig azt hallgatni, hogy a férfi miért nem akar, miért nem képes. Meg gondoskodni akar róla, meg szeretni. Ennyi, nem több. Nincs benne semmi rossz indulat, sem rossz célok. Persze, ne legyél hülye, ezekben meg kell nyilvánulnia a szeretet minden aspektusának, kölcsönösen. Azaz, részedről is. A szex nem pornó, például. Ha ezt eddig másképp hitted, akkor iratkozz vissza az általánosba és tanuld újra a nőt. A szex egyesülése két különneműnek, akik izgatják egymást.

Az a kutyát nem érdekli, hogy mennyire kigyúrt, vagy hová viszi nyaralni, vagy milyen kocsit tol a segge alá a pasi. Egy darabig ezek elvakíthatják a nőt, de idővel mindig kiderül, miért dug félre a nő mással.  Mert mindezen férfi önvakítások  csak nyújtják a fiaskó bekövetkeztét - azaz a nő elégedetlenségének azt a fokát elérve, amikor elküldi a bal fenékre a szem szerint ideálisnak vélt pasiját. Gondolkozzunk el ezen, érdemes.

Valóban a férfi a teremtés koronája, kivéve, ha nettó hülye, ha úgy viselkedik, mint egy nő. Ha hülye picsa. Na, az gáz. Sírni, mint a fürdős kurva, nos, az szintén nem férfias téma. Ha elbasztál valamit, akkor te basztad el, nem más. Tehát nem is a nőd. Ha nem köttetted el magad - ugye, nem? - akkor nincs rá okod, hogy hülye picsát játssz.

Tudd, hogy mi a dolgod, és tedd - ennyi a lényeg. És ragaszkodj ehhez, mert ennyi a tiéd az életben. Akkor becsülni és tisztelni fog asszonyod, nem kell verni vagy oltani őt. Ha mégis ekként érzed, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz, nézzél ki akármilyen férfias férfinak - nem vagy az. Hinni, azt lehet, viszont az eredmények igazolják hiedelmeidet. Vagy nem.

Szoktam mondani régtől, hogy nem a férfi mondja meg, milyen a férfi, hanem a nők. Aki csak erőszak árán tud férfiasnak látszani - ez igaz a gyerekeivel szemben is - , nos, az nem férfi, csak egy pöcs. Kicsi pöcs, ráadásul. Ez szokott kiderülni. Legkésőbb akkor, amikor gaz lepi be sírodat, mert senki le sem szar. Kellemetlen, mert akkor már semmit nem tehetsz. Akkor látszol annak, ami voltál.  

Unom már olvasni a sok útkereső nőt, vagy panaszkodót. A nő a férfihoz kötött - akár gyermekként, akár felnőttként. Tekintély alá rendeltetett - a férfi tekintélye alá. De baszki, mi alá álljon, ha az neked nincsen, akár apaként, akár férjként, pasiként? Naná, hogy keresi a saját megoldását - azt, amit te nem adtál meg neki. S akkor jön az, hogy apaként leszar, férjként megcsal. Kell ez neked? Nem? Akkor legyél férfi, ne pedig pöcs. Ennyi a lényeg. 

Arról meg nem is szeretnék szólni, hogy olyan embert választasz meg elöljáródnak, akár polgármesternek, akár képviselőnek, aki veri a feleségét. Nem vagy méltó a férfi névre, ha erre sincs szemed. A tiszteletet kapja az ember fia másoktól, nem pedig kiveri belőlük. Nem mindegy.  

Kedves választópolgártársaim!

Ideje volna ébredni, különben nagyon csúnya vége lesz a közös biliben való kézáztatásnak. Arról nem beszélve, hogy a biliben pisi van, nem körömgyógyító citromos egyveleg.

A demokrácia és a vele járó verseny alapú piacgazdaság nyilvánvaló velejárója a dinamizmus, az állandó változás is. Hisz erről szól a verseny. Ma te, holnap én, attól függően, hogy melyikünk képes megújulni, újat, jobbat kitalálni. Vagy így kéne lennie, ha itt valóban ez működne. Erről szól ez, nem másról. Alapvetően és globálisan. Lehet morogni, hogy téged vagy engem aktuálisan kihasználnak, de ez csak a politikai manipulációknak tudható be. Azaz, annak, hogy nem alkottunk megfelelő szintű demokráciát eddig és annak megfelelő tisztaságú versenyt a gazdaságban, annak nem más oka, gátja volt, van, mint a hatalom aktuális birtokosainak befolyása. Nos, erre a baklövésre nem gyógyír semmiképpen, ha az államközpontú kommunizmust élesztjük fel ismét, korlátozva a demokratikus intézményrendszert, immáron gazdasági síkon is. 

Ugyan, lehetséges, hogy életvitelünk eltérően alakult az elmúlt, bő két évtizedben, mármint a tiéd és az enyém, de abban bizonyára egyetértünk, hogy sem neked, sem nekem nem lenne jobb, ha 1989-ben nem dől meg a Kádár-rendszer. Mármint azon közös érdekünket nézve, hogy mindannyian jobban szeretnénk élni. Itt és most, saját munkánk eredményeképpen.

Legújabb kori demokráciánk, annak gazdaságának egyik vívmánya a Gazdasági Versenyhivatal, amely a piaci viselkedés normáit hivatott betartatni. Azaz, bennfentességgel és piaci helyzettel való visszaéléseket, különösen a nagy cégek befolyásoló ténykedéseit hivatott ellensúlyozni a kis halakkal szemben.

A mai napon közzétett kormányzati törekvés, miszerint egyes cégösszefonódásokat nem vizsgálhatna a GVH, nos ennek az eddig elég jól ellátott állami feladatnak szeretne gátat szabni, vagy inkább megágyazni a kormányzati körök és holdudvarukba tartozó vállalkozások mutyizásához. Semmi többről nem szól ez. Mivel hogy senki másnak érdeke ez. Nem javít semmit az eddigi kormányzati intézkedésekkel erősített korrupción, ellenben erősíti, elősegíti azt, erről szól.

Mint választónak, ez neked semmiképpen nem jó. Nekem se. Akár multinál dolgozunk, akár kis- és középvállalkozásnál. Sem kormánypárti, sem ellenzéki szavazóként, kivéve, ha azon cégek valamelyikénél dolgozol, amelyek eddig is különleges figyelemben és támogatásban részesültek a FIDESZ-KDNP kormányzat részéről.

Egy dolog, hogy az aktuális kormányzat nagyobb hányadban juttatott és juttat közpénzekből finanszírozott megrendeléseket az őt politikailag támogató vállalkozásoknak - ez mindig így volt - , viszont egy egészen más dolog, hogy ezt a támogatást az aktuális hatalom törvényi úton ki akarja vonni a felügyeleti szerv vizsgálati jogköréből. Nemzetbiztonsági alapon, esetleg? Mese habbal. Kormánybiztonsági alapon, azt elhiszem. 

Nem volt harc nélküli e helyi demokrácia. Érni kellet hozzá. Indult 1990-ben kőkemény MDF-es, jobbos centrumként, kezdve a Magyar Szabadság Napjával, ami innen indult. Emlékszem, engem mint a Karakum-ba lövészetre vonuló katonát boldog integetéssel búcsúztattak azon a tavaszon a vasút mentén honfitársaim - mindenki azt hitte, kivonuló oroszok vagyunk. A magyar zászlót véletlenül otthon felejtettük. Ciki volt? Ja. Nem kicsit, hanem nagyon.  

Szóval, nem gondoltam, hogy valaha ezt megérem, de úgy látszik, az évek megérlelnek mindenkit. Mármint minden normális embert. Nos, nálunk 23 éve ugyanaz a polgármester - Dr. Gémesi György. Évekig utáltam, amíg úgy láttam, képmutató, hogy inkább egy Horthysta, jobboldali imidzset akar képviselni, mint a lakosság érdekeit, de mi tagadás - ő is változott idő közben, s én is másként kezdtem látni őt és teljesítményét. Nagyjából 10 évvel ezelőttig, amikor észre kellett vennem, hogy nem csak választási évben épülnek az utak. Például. Amikor már fontosabbak voltak a város fejlesztései, mint az MDF által képviselt parlamenti imidzs. Én ezalatt dolgoztam a versenyszférában, ő a helyi politikában. Ő ezalatt megtanult teljesítmény orientált lenni, megtanulta, hogy ez számít valójában, én pedig megtanultam előítélet nélkül becsülni mások valós teljesítményét. Egyikünk részéről sem kis teljesítmény, úgy gondolom. A lényeg, hogy külön egyeztetés nélkül közeledett álláspontunk egymáshoz. 

Átjáró város ez a miénk. Sokan járunk el innen máshova dolgozni, ugyanakkor sokan járnak ide máshonnan dolgozni, tanulni. Főként Budapest viszonylatában. Ez 30 évvel ezelőtt is így volt, tehát nincs mit csodálkozni azon, ha a helybéliek jelentős része átutazó városként éli meg saját lakóhelyét.

Ami a lényeg, hogy nem a város élete hajlott a politikához az évtizedek során, hanem a politika hajlott a város érdekei felé. Így jutottunk el a mostani helyzethez, amikor a helyi értékrendek változatlanságuk okán felül emelkedtek az országos átlagon. Egyszerűen annak okán, hogy itt a lopás, a maffiázás a konzervativizmus, lokálpatriotizmus okán sosem volt divat, és nem tudott azzá válni 2010 után sem. Többek között a FIDESZ áruló politikai cselszövéseivel nem ért célt a város vezetés kisajátításában. Innen úgy látszik, hogy rossz helyen kezdtek. Vannak helyek, ahol az emberek önállóbbak, mint azt a FIDESZ retorika felérni képes, így nem tudják lenyúlni a tudatokat. Ez is ilyen. Mintha valami időgépben ülnénk - a '90-es években elmaradottnak, túl konzervatívnak éreztem, a 2000-es évek óta pedig inkább stabilnak, önmagának. Nem álmodnak stadiont divat szerint, sem nem hajlanak aktuális divatirányzatok mentén - csak racionális tervek látnak napvilágot a polgármesteri asztalon, amelyek csak akkor nyernek létjogot, ha annak támogatottsága megbizonyosodik a lakossági fórumokon is.  Szóval, sosem gondoltam korábban, hogy egyszer ilyet teszek, de most megemelem képzeletbeli kalapomat Dr. Gémesi György előtt. Szép teljesítményt nyújtott az elmúlt 23 évben, valóban szolgálta városát. Ja, és közben nem gazdagodott meg, nem biztosított magának privilégiumokat. Legjobb tudomásom szerint cége sincs, amely így nem kaphatott önkormányzati megrendeléseket sem. Becsület? Vagy valami efféle. Ez kéne másutt is, gyanítom. Valahol itt kezdődik az erkölcs, szerintem. Tudod, bizonyíték, nem ígérgetés vagy hazugság.  

Ma nyugodt szívvel nyitom ki a helyi újságot - Gödöllői Szolgálat - , szinte csupa jó hírt olvasni benne, sok tényadattal, számokkal. Ellentétben az országos médiákkal - beleértve az online hírportálokat is -, amelyekben egyre inkább csak a szenzációhajhászása folyik, szándékolt félinformációkkal, számok, tényadatok nélkül. Hogy csak olvasd, de ne elégedj meg. Mert ha információéhséged megmarad, akkor még többet olvasol, el, az utolsó bulvár cikkig. Mocskos húzás, szerintem. Szóval, ehhez képest öröm kinyitni a helyi lapot, amiben az olvasható, hogy épülünk, szépülünk, vagy hogy, hogyan zajlott a költségvetés tárgyalása, szavazása, ki mit mondott, javasolt, vagy milyen döntések születtek, vagy milyen közérdekű témákban tartanak, tartottak lakossági fórumokat.

Itt a köz érdeke = a lakosság érdekével, amely a fórumokon részt vesz. Az azokon elhangzottak nem titkok, napvilágot látnak az önkormányzati sajtóban. Csak hogy segítsek értelmezni számodra a demokráciát - itt kezdődne, ha lenne itt ilyen. Nincs elhallgatás közügyekben. Jogaid akkor is vannak, ha esetleg épp az önkormányzat szándékaival szemben állnak érdekeid. Volt erre is precedens - s végül a polgárok nyertek kitartásuknak köszönhetően. Mert lehetett, mert demokrácia van egy majd 25 éve változatlan helyi hatalom alatt. Pedig ez elég hosszú idő a megszokásra, a hatalom elszövevényesedésére. De, úgy vélem, nem mindegy, hogy kié az a hatalom. Számít, hogy emberileg milyen erkölcsöt, értékrendet képvisel. 

Talán messze kalandoztam eredeti szándékomtól, de talán nem baj. Végül is az a fontos, hogy az életünket annak, akként éljük meg, ami valójában az valódi tartalom szerint. Asszem, ebben egy szemléletet vallunk Dr. Gémesi Györggyel. Kalapom megemelem.

Az csak a sors iróniája, hogy a jelen magyar kormányzat, s parlament e várost jelölte meg EU-elnökségi székhelyévé. Amiben biztos vagyok, az az, hogy nem volt véletlen, ez sem.

Arisztokratának, azaz jeles magyar vezetőnek lenni, nos tanulni kell, ha az ember nem született bele. Miként anyai nagyapámnak is kellett jegyzőként, úgy a Horthy rendszerben, miként az átkosban később VB-titkárként. De erről majd máskor. 

Hiába vagyok jól kereső, engem is utolért a dicsőséges Orbán kormány sikerhulláma az elmúttkétévben - kénytelen lettem odafigyelni a megtakarítható költségekre. Volt, amikor nagyon muszáj lett. Sőt, nagyon-nagyon. Tudod, amikor például meg kell osszad az ebédpénzed a kocsiddal. Ismerős? Nem? Vagy nagyon szerencsés ember vagy, vagy csak hazudós.

Nos, a témára visszatérve: te milyen gyakran ellenőrzöd a keréknyomást? És mi szerint választod meg? Vagy próbáltad-e a különféle szolgáltatók üzemanyagait? Megmérted-e, mi mennyi valójában, nálad? Lényeges kérdések, amennyiben nem hazugságokat, hanem megoldásokat, válaszokat keresel életed fontos kérdéseire.

Gondoltam, elmondom mindazt, amire én rájöttem tapasztalatból. Ha már férfiblog a cím. Én kérek elnézést, hogy eleddig nem írtam olyan gyakorlatias férfi gondolatokról, amelyek számomra természetesek. De ezentúl igyekszem pótolni. Erre nem magamtól jöttem rá, az érdem többek között a Furdancsblog szerzőié is, akik ráébresztettek e blog hiányosságaira. 

Szóval, sokáig nem foglalkoztam a címben említett témával, pontosabban sokkal hagyományosabban közelítettem meg, azaz a szervizkiadásokra fókuszálva. Időnként, amikor laposnak látszott az abroncs, elmentem a benzinkútra és beállítottam a szerint, ami a kocsiba ragasztott matricára volt írva, vag yamit legutóbb a gumiszerelő beállított. De ez a nemtörődömség még abban az időben volt, amikor még itt fejlődő demokrácia és piacgazdaság volt, amikor még a gazdasági kilátások javuló tendenciát mutattak, az emberek egyéni reményei is inkább megvalósultak, mintsem kormányzati erőfitogtatások taposták el a növekedés gyökeit globálisan, hazugságfelhővel homályba burkolva a romlás burjánzó virágoskertjét.

No de, hogy el ne kanyarodjak a témától, az utóbbi két évben fontossá vált minden csepp benzin. Valahogy a kormányzati siker propaganda nem tudott a valóság talaján eredményeket prezentálni hétköznapjaim forintosított aspektusaiban, valaki tévedett. Merthogy az életvitel minden kormányzati hazugság ellenére jelentősen drágult ez idő alatt, ami akárhogy is szerettem volna, nem tudott a siker hétköznapi értelmezésével azonos értelmet nyerni nálam. Lehet, csupán az én korlátom ez, de minden állampolgári igyekezetem ellenére sem nem tudtam hidat verni a hétköznapok valósága és a kormányzati unortodoxia agymosása között. A pénztárcám erősebb kutya volt, mondhatni  - azaz, ómagyarul, megbaszta az Orbán-kormányt röptében. Meg a retorikájukat. Nem is egyszer, de sokszor, gyors egymásutánban. Erős kutya az a pénztárca, nagy és kemény fasza van, ezt vontam le a látottakból.

Napi 60 kilométert autózom munkába s vissza, immáron 4. éve, így nem mindegy, hogy mennyit nyel el az ezerkettes "dög". Városban, vegyesben a legrosszabb a fogyasztás, ezt minden autós tudja. Nos, a 3-as főúton Gödöllő-Budapest, az inkább városi menet, mint vegyes. Több a lakott terület 50-nel, mint a 90-nel zavartalanul autózható szakasz, kb. 10:90 az arány. Ugye ez az átkozott agglomeráció, amely terjeszkedik, ez az oka mindennek. Meg a büdös ingázók, ugye. Ha nem vigyázunk, lassacskán egyetlen összefüggő várossá válik Pest megye és Budapest. Meg ha vigyázunk, akkor is. Érdekek vannak itt, kérem, nem elvi elhatározások szabják az utat. Szó szerint értve az utat. 

De, hogy bő lére ne eresszem mondandómat, a fogyasztás kérdése. A rezsicsökkentés kérdése nem Orbánék fejében született meg tavaly, hanem sokkal korábban az autósok fejében, szerintem. Tudod, amikor Orbánnak mindegy volt, hogy mi, autósok 450-ért tankolunk-e épp, vagy 380-ért, mert számára nincs árfolyamcél. Nekem se lenne persze cél, ha te fizetnéd az autóm költségeit. Szóval, aktuálisan úgy adódott - persze csak átmenetileg, szó sem volt arról, hogy a kormány tartósan szopatna gazdaság élénkítő romboló intézkedéseivel - , hogy muszáj volt minden fillért megtakarítanom, ezt pedig csak a kiadási oldalon látszott lehetségesnek, s ezen belül is a közlekedés ült az első rendű vádlott helyére a bírósági szakaszban, alapos kalkulációk eredményeként. 

Szóval, elővettem a jobbik eszem, amelyik azt diktálta, hogy nem kell feltétlenül átülnöm mindjárt BKV-ra, havi 40%-ot megtakarítva a költségeken, ám elveszítve szabad időmből további napi 1-1,5  órát. Hanem, hogy tehetek más intézkedéseket is annak érdekében, hogy az autós társadalom tagja maradjak, ugyanakkor az ehhez fűződő kiadási tételeimet csökkentsem? Igen, ezt súgta a rohadt liberális-demokrata-de-inkább-republikánus-jobboldali belső hang bennem. Ami, nem mellesleg, már 1995-ben, azaz Orbán köpönyegpróbálgatásai idején már fixum volt bennem. S ami valójában az önállót jelenti.

Mit tagadjam, inkább elővettem a jobbik eszemet a gondolkodáshoz. A BKV-t már ismerem, 14 évig jártam egyfolytában velük kéz-a-kézben, volt időm tehát levonni velük kapcsolatban a jó és rossz konzekvenciákat. Itt hívom fel nyomatékosan figyelmedet arra, hogy ne siklanj át felszínesen a jó és rossz egyidejű említése felett. Jó és rossz, nem csak jó, vagy csak rossz. A dolog úgy áll, hogy a BKV maga, illetve munkatársai  kibaszott jó szervező, képes például saját hatáskörben megszervezni egy metró felújítás alatti, percre pontosan kiszámítható felszíni közlekedési alternatívát a metró helyett és üzemeltetni azt hónapokon át egyenletes minőséggel. Ugyan hosszabb menet idővel, ám az a hosszabb percre pontosan kiszámítható. Ezt hívják profizmusnak. Tehát ne legyünk egyoldalúak. Az, hogy a BKK ennél nagyságrendekkel lájtosabb dolgokra sem képes hatékonyan, sem kiszámíthatóan, de jól semmiképp, azt most ne keverjük ide. Pontosabban ne keverjük össze a BKV dolgozók kiváló szervezőképességével. Hej, mit mondtam? Mondom, hogy NE keverjük ide, erre te akadékoskodsz. Nem értesz a szépen kérésből? Na, azért:)  A kettő nem ugyanaz, messze nem. 

De vissza az autózáshoz. Szóval, költségcsökkentési okoskodásomban felmerült sok minden. Először nyilván mindenki azzal próbálkozik, hogy nem nyomom a gázt, ha nem kell, próbálok minél alacsonyabb fordulaton autózni, akkor kevesebbet esznek a paripák. Hja, csak éppen a 95-ös oktánszám tápértéke határt szab ennek a manővernek. A MOL-é különösen, csak jelzem. Elkezdtem kísérletezni. Elsőként, kipróbáltam, mi van, ha a 95-öst nem a MOL-nál veszem, hanem az OMV-nél. Meglepődtem. A kocsi fogyasztása ugyan nem lett alacsonyabb, viszont kevesebbet fizettem a kasszánál. Idővel feltűnt, hogy náluk a prémium 100-as benzin kerül annyiba, mint a MOL-nál, Shell-nél a 95-ös (na jó, pár forinttal drágább, de mi az a 10-25 forint 400 felett?). Lelki közelharcot kellett magammal vívnom eleinte, mivel picivel korábban ezek a szemetek akarták felvásárolni a mi nemzeti, stratégiai olajtársaságunkat. Azok a szemetek, akik a prémium benzinért sokkal kevesebbet kérnek azóta is, mint a mi dédelgetett nemzeti olajkonszernünk. Néha a sógorok prémium benzinje súrolja a nemzeti 95-ös árát. Miközben nagyságrenddel jobb minőséget ad, ami nem mindegy. 

Nos, nem hagyott nyugodni ez a nemzeti büszkeség, gondoltam, csak kell olyan jó legyen a MOL 99-ese is, mint a rabló kapitalisták 100-asa. Kipróbáltam. Hát, az eredmény megdöbbentő. Ugyanaz a kocsi a magyar prémium benzinből 7.5 litert evett 100 km-en, míg a sógorok 100-as oktán számújából csak 6.6-ot. Hogy meggyőződjek arról, nem-e alkalmi tévedés áldozata vagyok, inkább pár alkalommal megmértem itt is, ott is. Hogy biztos eredményt tudhassak magaménak. Ennek már 4 éve. Az elmúlt 4 évben jellemzően és permanensen az OMV prémium benzinje majdnem a MOL 95-ös árszínvonalán volt megvásárolható. Mondom ezt úgy, hogy hetente egyszer tankolok, mérem és kiszámolom a heti fogyasztást.

Az érem másik oldala. A gumi nyomás. Miután az üzemanyag kérdést rendbe tettem magamban, következett annak a jelenségnek a vizsgálata, hogy ha permanensen ugyanazt az üzemanyagot tankolom, akkor miért ingadozik a heti fogyasztásom 6.6 és 7.5 között? 10 százalék a különbség a kettő közt, tehát ne vicceljük el a dolgot, kérem:)

Nos, az egyik ok a dugó. Az autó elektronikus vezérlésű, szekvenciális injektorral, szabályozott lambda szondával, tehát a lehető legkorszerűbb. Viszont, az alapjárat az alapjárat, nem mindegy, hogy mennyit állunk járó motorral a dugóban. Ez egy olyan körülmény, amely rajtunk, vezetőkön kívül álló (nem igaz, de ennek részleteiről majd máskor, másutt). Ezen nem tudunk változtatni, ez van. A komputer diktálja a motornak a 750-es alapjáratot, akkor is ha azon haladunk, meg akkor is, ha állunk üresben. Ez tehát egy konstans esemény, abban az értelemben, hogy ha dugóba kerülünk, akkor a fogyasztást egy bizonyos szint alá nem tudjuk vinni.

De, amiről igazából írni akartam, az az abroncs nyomás. A fenti tapasztalások mellett észrevettem, hogy van egy másik tényező is, amely befolyásolja, hogy adott távon, közlekedési körülmények között mennyi benzint fogyasztok el. Ez pedig a tapadás. Az abroncsoké. Csak egy sejtés volt, egy üzemanyagéhes napon, hogy tán az abroncsok tapadását is felül kéne vizsgálnom, hátha. Megtettem. Elkezdtem 2 tizedenként leengedni 2,4-ről egészen 1,8 ig. Később a lépésközt finomítottam 0,1 tized BAr-ra. Érdekes tapasztalásaim lettek, mit mondjak.

Gyorsulásban, végsebességben  és fogyasztásban egyszerre. Az alacsony nyomás (=1.9 BAR) jó gyorsulást eredményezett, alacsony fogyasztás mellett, ám a végsebességet csökkentette. A magas nyomás ( > 2.2 BAR ) semmilyen vonatkozásban sem volt jó.

Nos, 2 év kísérletezés eredményeként a jelenlegi nyári gumikkal a 2.0 és 2.1, télivel pedig 2.1- 2.2 környékén bizonyult optimálisnak mind fogyasztás, mind gyorsulás, mind végsebesség, mind pedig az abroncs kopása szempontjából. Az optimum. 

Mára nagyjából az alakult ki, hogy egyrészt, konkrét abroncstól függ, mi az optimális töltése. Ezt tehát ki kell kísérletezni, amikor autódra új abroncsot veszel. Nem attól függ, hogy mi van a gyári ajánlásban. Mert a gyári ajánlás a gyári gumikra vonatkozik, konkrét autótípusra, s nem arra, amire te időközben lecserélted azt. Különös figyelmet igényel ezen a ponton a téli/nyári gumi. Ha télen vetted az autót, akkor is nyári gumihoz van megadva a matricán a gyár által ajánlott nyomás. Ha nyárival vetted, akkor rendben lehet ez - egészen addig, amíg a gyári gumi van rajta. Javaslatom, hogy ha ezt lecserélted akármi okból időközben, akkor próbálkozz belőni az adott gumihoz  a te autódon illő megfelelő keréknyomást. Mert érhetnek meglepetések, azért. Például, hogy a gumicsere után akár 0.5 tizeddel kevesebb BAR eredményez számodra megfelelő tapadást. 

Másik megfigyelésem, hogy a jelenlegi magyar időjárás-változások mellett hetente 1-2 alkalommal ellenőrizni és szükség esetén igazítani kell a beállított értéket, mivel a hőmérséklet hektikus változása szintén okoz 0.3-0.4 BAR differenciát. Az sem árt, ha meleg abroncsnál állítjuk be, azaz nem otthon, indulás előtt, hanem egy benzinkútnál, útközben. 

Eredményem, 2 év alatt : 6,7 liter százon városban. Az alapjárattal nem tudok mit kezdeni, így a huzamosabb ideig tartó, azaz rendszeres dugók megnövelik a fogyasztást 7.0-7.5 környékére. Mindezt olcsó prémium benzinnel, mágnesek alkalmazásával a hűtőfolyadékon és az üzemanyag ellátáson.

Utóbbiak nem csodaszerek, csak praktikus alkalmazása a fizikának a gyakorlatban. A mágneses üzemanyag kezelés nem új dolog, viszont a hűtőfolyadékéra sosem gondoltam volna magamtól. De bevált. A dolog lényege, hogy a folyadék jobb keringését teszi lehetővé, így javul a hűtés hatásfoka, ez pedig jótékonyan hat az égésre, növeli a motor hatásfokát. Ebből kifolyólag csökken az üzemanyag fogyasztás, miközben például nő a nyomaték, elsősorban az alsó fordulat számtartományban (1000-2000). A gyakorlatban ez abban nyilvánul meg, hogy a motor nyomatékgörbéje mintegy kisimul, járása csendesebb és egyenletesebbé válik. Ezek a változások egészen más vezetési szokásokat engednek meg, fordulatszám tartományok és sebesség fokozatok használatát tekintve. Konkrétan például a motor kisebb rezonanciája segíti a váltó precizitását, tehát könnyebbé válik a váltás. 

Mindez nem jelenti a versenyautóvá válást, de elég ahhoz, hogy pl. magasabb sebesség fokozatban, alacsonyabb fordulatszám mellett érjük el a kívánt sebességet. Ezzel csökken a motorolaj hőterhelése, kevéssé kopik el az olaj, ami a motor kopását is csökkenti. A rezonanciák csökkenése pozitív hatású az egész autóra. 

Jelzem, volt a fogyasztás 8 liter is korábban, szöttyögő, lusta motorral, olyan abroncsnyomással, amilyet a gumiszerelő beállított. Ma azt mondom, hogy a dinamika javulása miatt önmagában is megérte foglalkozni e részletekkel, a kiszámíthatóan alacsony fogyasztás csak ajándék.

Nem létezik ilyen. Ha viszonzatlan vonzalmat érzünk valaki iránt, akkor az csak viszonzatlan, egyoldalú vonzalmunk, de nem szerelem. Igen messze esik a két fogalom egymástól, azért. Szerelem az, amikor két ember kölcsönös vonzódása mentén, gyakorta minden racionális szempontja, érdeke ellenére egymásé lesznek. Ha nem lesznek, akkor nem volt meg köztük kölcsönösen az a különleges vonzerő, amely legyőzni képes a racionális érveket, s így érzéseik nem szerelem tehát. Legfeljebb a reménye, illúziója annak, de nem több. Pont.

Vannak bennem rég lappangó gondolatok, eszenciák az életből, amelyeket csak azért nem írtam meg korábban, mert nem volt rá apropó. Nem volt rá ok. Ez is ilyen. De most épp láttam egy filmet, aminek ez a témája, és erről eszembe jutott, hogy ideje megírnom gondolataimat e témában. 

Ennek kapcsán felsejdült bennem mindaz a tengernyi marhaság, sulykolt téveszme, amit női vagy szerelmi témájú blogokban olvastam az évek sorában - mindig ugyanazokat az érveket, gondolatmeneteket, mintegy körbe-körbe járva, megoldatlan probléma körül. Ez utóbbi mutatja, hogy bármely, e témában elővezetett elmélkedés, vagy adott tanács az ego várásainak igazolására adott hazabeszélés, s ekként nettó hülyeség. Sajnálom, hogy ezt kell ma mondanom, de tudod, úgy vagyok a megnyilvánulással, hogy előbb beszéljenek a magukat okosabbnak hívők, meghallgatom, mit mondanak, hátha én vagyok a hülye, s ha a végén még mindig van mit mondanom, akkor szólok hozzá. Hát erről a témáról most nyilatkozom, 5x később, miután mások már lerágták a csontot.

Azt is tudom, hogy mi a különbség a vágyaink és valóra vált vágyaink között. Igen sok mérföld vagy esztendő. És a mérföldek vagy esztendők teltével bizony már másképp látjuk az eredeti mozgatórugóinkat. Például arról is, amit szerelemnek véltünk egykoron. Talán erre mondják, hogy benő az ember feje lágya. Nagyon szar dolog, ha valakinek nem nő be, időarányosan. Mert az ilyesmi téveszmék meghatározzák életünk további folyását, azért. Abban az értelemben, hogy inkább rajta tartanak azon az unott sínen, amiről már rég szeretnénk letérni, csak nem tudunk - mert naponta bevesszük a mások által odanyújtott kábítótablettát, amely egonkban élteti az illúziókat. Butaság, nem de? De.  

Ugyanis, nem a viszonzást kell keresned bármely kapcsolatban, hanem azt, hogy te mit tudsz, vagy képes adni másoknak. Az lehet szeretet, szerelem, vagy ezen a gyökéren nevekedhet ilyesmi. Az a te tetted, valamiért, valakiért, az valóság, azért. Mindaz, amit te vársz másoktól, csupán egod hamis reménye, semmi más. Ennek viszont köze nincsen sem szeretethez, sem szerelemhez, értelemszerűen. 

Remélem, hozzájárulhattam ezen írással valamicskét a saját öntudatod rendbetételéhez. Szíven üt, tudom jól. De ezt szerettem volna elérni. Mert másképp nem lehet az illúziókat lerombolni, azért. Ha csak ellenállásodat, indulatodat sikerült kiváltanom ebben a pillanatban, akkor már valami célt értem, ám te még nem vagy sehol önmagadhoz képest. Mármint ahhoz az emberhez képest, akivé lenned kellene ahhoz, hogy szeretni tudj, azaz rátalálj a szerelemre is. Vagyis hosszú út vár még rád, mire magadra találsz, s amit végig kell járnod, ha valóban célt akarsz érni. 

Legyen szép estéd.

Nem szeretnék beleavatkozni a kedves restaurátorok napi politikájába - újabban nem szoktam - , de Illés képviselő úr viselkedésében azért akad egy-két kifogásolandó mozzanat. Nem, mint magyar, valóban demokratikusan gondolkodó választó polgár mondom ezt, inkább, mint a Horthy rendszerben is megbecsült polgári családok, tisztviselők leszármazottja, akinek felmenői miatt sosem kellett szégyenkeznie. Ha már Horthyra esküsznek a mai magyar jobboldal képviselői, ugye. 

Szóval, annyi megjegyzésem volna, hogy a Horthy-rendszerben azért a tanultság, a közszereplés egyik vonzata a példás erkölcsi élet is volt. Színleg, legalábbis - de áthághatatlanul kötelezően. Ebbe bele értendő, hogy lehet ugyan, hogy kurváztak, tivornyáztak  a képviselők, tisztviselők, polgárok abban a rendszerben is, de a nyilvánosság előtt illett megőrizni a látszatot.  Nem csak a Horthy-rendszerben, de azt megelőzőleg is és azt követően is. Még a kommunista időkben is. Illene tehát a kopi-pészt alapon a múltból plagizáló jelen, magyar, magát konzervatív jobboldalnak nevező képviselőinek e tekintetben is igazítani az imidzshez. Mert enélkül bizony hiteltelenné teszik az általuk mintául, hivatkozási alapul választott imidzset, vagy szándékuk komolyságát. 

Tehát, minden mókusvakítás ellenére mondom, hogy a Horthy-rendszerben a tanultsághoz, azaz egyben a közhivatal felvállalásához tartozott íratlan, ám kötelező erkölcsi viselkedési norma is. Például, hogy nem viselkedik illetlenül egy parlamenti képviselő a parlamentben, pláne, ha tudja, hogy a sajtó nyilvánossága előtt beszél. Értem én, hogy tanulni kell a kommunista gyökereken nevelkedett Illés Zoltán képviselő úrnak (és másoknak is) a magyar polgári szokásokat, csak éppen ezt ekként való színre lépése, azaz képviselővé való aspirálása előtt kellett volna megtennie. Vagy az apukájának, régi modell szerint. Esetleg belevernie, ha másképp nem megy. Mert így elég kellemetlen az,  a magyar átlagpolgárt is megszégyenítő stílus, amelyet megengedett magának tegnap. 

Nem érted, miről beszélek? Felvilágosítalak. A Horthy-rendszerben még a tanítónak is becsülete volt a pór nép előtt. Azért, mert nem csak okos, tanult volt, de a belé nevelt illemet, emberi értékeket is képviselte és közvetítette a plebsz felé. Származási osztályát, annak erkölcsi szintjét, ha így ismerősebb számodra. A FIDESZ-KDNP konglomerátum ezt az imidzset szeretné felújítani a 21. századi Magyarországon, ám ez nem sikerülhet, ha e törekvés közben egyes képviselői nem tudják kiérdemelni saját viselkedésükkel a pórnép tiszteletét, megbecsülését. Magyarul mondva, vazzeg, nem viselkedhetsz úgy a parlamentben, mint egy kuplerájban tartott úri muriban. Mert nem így szól a forgatókönyv, azért. Mármint, az sem, amit véletlenül épp a minap kezdtek el tanulmányozni az oskolások, az új köznevelési törvény okán, kötelező jelleggel, de a réges-régi sem. Lehet, tanulmányozni kéne azt a köztisztséget betöltő felnőtteknek is. 

Ugyan, mindenki tudja, hogy a megelőző korok emberei sem voltak szentek, így a kettős életvitel is hozzátartozott  a magyar úriemberi társadalom napi valóságához,  a különbség csak az a mostanihoz képest, hogy a maga korában el tudták választani és el is választották az "úriemberek" a kuplerájt a hivataltól. Hát, nem ártana, ha ezt az "újmagyar" képviselők, állami tisztviselők is megtanulnák  - hivatalba lépésük, de legalább publikus megnyilvánulásaik előtt. Mert velünk, igazi magyarokkal szemben sértés, ha ilyen prosztóságokat művelnek, csak mert ezen íratlan elvárásokat nem tartják szem előtt. Értendő ezalatt, hogy olyan mintára hivatkoznak, amelyet nem ismernek és erről szégyenletes tanúbizonyságot tesznek.

Egy szóval, én is kirúgnám Illést azonnal, a miniszterelnök helyében, csak ugye nem várható egy volt kommunista növendéktől, hogy tisztában legyen az általa nagyon is favorizált, úri Magyarország erkölcsi elvárásaival. Mert nem ismeri, tehát nem is tartja fontosnak. Talán ennyit a horthysta restauráció komolyságáról, megalapozottságáról. 

Tanulni kell még polgárnak lenni, nem elég hazudni, azt gondolom.