Férfi blog

Avagy, kell a bolondság. Kell. Sőt, különösen itt, ma, Magyarországon. Utálom leírni ezt a nevet nagy kezdőbetűvel, mert csak a jelen kormány álságos képmutatásának eredményeképp vált kötelező nagybetűssé a netes helyesírás ellenőrzőkben. Bekaphattyák, két tyével. Szerintem. Mert nem az a fontos, hogy mi, minek látszik, hanem, hogy micsoda valójában, azért. Nem szeretem a hazug embereket, mondtam már? Nem? Akkor most mondom. Ez régóta így van. 

Szóval, Woody Allen. Sokadszorra, sok évtized után ismét, véletlen talkálkozás. A pasi nem tehetségtelen, de nem is szupersztár. Azt mondta magáról pár éve, hogy ő az a rendező, akinek a filmjeit azért veszik, mert a befektetést meghozza mindig, ezért megéri neki akár tv-filmet is rendezni. Ez is egy élet filozófia, sőt, nem is akármilyen. Történetesen, magam is osztom. Nem az a fontos, hogy az ember sztár legyen, csillió keresettel, a fánypászmák fókuszában. Csak annyi a lényeg, hogy ne köpjenek le, ha valahová bemegyek, inkább örüljenek. Ez már elég a boldogsághoz, azt gondolom.

Owen Wilson. Fantasztikus pali. Bírom a művészfilmjeit, amik nem kasszasikerek, ám szórakoztatóak és a maguk kategóriájában népszerűnek mondhatók. Akárcsak Woody Allen filmjei. Van abban valami meggyőző, ha valaki évtizedeken át tudja magát hozni, s nem válik unalmassá. Allen ilyen. És azt hiszem, Wilson is ilyen. 

Nagyjából leszarom, hogy Orbán Viktor mi szeretne lenni s kinek a szemében szeretne. Nem szeretem az egoista embereket. Pontosabban szeretem őket is, mint embereket, reményteljesen, a tekintetben, hogy majd egyszer valóban emberekké válnak. Csak éppen ezek abba a kategóriába sorolták önmagukat saját kezűleg, akiket inkább pofán vágással szoktam gyógyítani önelégültségükből. Felrázólag, csak amúgy józanul, magyarosan, semmi extra. Mert aki hasznos szeretne lenni embertársai számára, az legyen azzá, ne csak pofázzon erről, így vagyok ezzel. A hazug embereket nem kedvelem. Nem hasznosak, senkinek. Önmagukat is becsapják, aztán másokat is. Felelősséget vállalni viszont nem tudnak tetteikért. Nulla, nagyjából. Bekaphattyák, két tyvel.

Dióhéjban. Azaz kb. 9 köbcenti agytérfogatban s annak barázdáltságba foglalt intelligencia felfoghatóságához összegezve. Igen, ennyi ez, ma, itt. Ennyi elég a mai magyar valóság megemésztéséhez. Egy drogos fecskendő is megértheti, ha ezt jobban érted. 

A dolgok olyan gyorsan történnek itt egy ideje - megjegyzem: tudatosan, szándékoltan történnek ilyen sebességgel -, hogy már nem tudom s nem is akarom a napi kormányzati lépéseket, történéseket lereagálni. Az én életem, időm is értékes, s nem telhet mások értéktelen marhaságaival való törődéssel. Ezért azt döntöttem, inkább pihentetem pár napig a napi történeseket, s amit fontosnak tartok közülük azután is, arról írok. Ami fontos holnapután is, mondhatni. A megjegyzésre kitérve: 4. éve látok itt egy kormányt, amelyik azért borogatta és borogatja szét a jogrendszert tudatosan mindvégig, hogy senki ne láthasson tisztán egyetlen percig sem, aki hozzászokott a 20 év alatt, lépésenként lefektetett demokratikus alapkövekhez, és amíg a többség kapkodja a fejét ezen új keletű változtatások szédületes viharában, addig e jeles kormányzat a zavarosban pecázhasson, ahogy akar. Ómagyarra fordítva, 2010 óta mesterségesen előállították és a mai napig fenntartják az 1990 -1993 környéki, natív jogi átalakulási folyamatok zavarát, akkori inkozinsztenciáját, mindenféle hazug, néphitető indokokkal takaródzva, csak hogy legyen zavaros a víz ismét és minél tovább, amiben ők pecázhatnak kedvükre, amíg a nemzet test tagjai a napi vetett koncon marakodnak. Természetesen a pecázás a maguk által elképzelt, ám gondosan eltitkolt céljaikat jelenti, amelyeken mindenki átlát, csak nem képes, vagy nem akarja átlátni. Annyi bizonyosnak látszik ennyi idő és történés után, hogy Rákosi elbújhatna Orbán mellett simán, már, ha tehetné, azaz, ha élne. De ez utóbbi hiányában, jobbára csak forog a sírjában. Ennyiben tudnám sommázni a kormányzat eddig és jelenlegi ténykedéseit, 3.5 év alatt.

De, a lényegre térve, két téma ragadt meg bennem. Az egyik a kékcédulás szavazás felújított változata, azaz a külhoni állampolgárok levélben történő szavazása. A másik a takarékszövetkezetek jogsértő lenyúlása.

A kékcédulás szavazásról. Magyarországon a törvény már egy ideje csak annyiban különbözik a wcpapírtól, hogy utóbbit csak egyszer használja az ember fia, míg előbbit többször lehet módosítani. Pedig, ami a papírra kerül, nos, nagyjából ekvivalens. Nem, nem az én stílusommal van a gond, hanem azokéval, akik e kétféle papirost egyenlővé tették fáradtságos "munkával". Ők így nevezik a szarkeverést unortodoxul. 

Miért emlegetem az ominózus '48-as kékcédulás választási csalást? Mert túlzás nélkül állíthatom, hogy a mostani, külhoni "állampolgárainknak" mezei levélben való országgyűlési szavazási lehetősége még annál is felületesebb, felszínesebb, azaz biztonsági szempontból jóval aggályosabb. Már csak azért is, mert ezt ma törvény teszi lehetővé, ám anno erőszakos csalás volt. Anno, a törvény szándékával ellenkezett a megoldás, most meg eleve lehetővé teszi a csalást. Nem mindegy. Az elmúlt években - értsd: Orbán Viktor második kormánya ideje alatt - a pénzmosási és pénzügyi visszaélési jogszabályok olybá változtak, hogy ma már pénzintézetek nem fogadhatnak el ügyfeleiktől tranzakciós megbízásokat postai úton beküldött, aláírt papírok alapján, hanem szükséges az ún. azonosítás elvégzése, ami azt jelenti, hogy az ügyfél a pénzintézeti ügyintéző előtt azonosítja magát személyi okmányaival és ott írja alá a papírt. De parlamenti választáson nem szükséges magát minden kétséget kizáróan azonosítani? Nem hát. Elég, ha a csallóközi nagymama, nagypapa, ükunoka, tudomisén helyett egy ember tölti ki az összes szavazóívet a családban. Esetleg olyanok helyett is, akik már  a hamut sem mondják semminek sem, mert esetleg magatehetetlenek. Szóval, kurva fontos, hogy a nagyanyám helyett ne tudjam elintézni levélben a párszárezres összegű nyugdíj folyósítását, de az országgyűlési képviselő és pártok választásánál, ahol ezermilliárdok, sőt, egy egész nemzetgazdaság sorsáról szól a döntés, nos, oda elég egy mezei, postán feladott levél is. Tessék mondani, ki kit néz itt hülyének? Annyira átlátszó a kormány csalási szándéka, hogy azt már nem is lehet egyértelműbben leírni magyar nyelven. Nem mellesleg, az ilyen átlátszóan lyukas, laza törvényekkel aláássák az ország tekintélyét, nem pedig emelik azt. Összevetőleg mondom, hogy Rákosiék nem merték megengedni maguknak ezt a luxust, pedig akkor még kevéssé demokratikus körülmények uralkodtak ebben az országban. Abban az értelemben, hogy az emberek nem voltak hozzászokva. Nos, ha a miniszterelnök elhíresült szavaihoz tartom magam - miszerint, ne azt nézzük, amit mond, hanem, amit tesz -, nos, akkor azt kell mondjam, hogy őkelme egy kékcédulás kommunista. Vagy még annál is rosszabb, gonoszabb. Aki demokráciát és felvirágzást ígért az embereknek, csak éppen elfelejtette mondani, hogy egyik sem most lesz, hanem majd egyszer, és  egyik sem az ő országlása alatt, mivel hogy esze ágában nincs megvalósítani egyiket sem, nem tartozik személyes ambíciói közé. Mert nem. Ezt meg is mondta  szájával - persze, csak a választások utáni évben - , és tettei, intézkedései is erről tanúskodnak. Ellenben megállíthatatlanul és arcátlanul törekszik a kontroll és korlátok nélküli teljhatalom Rákosit megszégyenítő kiteljesítésére, akárcsak a magántulajdon feletti korlátlan állami rendelkezés megvalósítására. Magyarul: ellopására, államérdeknek feltüntetett indokokkal. Nem mellesleg, ez utóbbiért te vagy az első számú felelős, te önámító, hiszékeny magyar választó, aki el akartad hinni meseországot egy notórius hazudozónak. Ő csak kihasználta ezt és szépen palira vett, és butaságod következtében addig turkál a zsebeidben, amíg hagyod. Eddigi intézkedésein ez látszik, tisztán, víz nélkül. Nem tudom, ki, mennyire kísérte figyelemmel a magán nyugdíjpénztári államosítást, de az annak részleteit meghatározó kormányhatározat alján Orbán Viktor s.k. aláírás figyel, nem Selmeczié. Ez utóbbi lényeges dolog, mert bár látszólag mindig valaki másod vonalbeli stróman adja arcát a kormány döntéseihez, azért azokat Orbán Viktor hozza meg végül. Nézd csak meg a többi hasonlót is, ott is az ő aláírásával fogsz találkozni. 

A másik témám a takarékszövetkezetek feletti rendelkezés lenyúlása. A Takarékbankot a takarékszövetkezetek hozták létre abból a célból, hogy a hazai és nemzetközi bankrendszerbe bekapcsolódjanak. Azért, mert az ilyen kapcsolódás fizikai, technológiai követelményeinek való megfelelés nagyon sok költséggel jár, amit egy-egy vidéki takarékszövetkezet nem képes megfinanszírozni, levelező bankon keresztül meg lassú és drága is. Levelező banknak nevezik azt, amikor egy banknak nincs saját szolgáltatása adott tárgykörben, ezért annak teljesítésével egy másik bankot bíz meg, persze plusz költség árán nyilván. Például nem üzemeltet S.W.I.F.T nemzetközi utalási rendszert, vagy nem bocsát ki saját kártyát, pláne nem nemzetközit, mert nem éri meg több százmillióért azt megvalósítania, ha az ügyfelei ilyen jellegű megbízásain érvényesíthető költségtételeken keresztül az soha nem térül meg számára.  Tehát az idő kikövetelte, hogy legyen egy saját, önköltség közelében bármi ilyesmit szolgáltató közös intézményük - ez lett a Takarékbank. Értelmes, ésszerű lépés volt. Az egyértelmű, hogy a Takarékbank tulajdonosai annak alapítói, azaz a takarékszövetkezetek, ehhez kétség nem fér. Ehhez képest a kormány úgy okoskodik, hogy a Bázel III-as tőkemegfelelési mutatók meg tudomisénmik mentén egy államilag gründolt szervezet átveszi a szabályozási és döntési mechanizmus irányítását, nem csak  a Takarékbankban, de, amint az tegnap már megmutatkozott, egyenesen a szövetkezetekben is. Az integrációs szervezet ultimátumot adott a szövetkezeteknek az alapszabályaik tartalmát illetőleg. Mesélje már el valaki nekem, hogy ez hány ponton nem ütközik hatályos magyar törvényekbe? Költői kérdés volt természetesen, hiszen vagy tucatnyi helyen sérti a magyar jogszabályi rendszert, meg az ejrópait is. Emiatt bármelyik nemzetközi bíróságon megüti a kormány a bokáját, amennyiben a sértettek nem hagyják annyiban a  kormány próbálkozásait. Még a Takarékbank sem diktálhatna a tulajdonosainak, azaz takarékszövetkezeteknek, de egy államilag gründolt, úgymond ellenőrző szervezet meg pláne nem. Vessük össze ezt azzal, mintha a PSZÁF tollba mondaná, milyen legyen a bankok alapszabálya. Ugyan egyes pontokat, szabványoknak, előírásoknak való megfelelőséget megkövetelhet azokban, de olyat, ami az ő tulajdonosi szerepét helyezi kilátásba, annak a tulajdonjog gyakorlásának elkobzásában megnyilvánuló következményeit, nos, olyat nem. Ilyet 1948 óta nem baszott a világ ebben az országban. Mert nem az ő tulajdona, nem az ő pénze. Ismét azzal a helyzettel állunk szemben, amikor a kormány azokat próbálja kigolyózni tulajdonukból, akik nem elég erősek és integráltak ahhoz, hogy jogaikat érvényesíthessék vele, intézkedéseivel szemben. Nem mellesleg, a patikák tulajdonjogáról rendelkező jogszabályi változás mögött is hasonló kormányzati szándékot sejtek. Egy nagyobb, tőkeerős céggel nehezebb ujjat húzni a bíróságon, mint egyes patikusokkal. A dolog lényege, hogy törvényileg megosztják az embereket, a tulajdonosokat, akik így nehezebben tudnak összefogni a kormányzati törekvésekkel szemben. Például nehezebben tudják jogi képviseletüket egységesíteni. Nagyon mocskos húzás, de ezt is Orbán Viktor csinálja, csak szeretnék rá emlékeztetni. Nincs itt semmiféle nemzeti érdek, csak egy pártslepp, vagy még az sem. Csupán egy maréknyi ember, aki mindenki mást hülyére igyekszik venni, s ehhez használja a választóktól hazugságokkal kicsalt hatalmát. 

Szóval, el kéne gondolkodni. A választóknak. Hogy mit is akarnak itt jövőre. Hogy mi is valósult meg mindabból, amit Orbán és a FIDESZ-KDNP megígért itt 4 éve. Hát abból nem sok. Ami mégis, az meg nem úgy. Viszont rengeteg olyan változást is eszközöltek, amiről viszont szó sem volt a választási ígéretek közt. Például nem szerepelt a magántulajdon trükkös lenyúlása, ahogy nem szerepelt az sem, hogy a külhoni magyarok hitelesítés nélkül, sima postai levélben szavazhatnak majd, ha megkapják a kettős állampolgárságot. A magam részéről erről azt gondolom, hogy aki nem él itt, nem fizet ide adót, az nem válasszon képviselőt, kormányt sem. Mert nem igazságos a dolog. A más faszát én is könnyedén dugnám a csalán közé, az nem nehéz. Viszont igazságtalan a szenvedő alannyal. Nem, nincsen már illúzióm a felől, hogy a kormány magasról leszarja a határainkon INNEN élő magyar állampolgárokat, érdekeiket, hogy élnek-e vagy halnak, ezen magatartásuk épp elégszer megnyilvánult már az elmúlt több, mint 3 évben. Csak egy dolog, hogy mi történt, meg hogy ezt szó nélkül hagyjuk-e. Van az a határ, amit egy demokratikusnak nevezett kormány nem léphet át egy demokratikus országban. Nos, ez a kettő - sok más mellett - biztosan az. Ne hagyjuk, amondó vagyok.    

A dolgok rajtunk, választókon, hétköznapi, átlagmagyar állampolgárokon is múlnak, legalábbis így kéne, hogy legyen, ha itt valóban demokrácia van. Ha nem próbáljuk meg ezt érvényesíteni, akkor igen sokára fog kiderülni, hogy ebbéli hitünk valójában nem találkozik Orbán Viktor demokráciáról hirdetett, állítólagos elképzeléseivel. A puding próbája az evés - a demokráciáé a népakarat megnyilvánulása. Azt semmi esetre sem nevezném népakaratnak, amikor azért szavazol Orbánra, mert félsz, hogy mi lesz, ha nem, vagy ki lesz helyettük, vagy rosszabb esetben azért, mert még mindig hiszed, hogy a mások kárán lehet majd neked jobb. Minden lopásért fizetni kell egyszer - senki nem ússza meg. Te sem. Amit ellopsz ezzel a felhatalmazással a szomszédaidtól, barátaidtól, rokonaidtól, csupán, mert azt gondolod, sosem derül ki, hogy kire szavaztál - nos, marhaság. Mert utólag nagyon is fogod tudni, hogy a saját családoddal, gyerekeddel, rokonaiddal vagy a szomszédaiddal basztál ki. És nem fogsz tudni a szemükbe nézni. Kell ez? Na ugye, hogy nem. Élj tisztán, s jó életed lesz.

A nagy és népszerű tévedés abban van, hogy nem az a kérdés, hogy ki lesz, lehet helyettük, hanem, hogy mi lesz, lehet, ha nem ők lesznek. Hát, az eddiginél csak jobb élet, az bizonyos. Stabilabb jogrendszer mindenképp,  s ennek nyomán stabilabb, kiszámíthatóbb, prosperálóbb gazdaság. Még akkor is, ha esetleg egy többség nélküli hatpárti parlament alakul ki választásaink nyomán. Még ez is kevesebb kárt okoz ugyanis, a megállapodásra nem jutás, a nehezen megegyezés, mint bárkinek a rapid törvényalkotó többsége. Gondolom, ezt nem nehéz átlátni ma már. Ha van eszed, vedd számba, mi kárt okozott az elmúlt 15 évben a többségi kormányzás, pártállástól függetlenül. A szélsőség nem teremthet kiegyensúlyozottságot sosem, ezért nem jó e modell. Értsük is amit olvasunk, javallanám. Kevés kivételtől eltekintve eddig is mindegy volt a többség számára, hogy ki a miniszterelnök épp, nem jártak vele össze partizni, csak az intézkedéseik voltak lényegesek, azok érintették az átlag magyar életét. Pénz beszél, a kutya ugat, nagyjából. A többi csak lózung. 

Pár hónapja, a rezsicsökkentésről tartott aláírókampány kapcsán megírtam, miért nem írtam alá. 

http://ferfiblog.blog.hu/2013/05/12/rezsicsokkentes_miert_nem_irtam_ala

Akkor arról tudtam beszámolni, hogy a társasház homlokzati hőszigetelése milyen mértékű megtakarítást hozott a fűtési költségekben. A beruházás költségeit levonva, tisztán 25% körüli a megtakarítás, ami igazán nem rossz. Ez a hatásfok körülbelül 40%-ra emelkedik, amikor a a beruházás finanszírozására felvett hitelt kifizettük. Ez még arrébb lesz, de megnyugtató, hogy addig is jelentősen nyerünk az ügyön.

Azt is ígértem, hogy beszámolok majd nyári tapasztalataimról is, miszerint a hőszigetelés pozitívumai a nyári kánikula idején milyen mértékben nyilvánulnak meg. Tavaszi vélelmem szerint a 25-26 fok volt az ideális cél. Nos, örömmel jelenthetem, hogy teljesült. Jelenleg a rekordot döntő hőségben a nappali csúcshőmérséklet 26 foknál megáll a lakásban, ami kellemesen elviselhető, izzadság nélkül. Még a ventilátort sem kell bekapcsolni, eszembe sem jut. Természetesen a dologhoz hozzátartozik két apró művelet is: nappalra csak egy kisebb ablakot hagyok nyitva, a zártakat pedig befüggönyözöm. Este pedig kinyitom az erkélyajtót és az ablakokat (utóbbiakat csak , bukóra), s ez elegendő ahhoz, hogy reggelre kellemesen átjárja a hűvösebb levegő a lakást, lehűtve 24-25 fokra. A szigetelés hatékonyságára jellemző, hogy mindösszesen 1 fokot emelkedik napközben, miközben a hőingadozás mostanság eléri a 18 fokot is. Összehasonlításul, a hőszigetelési projekt előtt ugyanez a módszer nem tudta meggátolni a lakás felmelegedését, így az éjszakai passzív hűtés fázisában képtelen volt visszahűteni azt kellő mértékben. Az eredmény az volt, hogy az idő előrehaladtával lassan, de biztosan kúszott fel az átlaghőmérséklet a 28-30 fok felé. Megjegyzem, a szigetelés néha vicces helyzetet is eredményez, ennek egyik jeleként júniusi hűvösebb időjárás alatt több alkalommal kifejezetten fáztunk. Hiába, a fix  hőszigetelés nem önszabályzó, nem tud az időjáráshoz igazodni:) 

Egyelőre tehát elégedett vagyok az elért eredménnyel, viszont további ötletekre inspirált a siker, illetve a fix hőszigetelés hátrányai: spaletta projekt folyamatban. Ettől további hőszigetelési nyereséget várok úgy nyáron, mint télen, illetve a hőszigetelés szabályozhatóságát szeretném ezzel kialakítani. Majd beszámolok erről is.

Isten fogja kezem - sétálunk kettesben -
a réten, mely virágba borult csendesen.
Nincs gond mostan, nincs idegeskedés,
a nap szépen süt, s a felhő is kevés.
Nincs kapkodó ideg, nincs menni kéne,
hisz ott vagyok, ahol kell - mellette.
Nem szól semmit, csak szíja pipáját,
pöfékel nagyokat, hallgatja milliók imáját.
De nem ideges, cseppet sem, látom,
s eszembe jut, miként hajdan az öklöm rázom,
türelmetlenül, hogy Ő tegyen valamit,
pedig én alakítottam a buta valakit.
Hallom én is vele a sok reklamát,
fájdalmak, vágyak végtelen dalát.
Néha odakacsint - s elszégyellem magam,
tudom, tudom, hogy én is voltam boldogtalan,
s érzem, hogy ő is erre gondolt épp -
hiába, kívülről tudja az ember szívét.
Szép ez a nap. Bár tudom, nem tart soká,
estére jő a vihar, s változik vad orkánná.
De a nap a miénk volt, boldogok voltunk benne,
ha te is szeretnél, csak hozzá csengess be.
Megfogja kezed, elvisz sétálni...a többit már tudod:
csak kapsz egy szép napot, igazán boldogot.

Tegyük fel, hogy Isten érdeklődik, mi a helyzet a sokat hányt-vetett Hungáriában? Mit mondhatnánk?

A Számok könyve a Bibliában is csak azok számára árul el bármit is, akik értik azt. Akik nem értenek a számokhoz, nem tudják értelmezni azokat, nos, csak azért nem tudták és nem tudják, mert soha nem is akarták. Ez az oka annak, hogy nem is értik. Mert nem akarják. Nem bonyolult ez, ha nem akarunk mást hazudni.

Nos, ugyanezen okokból kifolyólag nem érti a politikus sem a gazdaság számait - nem érti, ha nem is akarja érteni. És szinte semmit, ami a számokról szól, vagy azokra támaszkodik. Mert az akaratban gyökeredzik az eredmény, akkor is, ha mínusz lesz. A negatív számok is korrekten mutatnak valamit - ennyi sikerült az elképzelésekhez vagy netán hazugságokhoz képest. Elképzelésnek nevezzük addig, amíg az ígéret megvalósulása nem látható - hazugságnak onnantól, amikor már nyilvánvaló, hogy az elképzelés nem hozta a tervezett eredményeket, és nem is fogja hozni, mert szar az elképzelés, ám képviselője mindenféle kifogásokra fogva továbbra is állítja elképzeléseinek hitelességét. 

Nos, nincs ez másképpen a hétköznapi gazdaság számaival sem, sőt, ott különösen nincs másképp. Aki nem akarja érteni az őt körülvevő,  meglevő rendszert, inkább új gazdasági vélelmeket talál ki butasága okán, csupán ezen ok miatt menekülvén az ortodoxtól, nos, az nem fog sikert aratni a gyakorlatban. A számok világában nem tud boldogulni az, aki elképzeléseinek hisz inkább, ezért. Ha az elképzelések valóra válása konzekvensen működne, akkor az emberiség történelmében sosem alakul volna ki az "inkább számoljuk meg" kontrollja. Utóbbit azon emberek alkották meg a gyakorlatban, akik veszítettek mások elképzelései, ígérgetései mentén, s nem akartak többet veszíteni. Nos, ezért nem sikerülhet ennek überelése, ma sem. Ősi érdekvédelem ez, jóval régebbi, minthogy a magyar szó elhangzott először emberi szájból.

Veszteseket szép számmal láthattunk a múltban és láthatunk ma is. De ma már csak a nagyon buta ember hisz olyasmiben, amiről már rég bebizonyosodott, hogy nem működik. Ha ez történetesen olyan ember, aki egy , mostani törekvéseire nagyon hajazó, tehát hasonló okokból működésképtelenné vált rendszert döntött meg 23 évvel ezelőtt, akkor rá mit mondhatunk? Elmezavarban szenved? Esetleg. Vagy csak nagyon buta - nagyon sok jóindulattal. De leginkább az merül fel, hogy valójában esze ágában sincs az ország érdeke, csupán ki akarja rabolni azt a maga javára, leszarván annak lakóit, azok érdekeit. Akárhogy is legyen, egy ország vezetésére semmiképpen nem alkalmas, gondolom, ez logikus következtetés.

Van egy kormányunk - immáron 3 és fél év óta -, amelynek valamilyen szerencsés véletlennek köszönhetően nincs egy olyan tagja sem, akinek valaha is bármi köze lett volna a gyakorlati gazdasághoz, közgazdasághoz. Az egyetemi szakvégzettség még nem képesít senkit sem a műfaj műveléséhez. Az csupán az esélyt adja meg, az alapműveltséget biztosítja lehetőségként arra, hogy valaki sikeresen tudhassa művelni a szakmát. Művelni = gyakorolni, dolgozni benne. Nem azonos azzal, hogy valaki végzettsége okán beleugat abba, amiben nicsen gyakorlata, soha nem bizonyította rátermettségét. 

Hogy nincs ilyen tagja, még államtitkári szinten sem, annak viszont csupán egyetlen ember a felelőse: Orbán Viktor miniszterelnök. Aki látványosan és permanensen mellőzte és mellőzi a bármiféle gyakorlati tapasztalattal bíró közgazdászokat döntés előkészítői körében. Az elmúlt 3.5 évben folyamatosan és eltökélten. Pedig tudjuk - elvileg ő is tudja - , hogy sosem a hadvezérek nyerik meg a háborúkat, hanem ötleteiknek az alárendeltjeik szakértelmével kombinált konzisztens mördzsölődése. Hülyének lenni jog, de nem kötelező. Neki sem. Mert egy dolog az elképzelés, meg egy másik dolog a megvalósíthatóság és annak kivitelezése alacsonyabb szinteken. A kettő között konszenzusnak kell képződnie, különben az eredmény kudarc lesz. Hát lett. Más sem lett, csak kudarc. 

Orbán nem ért a közgazdasághoz, ez nem csak nyilvánvaló, de tudható is volt mindenkoron. Egyrészt, nem szakterülete, nem is művelte sosem a gyakorlatban,  és nem is adott tanúságot sosem egyéb, ilyen irányú autentikus tehetségéről. Ellenben láthattuk számtalanszor átlag magyart alulmúló hozzá nem értéséről, elképzelései megnyilvánulásaiban. 1998-2002 között is már, és 2010-2013 között pedig hatványozott mértékben. Nagyjából akkora volumen emelkedéssel, amely szerint ő kizárta a szakértőket kormányzásából. Akkor annyit, most meg ennyit. Lineáris arányosságot mutatnak politikai elképzeléseinek megvalósításaira tett törekvései és a közgazdaság axiómáinak figyelmen kívül hagyása között kialakított arányok. Csupán emiatt nem megy az ország előre, mivel ennek az embernek a hozzá nem értése korlátozza azt. Nem bonyolult ez, csak nem kell vakhittel szemlélni.

Szóval, a legszembetűnőbb tény, hogy amint a kormányzat, úgy hívői is kiragadott részeket igyekeznek kommunikációikban felhasználni, bizonyításnak látszó viselkedéssel. Én meg nézek, mint a moziban, mert pontosan tudom, milyen témában, hol csúsztatnak, hazudnak. A troll meg szimplán hülye, hiába fizetik, mert ha már a kormánytagok, szóvivők kommunikációjában felfedezem a szillogizmust, akkor mit gondol, az ő adásismétlésében mi lehet eredeti, azaz más, mint, amit főnökei már előadtak korábban, ami már akkor is béna volt? Semmi. Menniyvel lehet hatékonyabb szakmailag? Semennyivel, sőt, csak rosszabb lehet.

Nos, arra jutottam, hogy bár a hazugságok útvesztőjéből nem lehet kikeveredni, azért a számok talaján még is csak megmutatkozik a valóság. Ezért arra nézek, hogy mik az eredmények, azaz mit művelnek gyakorlatban, nem pedig arra, hogy mit mondanak, azaz minek akarják láttatni azt, amit valójában tesznek. Nincs ebben semmi felháborító, hisz maga a miniszterelnök is ezt mondta: azt nézzük, amit tesz, ne azt, amit mond. Megfogadtam.

De sajnos, így is az látszik, hogy kurvára nem ért ahhoz, amiről nagy pofával állítja, hogy de. A sors iróniája, hogy olyan elképzelések mellé teszi oda nevét, amiknek működőképességéről bármelyik szakember megmondta előre, hogy zéró. Ő mit reagált erre? Eltávolította  a maradék szakembereket is közvetlen döntéshozói környezetéből. Magának ásta a gödröt? Mondhatni.

Attól, hogy valaki a világ közepének hiszi magát, nos, attól még nem leszen azzá. Ahhoz be kell tudni bizonyítani az intézkedései nyomán, hogy valóban az. Nos, ez nagyon nem sikerült. 

Egyrészt, 3.5 év alatt csak lejjebb tudta tornázni az ország gazdaságának teljesítményét intézkedéseivel.

Az olyan hazugságokról meg sem szeretnék emlékezni, miszerint teli pofával reklámozzák az idei 0.7 %-ra prognosztizált GDP növekedést, viszont elevenen ássák el itet a váratlanul mellényzsebből elővarázsolt adócsomagokkal. Ezt sem a londoni elemzők, sem a magyarok (KSH sem) nem vehették be kalkulációikba, tehát  a kormány MÁR alávágott az idei GDP növekedési várakozásoknak. Annak az általuk, közpénzen sokat fényezett 0.7%-nak. Aztán majd év vége felé, amikor az adóintézkedések nyomai már meglátszanak a gazdaságon, egészen bizonyosan újabb hazugságokat tálalnak arról, hogy milyen külföldi támadások játszottak a romlásban közre. De ez már csak a még ép szemű magyar mókusok vakítására lesz jó, az emberekére nem igen.

Még ha feltételezem is a következő 4 évet számukra, akkor is, nem hogy javulás látszik, de kifejezett romlás. Ha e feltételezett 8 évet tekintem hipotetikusan, akkor a világ legorbitálisabb gazdasági romlását idézi elő a  Föld kerekén. Az emúttnyócévben, hipotetikusan, ám igen valószínűen, persze. Jövőre és az azt követő években 400-700 milliárdos költségvetési lyukakkal kell számolnunk az állítólagos siker politika következményeként. Évenként, nem kumuláltan. Erről nagyon hallgatnak, akár a sült hal.

Nos, csak egy kérdésem van: honnan fogja előteremteni a kedves miniszterelnök úr a saját, unortodox  gazdaságpolitikája okozta orbitális hiányt a következő években? Az nem igazán választási győzelemre okot adó érv, hogy még 5 évig szopjuk az eddigi 3 év kormányzati elbaszásainak, hazudozásainak eredményeit, már ha a negatív gazdasági következmények eredménynek mondhatók. Még évente 2 Varga csomag leszen, éves szinten 450-680 milliárdos volumenben? Honnan kívánja előteremteni ennek a saját politikája által ütött költségvetési deficit tömegnek a fedezetét? Mit fog megemelni, milyen adókat, illetékeket? Lesz majd 1%-os tranzakciós illeték, amely már most is aggályos jogi értelemben? Mert a fizetési mód váltása vagy a kötelező jellegű kiadások megadóztatása, nos, az sok minden, csak nem jogállami. Mennyiben jogállami az, hogy az állam olyan tranzakciókra is vet ki adót, amelyek nem hogy jövedelmet nem okoznak, de nettó kiadások az adóalanyra nézve?  A középkori török adminisztráció szégyellné magát, ha hasonló intézkedéseket hozott volna. De nem hozott, pedig a demokrácia kifejezést nem is hallották sosem. 

Nincs kétségem afelől, hogy a magyar kormány - akár a jelenlegi folytatása -, IMF hitelt fog felvenni 2 éven belül. Nem, nem azért, mert megváltozott a véleménye, hanem mert rákényszerül. Ugyanis, az alacsony kötvényhozam csak addig biztosított, amíg a FED dollárt nyomtat és azon amerikai kötvényeket vásárol. De a csokigyár sajnos bezár idén, így a magyar kötvények hozama ismét a 6-8-10%-os magasságokba emelkedik. A rohadt amerikaiak. Már megint manipulálják a piacot. Ne lepődj meg, ha ilyesmiket hallasz év vége felé kormányzati körökből. Mindig az a hibás, aki nem úgy táncol, ahogy az ő elképzeléseiknek jó. Rothadt imperialista 300 milliós ország, amely nem a 10 milliós, gyökött Magyarország érdekei szerint táncol. Kulturálatlan barmok, nem de? Ja, hogy az ő elképzelésük volt az idióta, nem mások a hülyék, persze, hogy nem. Kit érdekel ez az apróság? Idióta országban egyetlen idiótát nem érdekel, hogy a cunami jön, ha jönni akar. Mi, magyarok,  hivatalos-izomból lenyomjuk. Azt is. Bármit. Legalábbis mondani ezt mondjuk, aztán, ha nem sikerül, akkor hazudunk valami más orbitálisat. 

Szerintem meg meglátjuk. De nem teszek erre a kormányzatra egy fillért sem. Én sem szeretek veszteni ugyanis.

Tragikus váratlansággal, persze - így szokták ezt köríteni a sajtóban -, de egyértelműen határozott szándékkal, többször, gyors egymásutánban. Egyértelmű , ám bármiféle értelmet nélkülöző politikai öngyilkosság jegyében. Ezt nem lehet félreérteni. Vagy az elmebaj megnyilvánulása, vagy valamiféle menekülési kényszer okán. Mindegy. Különben, a fene se érti ezt a kapkodást, szervezetlenséget. Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, nem de? Már, ha akar valami értelmeset az ember fia létrehozni, s annak célja nem a káosz. Na de, álljon csak meg a gyász nászmenet: ha tökön szúrta magát, akkor töke van a menyasszonynak, nem de? Ejnye.

Elismerem, nem mindenki ilyen költői lélek, mint én, tehát nem várható el alapjáraton az ilyen ismeret, de, ha a költészet nem is kenyere a politikusoknak, legalább a munkavédelmi előírásokat betarthatnák. Miszerint, éles tárgyakkal a kezünkben/szánkban nem hadonászunk fejvesztve, mert könnyen baleset adódhat belőle. Persze, lefogadom, hogy a parlamentben/kormánykörökben nincs mindenkinek igazolása arról, hogy elvégezte a munkavédelmi oktatást és tudomásul vette az abban foglaltakat. Ráhibáztam? Csak nem? Hogy mik vannak... 

Szóval, Erdorbán Erdogán jó demokrata. Meg Törökországban jól működik a demokrácia, mert az emberek kimehetnek az utcára tüntetni, az már csak járulékos kár persze, hogy agyon verik, letartóztatják őket ezért, akkor is, ha békésen tünetnek. No csak, hogy változnak az idők, legalábbis a FIDESZ-nél. Vagy csak a köpenyt forgatják eszeveszett sebességgel, szokás szerint. De ez már feltűnő, még a vakoknak is. Még tegnap is véres szájjal hirdette sok FIDESZ-fan, hogy Gyurcsány a szemkilövő gyilkos - napi érv ez a kormányt érő kritikák ellen. Aki, nem mellesleg, nem békés tüntetők szemét lövette ki, hanem agresszív csőcselékét. Vagy olyanokét, akik véletlenül pont az agresszív, rendőrséget támadó csoportok kellős közepébe csöppentek vasárnap délutáni családi sétájuk közben.  

Vagy Németh Zsolton keresztül üzent nekünk Orbán Viktor? Hogy mire számítsunk, ha netán tüntetésre adnánk fejünket az ő NER-társadalmában? Jó lenne tisztán látni, nehogy tévedjünk. Mert ez nem volna kívánatos, egyikünk számára sem - neki sem. 

Na de, a hazai állapotoktól függetlenül, FIDESZ-éknek ma sikerült önmagukat kiherélni egy eléggé óvatlan mozdulattal. Egy másik országban, egy olyan kormány seggét nyalta ki a belső záróizomig Német Zsolt külügyi/parlamenti államtitkár az Orbán-kormány nevében - MTI-nek tett hivatalos nyilatkozata szerint - , amely  ország demokratikus intézmény rendszerét tekintve egy lapon sem említhető a FIDESZ által, éveken át hasonló témában sokat szidott és démonizált Gyurcsány kormánnyal. Merthogy demokratikus intézményrendszerében az akkori Magyarország és a mostani Törökország ég és föld.  Azt elhiszem, hogy az államtitkár a nagy melegben összekeverte a mostanra FIDESZ-KDNP által 2010 óta megvalósított antidemokratikus Magyarországot a jelen antidemokratikus Törökországgal, ez nem nehéz, hasonlóságuk okán, de ezt a hasonlóságot már nem az MSZP hozta létre. Még akkor sem, ha velejükig korruptak voltak a maguk idejében, gazdasági értelemben.  (Nem Gyurcsány, csak az MSZP, ezt fontos hangsúlyozni, mielőtt az összemosásra bárki kísérletet tenne. Az a párt, amely a saját főnökét árulja el, nyilván nem fúj egy követ vele, ez elég egyértelmű.)

Sommázva, Németh Zsolt mindenképp kellemetlenül és váratlanul tökön szúrta Orbán Viktort és eddigi hazugságait. Amit, így, választási évben miként jellemezhetnénk? Mr. Bean külügyet intéz ? Mr. Bean öngyilkos lesz? Hát kb. ilyesmi. Ellenzéki politikai erőnek mindenesetre még csak a kisujja árnyéka sem lógott bele ebbe a képbe, ezt tisztán, víz nélkül a FIDESZ grémium intézte, önerőből. Szép volt, fijjug, így tovább! 

Hm. Talán az államtitkár úr nem figyelmét elvonták a törökországi történések az Ankarától nyugatabbra történő eseményeket, miszerint Magyarországot épp a FIDESZ által x-edszerre is forszírozott antidemokratikus törvények miatt citálja az Európai Bíróság elé az Európai Bizottság. Nem mellesleg, nem az utolsó alkalommal, ez tudható. Hja, informálatlannak lenni egy külügyi tisztviselőnek, az legkevesebb pech. Vagy inkább hülyeség. Gondolok itt arra, hogy a törökországi "demokratikus" népverésnél sokkal lájtosabb esetek miatt kúrogatja  vegzálja az EU hosszabb ideje és jelenleg is az Orbán-kormányt. Apróság, szinte. Mit is kérdeztél? Ja, nem, nem Magyarországot, hanem az Orbán kormányt, csak hogy a félreértéseket elkerüljük. Hiába, a teljhatalom sajnos együtt jár az felelősség hasonló mértékű áthárulásával is. Aki Magyarország nevében nyilatkoztat ki nagy pofával - gyáva lévén valós beosztását és lakcímét bediktálni a bíró "kicsoda? " és "hol lakik?" kérdéseire - , azzal előfordulhat, hogy e nagybetűs néven szólítják a deresre, jobb híján, de azért mindenki tudja e széles honban, hogy valójában csak egy marék önfényező majomról van szó, akik játsszák az eszüket a nép nevében. Mi kegalábbis itt lent tudjuk, az EU is tudja, csak az Orbán-kormány és a FIDESZ nem tudja, vagy is jobbára csak nem szeretné tudni, de az élet lassan rákényszeríti őket a beismerésre. Mert amikor egyedül maradsz a hülyeségeddel a porondon, amikor már mindenki tudja, hogy te vagy a fő hülye, amikor már egyértelműen beazonosítottak, felismertek, akkor már hiába hazudozol. Ebben is fejlődni kellett volna. Az egy dolog, hogy némely politikus magánál is hülyébbnek nézi a választók tömegeit, ez egy darabig be szokott jönni, de azért élni kéne a feltételezéssel, hogy amazok érnek idővel s tapasztalással. Így állhat elő az a helyzet, amikor egy népvakító kormány magára marad a hazugságaival s lassan belegabalyodik annak szövevényes hálójába, és annak ólomnehezékeivel még jól pofán is vágja magát. Kabaréba illő geg, mondhatni.

Aktualizált negyedéves jelentés az ÁHG, leánykori nevén Állami Hazugság Gyár beszámolói alapján. De a lényeget tekintve, tulajdonképpen a heti jelentés is elég információval szolgálhatna.

Tehát, az EU bejelenti múlt héten, hogy megszünteti a Magyarország ellen évek óta folytatott túlzott deficit eljárást, mert számszakilag nem indokolt már. Azért, ha ezt 10 év után megteszik, talán nem szarral gurítanak, átgondolták, vagy mi fene. Varga már másnap - mindenki számára váratlanul -  bejelenti az első Varga csomagot 100 milliárdért, amit már korábban bejelentett , aztán visszavont, majd újból megerősített és ismét visszavont, de végül legyőzve bizonytalanságát, végül még is bejelentette a Csomagot. Majd pár nap múlva közölte, hogy nem kell a Csomag, megoldják költségvetésen belüli zárolásokkal. Ki tud eligazodni ilyen bizonytalan emberen? Már majdnem nő:) 

Kisvártatva, még nagyobb hazai és nemzetközi meglepetésre,  Varga bejelenti a II. Varga csomagot - ezúttal igazit. 1 napra rá Selmeczi művésznő bejelenti széles mosollyal, hogy olyan jól áll a költségvetés, hála a kormány szorgos munkájának, hogy telik az egészségügyi dolgozók több tízezres béremelésére - szeptembertől, januárig visszamenőleg. Fejenként havi minimum 10 ezer forint, de akár 40, vagy 75 ezer is lehet, végzettségtől és a betöltött munkakörtől függően. És hogy ez potom 30 milliárdba fáj a költségvetésnek. Ja, idén, 9 hónapra. De ugye ezt jövőre is fizetni kell, meg azután is, egész évben, csak akkor évente 40 milliárdos plusz kiadást okoz. Mindezt az EU szándék kinyilvánítása és a túlzott deficit eljárás hivatalos megszüntetése között, hogy esetleg, ha eszükbe jut, akkor felújíthassák. Hülyének lenni jog, de nem kötelesség. Ezt jogászok igazán tudhatnák. 

No de, lépjünk tovább eme intermezzon, már ha tudunk. Ezzel párhuzamosan, egy másik szálon kiderült, hogy a Matolcsy-féle jegybanki növekedési hitel csomag, amely állítólag a bölcsek igazi köve, immár 27-ik aspiráns létére, nos, ez idén ugyan csak 70 milliárd, de jövőre már 430 milliárd forintos lyukat üt a költségvetésben. Mivel hogy az MNB vesztesége a költségvetést terheli. Arra miből leszen pénz, merül fel épeszű, költségvetést fejben elemző átlagpolgárban a kérdés? Varga III. csomag esetleg? (Tessék gyorsan elfelejteni, nem is mondtam semmit, nem akarok ötleteket adni. Nehogy rám kenjék a végén, mit lehet tudni az ilyesmit manapság. Itt már a falnak is füle van, ugye.) 

Mindeközben, negyedik-ötödik-tizenkettedik szálon, az I. Varga csomagban befagyasztott stadion építések és központi állami beruházások mellett azért hirtelen sok tíz milliárdos projektek bukkannak elő a semmiből,  igaz, nem közvetlenül állami név alatt, de BKK, önkormányzati, rendőrségi cégérek mögé bújtatva. Tehát a címkétől függetlenül az állami pénzfolyam nagyobb áradásban van, mint 2 hete a Duna. Ki fog önteni, ez tuti, és mindent visz, amit a Duna békén hagyott. És ehhez már nem elég a homokzsák, itt nem segít a tudomány. Mert hülyeség ellen nincs gyógyszer.  

Tessék mondani, a 12 majom ott a színpadon, az kit néz hülyének? Minket, választókat nem érdemes immár, hisz 8 általánossal is gyorsabban elemezzük immár a költségvetési javaslatokat, mint azt a parlament megszavazza. Verseny van kérem, és mi, választók, alkalmazkodtunk. Megértettük az idők szavát. Meg akarjuk nyerni a versenyt ugyanis. Azért, mert nincs más VÁLASZTÁSUNK. :)

Ja, az őszödi beszéd II. kiadásáról majd el feledkeztem. Értem én, hogy e fogalom Gyurcsány sokat sározott nevéhez kötődik a magyar köztudtaban, nem utolsó sorban Orbán Viktor személyes közbenjárására, de ezt a mostanit illett volna Orbánnak elmondania, nem Gyurcsányra hagynia. Már csak büszkeségből is. Ha már annyira hazugozta szerencsétken elődjét. Így meg kihagyta a ziccert a nemzet focistája, elszalasztotta az alkalmat reá. Gyurcsány mostani beszéde után gyakorlatilag lehetetlen lesz Orbánnak bármiféle, önként beismerő vallomást tennie a nép előtt elbaszásairól, hazugságairól. Pedig nem ártott volna, mert az élet történései lassan sarokba szorítják Orbánt. De hülyének lenni jog, ugye, ezt mindannyian ismerjük...akkor is az, ha a jelen miniszter elnök hülye, csak sok embernek fog csalódást okozni. De ez a hiszékenyek baja, nem a józanoké.

Az elnöki külön gépet vagy a KDNP aktuális megnyilvánulásait már nem is méltatom, nincsenek szavak ezekre. Orvosi kezelést igénylő esetek, szerintem. Különösen KDNP szerint a Bilderberg-csoport éves üléséről  kiszivárogni vélt információk okán, amelyekről mindenki tudja, hogy ilyenek nincsenek. Ugyanis a csoport üléseiről soha, semmi nem szivárgott ki az elmúlt 60 év alatt, idő előtt. Jó 50 évvel később, amikor már a történéseken rég túl voltunk, akkor nyilatkozott egy-két volt tag, emlékirataiban arról, hogy például az EU-t 1956-ban, az eurót pedig 1960-ban határozta el a csoport. Akkor, amikor a KDNP már a letűnt magyar történelem része sem volt emlékekben sem, a legújabb kori magyar politika szereplőjeként meg még nemzet hű magyar káposztalepkékben sem érlelődött még halványlila lepkefingként sem. Bizonyára csak nekik, csak most, rendkívüli tudósítóik dolgoznak a helyszínen. Vagy valószínűbb, hogy mint annyiszor már, megint orbitálisat hazudtak.

Mindenesetre, ha már kellően ki tetszett ázni a kedves kisujjuknak a langyos biliben, ráncosra, akkor esetleg ki kellene húzni onnan és szembesülni a valósággal. Kutyából nem lesz szalonna. Semmilyen, se török, se magyar. Azt nem tudom, hogy a Bilderbergék esznek-e szalonnát, de ez mindegy is. Majd 60 év múlva ráérek megtudni.  Az bizonyos, hogy a törökök semmilyen szalonnát nem esznek. FIDESZ-est se. Tehát ez színtiszta magyar FIDESZ-öngól marad. Örökre.

"...Orbán Viktor elmondta: a jelenlegi politika folytatásával Magyarország néhány éven belül - Csehországot és Németországot megelőzve - a jelenlegi 2-3. helyről az első helyre kerülhet az uniós tagállamok között a tekintetben, hogy a GDP mekkora részét adja az ipari ágazat."

/Bridgestone üzembővítés alapkőletétele, 2013.06.07, MTI /

Áradás van. Elsősorban a Dunáé, de van itt még pár más vonulat is, amely a nagyfolyó árnyékában áradásnak indult. Nem állok neki egyesével felcitálni azokat a mocsokságokat, amiket a kormányzat az elmúlt napokban az árvízi helyzet árnyékában igyekszik becsúsztatni a nemzet testébe, de egy maira azért kitérnék. Matolcsy ügyeskedéséről majd egy másik posztban emlékezem meg, az is megér egy misét.

Nos, nem kétlem, hogy az áradás áthallatszott más életterületre is a miniszterelnök fejében, elvégre sokat van a gáton napok óta, és természetesen bekalkulálom kommunikációjába az imidzsfényezés kötelező mértékét is, hisz muszáj valami biztatót mondania egy gyár alapkő letételénél, ha már a Duna felett nincsen hatalma, de. Azért, vagy épp a helyzetre való tekintettel,  nem kéne félrevezető, üres információkkal traktálni a lakosságot. Még akkor sem, ha ez kiváló alkalomnak kínálkozik, politikailag. Mert nettó szemétség, hogy amíg az ország színe-java tudhatóan más bajokkal van elfoglalva, nem mellesleg a kormányfő aktív szereplésének köszönhetően, és az is tudható, hogy jelen körülmények között a nép szomjazza a pozitív híreket, akkor a kormányfő és bizalmasai óvatosan betolnak fókuszon kívül hazugságokat a nemzet testébe, hátulról. Ez nagyon szimpla visszaélés a kiszolgáltatottak helyzetével, figyelmetlenségével, lelki és erkölcsi értelemben, különösen ha a kormányfő közben, a másik szájával, a másik gáton összefogásról beszél, szándékosan elterelve a célközönség figyelmét arról, amit gazdasági vonalon követnek el épp. Jelen körülmények közt az ilyen kijelentések felérnek azzal, mintha a töltésen izzadva hajlongó önkéntesek kivillantott kőműves mosolyára kedélyesen ráhúzna a miniszterelnök úr egy csattanósat, kedélyes nevetgéléssel elvéve az élét. Hogy csúnyább hasonlattal ne éljek. Nos, semmiképp nem szép húzás. Tessen hát abbahagyni a hazudozást legalább pár napra, úgy komplett kormányzatilag, amíg az árvíz elvonul. Ha már erkölcs, meg értékek, meg nemzeti összetartozás, ugye. 

Mondanám, hogy az nem elég, ha a miniszterelnök kiáll a gátra, míg strómanjai hazudoznak helyette, utasítására, de legalábbis egyetértésével, jóváhagyásával, de sajnos még ezt sem mondhatom. Mert a mai napon a miniszterelnök személyesen is csúsztatott egy nagyot, munkatársai, bizalmi emberei párhuzamos ténykedéseitől függetlenül, s meglehetősen sportszerűtlenül tette.

A fent idézett mondat királyi diplomáciai érzékkel ötvözi a hazugságot a mellébeszéléssel, kalap megemel, tényleg. Ha közérthetően akarok fogalmazni, akkor viszont csak egy pöffenésnyi rózsaszín picsafüstnek mondanám, harmatos rózsaillattal körülhintve. Mert ómagyarra fordítva, ez a mondat annyit jelent csupán, hogy az ország GDP-je akár változatlan is maradhat vagy neadj'Isten kevesebb is lehet a következő években, de azon belül a döntő arány az iparé lesz. Na de, a non plusz ultra, hogy az arány változása adódhat a szolgáltatási szektor zsugorodásából is, vagy még inkább annak szándékos elsorvasztásából, miként azon igen erőteljesen dolgozik jelen kormány, adókkal, törvényekkel, államosítási törekvéseivel. Pénzügy, energia, telekommunikáció, szállítmányozás, építőipar - hogy csak a legfontosabbakat említsem a sorvasztásra ítélt gazdasági szegmensek közül. Sommázva, mostani ígérete egyáltalán nem jelenti az ipar fikarcnyi növekedését sem, inkább előrevetíti a többi szektor további sorvasztását. Ezen a ponton kezd derengeni néhai Rákosi elvtársnak Orbán által a napokban felújított kedvenc szlogenje: "A vas és acél országa leszünk!". Nem lettünk, akkor sem. Pedig az elképzelés, a szemlélet és  a módszerek is nagyon hasonlóak, akkor és most is. Talán épp ezért borítékolható, hogy biztosan nem leszünk most sem. Próbálom köznyelvre fordítani az eseményeket, nehogy meglepetés legyen a vége. 

Az érem másik oldala, ha mégis a jobbik hatással számolunk, azaz az ipar növekedése hozza meg annak dominanciáját a GDP-ben, akkor ez mit is jelenthet, maximum? Magyarországon ma az ipar volumene majdnem egyet jelent a bérfeldolgozással, mivel ez a húzóágazat. Azaz, 90% import nyersanyagból és 10% hazai értéktöbblet hozzáadásából export termék előállítása. Ugyanez az arány a német exportban 50-50% az import és a hazai értéktöbblet tekintetében. Vagy is, a németeknél a hozzáadott hazai értéktöbblet jelentősen több, mint nálunk. És ez még egy darabig így is marad. Vagyis, annyi biztos, hogy nagyon sok befektetésnek kell érkeznie, amelyhez nagyon sok magyar fog nagyon kevés értéktöbbletet hozzáadni, és még a fasorban sem leszünk. Ha ehhez hozzáveszem másik szálon a miniszterelnök munkaerő olcsósítási törekvéseit - szja csökkentés, rezsicsökkentés, fogyasztás csökkentés -, akkor nagyjából látszik is, hogy ő sem a hozzáadott értéktöbblet növelését szándékozik elérni, csupán a modern gyarmati rabszolgatartó gazdaságok közt jelölte ki számunkra az első helyet. Fasza. Nem unortodox tehát ez, csak olyan régi,elavult és elfelejtett gazdaságpolitikai modell, hogy gondolták, már el lehet adni újításként. Elvégre a tömegek úgysem ismerik fel, elég hülyék ahhoz. Ez se szép húzás, ugye.

Némi magyarázat. Mit jelent a hazai értéktöbblet? Például, hogy nem csak ügyintézőket, szalagmunkásokat, infrastruktúrát vásárol a hazai piacról a befektető, hanem magyar technológiával, magyar beszállítóknál készült alkatrészeket, részegységeket is jelentős részben. Kurva sokat kell ám ehhez dolgozni, amíg ez megvalósulhat, ezt mutatja a  korábbi években kialakult stagnáló helyzet, amely során az a bizonyos 10% nem emelkedett. Jelenleg is igen kevés tisztán vagy nagyobb részben hazai beszállító dolgozik az exportvállalatoknak, többségük jellemzően más, külföldi partner leányvállalata, hasonló hazai értéktöbblet beépüléssel, mint megrendelője. Ennek gyakorta minőségi, minőségbiztosítási vagy garanciális okai vannak, akár pénzügyi tekintetben is. Az üzlet bizalom, és ezért a bizalomért sokat kell invesztálni, anyagilag, fejlesztésileg, azaz sokat és keményen kell dolgozni, mire valaki kiharcolja pozícióját. Jelenleg, így 20 év piacgazdaság után még mindig nem ért el a hazai vállalkozói szektor odáig, hogy volumenben partnere lehessen a külföldi export vállalatoknak. Ez már a gazdaság egyik strukturális problémája, mondhatni, azonban nem változtatható meg se törvénnyel, se parancsszóval. Fel kell nőni a feladathoz, ami sok munka és sok idő - azaz, bizonyíték, nem ígéret. Ez türelmet igényel a vállalkozók részéről, és kiszámítható, befektető barát gazdaság politikát a kormányok részéről. Az egészen biztosan nem segíti e folyamatot, ha a kormány háborút kezd a piaci szereplőkkel, éveken át folyamatosan ráncigálva alattuk a jog szőnyegét. Ez ugyanis jogbizonytalanságot eredményez, ami az első számú elrettentő faktor a piaci szereplők, elsősorban a külföldi befektetők számára. 

De, vissza a hazai értéktöbblet kérdéséhez. Ha le akarom fordítani ómagyarra, akkor a hazai értéktöbbleteink közti 40%-knyi különbség képezi a német és a magyar gazdaság és egyben életszínvonal közötti különbséget. Vagy a hazai vállalkozások saját tőke aránya közti különbséget, ami ugye a hitelből való finanszírozottság kényszerében is ekkora a különbséget okoz. A saját tőke előnyben van a hitelhez képest, mert a hitelnek mindig van költsége. És ráadásul ez a többlet költség mindig a szegényebbet terheli, ő szorul rá, ugye. Jelzem, ez akkor is így van, amikor Matolcsy ingyen hitelt bocsát ki az MNB tartalék rovására, csak akkor nem a vállalkozó fizeti meg a hitel költségét, hanem a többi adózó, azon belül is leginkább a kis fizetésű  alkalmazottak tömegei. Ennyit Orbán és Matolcsy  új gazdasági mechanizmusáról unortodoxiájáról, amelyből valójában nem létezik semmi sem, csak jól hangzik, ellenben nem segíti hozzá az országot a fejlődéshez. Az csak politika, hogy ezt akarják elhitetni, immáron 3 év óta, bármiféle valódi teljesítmény létrejötte nélkül. Magyarul, csak a mókusvakítás és a közpénzek herdálása folyt és folyik a második Orbán kormány alatt.

Az idézetre visszatérve, akinek semmiféle mérhető teljesítménye nincs, nem tud semmi kézzelfogható eredményt felmutatni, az nyilván nem tehet mást, minthogy hazudik egy nagyot, minél tömörebben fogalmazva, majd felönti egy nagyobb adag csúsztatással, féligazságokkal, hogy annak bőséges szaftjában a bázis hazugság minél kisebbnek tűnjön, vagy lehetőleg el is merüljön, s így maga a csúsztatás hihető maradjon. Ilyen volt ez a mai kijelentés is.  

A bázis hazugság, tömören, miszerint a jelenlegi politika nem erősíti, hanem gyengíti a gazdaságot, 2010 óta egyfolytában, szünet nélkül. Amit erősített, az csupán az államhatalom és annak minél korlátlanabb gyakorlásának lehetősége, valamint az azzal való visszaélés. Ezt látjuk, ez vált kézzelfoghatóvá - de ennek nem sok köze van a gazdasági fejlődéshez.

Orbán szavait tényszerűen cáfolja a magyar GDP alakulása. Az áttekinthetőség kedvéért, alább közlök egy táblázatot a magyar GDP 2000-2012 közötti alakulásáról, összegszerűen, milliárd euróban, s nem százalékban év/év alapon. Mert divatos vakítás a százalékos kimutatás, ahogy látom, még szakmai berkekben is, mivel hogy eltereli a figyelmet a bázis összegéről, a százalékok jobban hangzanak, ezért nem is képződnek a fejekben összegek, és általában senki nem számol vagy néz utána. Pedig pont ez a lényege az ilyen összevetésnek, elrejti a lényeget, épp ezért választottam az összegszerű formát.

         /forrás: KSH/

Tehát, a konkrét összegeket nézve, a legszembeötlőbb, hogy 2005 óta tavalyig mindössze 10 milliárd euróval tudott nőni a GDP-nk, nettósítva. Más összehasonlításban, a növekedés összege a 2 éve államosított teljes manyup megtakarítás értékével azonos épp - 3000 milliárd forint. Vagy a jelenlegi MNB tartalék egyharmadával ér fel, ha így szemléletesebb. Ennyi a való teljesítmény növekedésünk, ami a második Gyurcsány-kormány, a rövid életű Bajnai-kormány és a második Orbán-kormány együttes teljesítménye máig, még mielőtt bárki politikai részrehajlással vádolna meg. Így korrekt ez, asszem. Sokféle tényező változása befolyásolta a táblázatban szereplő adatok alakulását, nem tekinthető csupán egy-egy kormányzat teljesítményének, azonban az ellenkezője sem igaz. Például tehát az sem, hogy a gazdaságot az emúttnyócév kormányai tették tönkre (értsd: 2002-2010), mivel jól látszik, hogy a 2. Orbán kormány nem azon a GDP szinten vette át a kormányzást ellenzéki elődeitől, mint amelyen nekik átadta. Hanem majdnem a dupláján, ami azért nem éppen herdáló magatartásról tanúskodik. Tudom, Orbán előszeretettel takaródzik az adósságállomány növekedésével, azonban ez sem igazság önmagában, messze nem. Itt van mindjárt a 2008-ban lehívott 15 milliárd eurós IMF hitel, amiből 9,8 milliárdot az MNB tartalék növelésére fordított a Gyurcsány kormány és a Simor vezette MNB, egyetértésben. Ez a pénz ma is ott van az MNB tartalékban, ettől olyan magas. No de, vissza a lényeghez: tehát közvetlen fogyasztásra, költségvetési lyukak foltozására mindössze 5 milliárd eurónyi összeget fordíthatott a Gyurcsány kormány, ez tekinthető elveszett pénznek. Nos, ha ezt a 15 milliárdot levontuk a számsorból kimutatkozó mintegy 48 milliárdból, akkor még mindig marad 33 milliárdos növekmény, amit az államadósságon  felül termelt meg a magyar gazdaság. Az már lényegtelen, hogy ennek hányad része történt vállalkozási hitelekből, mivel láthatóan visszanyerte a gazdaság növekedési képességét még a kormányváltás évére, 2010-re. 

Jelenünk és a közeljövő szempontjából talán a legszembetűnőbb és fontosabb, az az, hogy 2010-től máig gyakorlatilag helyben jár a gazdasági növekedésünk. 6 milliárd euró majd 3 év alatt, azaz mintegy 1800 milliárd forint. Hozzávetőleg az államosított manyup vagyon nem magyar állampapír portfóliójával azonos értékű. Nos, ennyi a valós eredménye az Orbán és Matolcsy által világcsúcsnak kikiáltott és ma is helyesnek tartott gazdaságpolitikának, 3 év alatt. Hozzátéve az év elején még 0,7%-ra taksált, majd nem régiben 0,3 %-ra módosított, idén valószínű növekedést, nyugodtan megvonhatjuk az elmúttnégyév gazdasági egyenlegét - katasztrófa.

Így elnézve, ezzel egészen biztosan leverjük a németeket pár éven belül, az kétségtelennek látszik. Csak nem gazdasági mutatók versenyében, hanem legfeljebb a "Hogyan csináljunk magunkból hülyét?" versenyszámban. Mármint nemzetileg. Erősen esélyes, hogy a németek diszkréten, de nyilvánosan kiröhögik a magyar kormányt az ehhez hasonló egyre elvadultabb képzelgései miatt. Természetesen minket, választókat is kiröhögnek, s jogosan, ha elhisszük, amit a kormányunk mond és megszavazzuk ennek folytatását. Erre annyit tudok mondani, hogy ha így lesz, meg fogjuk érdemelni, hogy kiröhögjenek. A hiszékenység egy bizonyos ponton túl  a hülyeség kóros megnyilvánulása. Ez itt már a betegség végső stádiuma, ez egyértelműen látszik.

Azt már csak csendesen kérdezem meg, amúgy költőileg, hogy vajon mire alapozza a miniszterelnök hangzatos ígérgetéseit évek óta, ha az irányítása alá eső évek alatt csak ennyit volt képes korábbi nagyívű ígérgetéseiből a valóság asztalára letenni? Milyen hitele van szavainak a jövőre nézve, ha mára bebizonyosodott, hogy amit pár évre előre ígér, azt nem képes megvalósítani? Mennyiben szavahihető bármely gazdasági kérdésben, hozamokkal, kamatokkal, esetleg más gazdálkodó szervezetek vagyonával való rendelkezés és gazdálkodás tekintetében, ha ennyit tudott elérni sok ezer milliárdos országmentő programjaival? Szerintem nem nagyon. Ezen kéne valamit reszelni, nem az imidzsen, asszem ez fontosabb volna annál. Mármint, amúgy, össznemzetileg.

Ideje szót ejteni erről is. Mert felmerül a gyanú, hovatovább. Ennyi idő után, amely folyamatosan csak fiaskókkal gazdagította országunkat, de gazdasági vagy erkölcsi fejlődéssel fikarcnyit sem, sőt, ellenkezőleg. Sajnos. És ami gyanús, azt meg kell vizsgálni. 

Szóval, nem csak nekem tűnt fel, hogy amely országokba a kormányfő betette a lábát, ott elindult a fülkeforradalom, a fennálló rend szétzilálódása. Egyiptom, Venezuela, Grúzia, s most Törökország. Meg persze a Gyurcsány-kormány buktatása a megosztó, démonizáló, lázító retorikájával, mert ugye az sem mellékes, az is megtörtént.  Lehet, hogy voltak mások is világszerte, csak nem jutnak eszembe vagy nem figyeltem az apró napi hírekre. De többnyire diktátorok voltak, ez közös vonásuk, szóval, ha valaki nagyon keresgélni akar, nos, meg fogja találni a károsultakat könnyen. De számosságuk, kilétük   mindegy is a mi jövőnk szempontjából, azt godolom. Első hallásra, vagy a tények, történések felszínes ismeretében gondolhatnánk, hogy milyen előrevivő történések okozója is ő. Hiába, az ember szeretné a fejét a homokba dugni, nem tudomást venni a történésekről. Ám még is csak érdemesnek tetszik kicsit alaposabban megvizsgálni a magunk háza táját, a történéseket, mielőtt véleményt alkotunk erről a vélt "intézményről". Mert talán a magyarul beszélők mintegy tízmilliós közönségének ez fontos apróság lehet jövője szempontjából. Ugye, sokan gyermekeket nevelünk, értük felelősséggel tartozunk mindenképp.

Az érem másik oldala, hogy Magyarországon rengeteg változtatást történt látszólag az elmúlt 3 évben (vagy ha a kormányra kerülés implicit korszakát is vizsgálom, akkor 7), de valójában előre lépés nem történt, leszámítva a miniszterelnök fejében kóválygó gondolatokat. Persze, havi 2 milcsi fizuval a bankszámlámon és vizionálnék bármit, ami nem a 10 millió magyar honpolgár napi problémáira ad választ, hanem bármi másra. Ehhez nem kell miniszterelnöknek lenni, csak képzelő erőt igényel, amit kellő pénz bárkiben fel tud ébreszteni. 

Mindenek előtt arra érdemes fókuszálnunk, hogy Orbán hatása sosem egyértelmű, de alaposan utána számolva, inkább rossz, mint jó. Voltak jó ötletei, mármint, ahogy elmondta őket a nyilvánosság előtt, ötlet korukban, azonban a motivációi mindig agyonverték ezeket a százméteres sprinten, azaz több szívást okoztak, mint örömöt, annak okán, hogy a nyilvánossággal ismertetett tervei rendre elferdültek valami orbitális gazsággá a megvalósulásuk során. Ennyi véletlen nincsen, az bizonyos. Mert annyi kár sem jöhet létre véletlenül, mint amennyit kormányzása alatt okozott az országnak és lakóinak. 

Nos, figyelve a legutóbbi, véletlen egybeesést - vigyázó szemünket Törökországra vessük - , az az ötletem támadt, hogy meg kéne nézni, vajon az itthoni káoszt egészen véletlenül nem az ő személye okozza-e? Nem ellenségesen, előítélet alapján közelítve a témához - távol álljon tőlem az ilyesmi -, csupán a választók felelőssége okán, ami egy demokráciában terheli őket az ország sorsáért, és ez magába foglalja azt is, hogy ha netán valami rejtélyes okból egy bármely átkot hordozó politikust juttatnak hatalomra, akkor kutya kötelességük revideálni korábbi döntésüket, pusztán nemzetbiztonsági szempontok alapján. Ugye, kérem, nagy felelősség ül mindannyiunk vállán, nem lehet az ilyesmivel játszani, gondolom, ez nem képezi vita tárgyát. Egy bölcs mondás nyomán - ha a lehetetlent már kizártuk, akkor a maradék lehetőségek valamelyike lesz az igazság. Sajnos, ez is köztük van, tehát meg kell vizsgálni. A saját érdekünkben, mármint nekem az enyém, neked a tiéd, és minden választónak a saját jövője érdekében. 

Szóval, megfontolásra méltónak ajánlom annak átgondolását, vajon az Orbán kormány miért nem képes mezei szakemberek számára racionálisnak és egyértelműnek látszó, gazdasági rutinkérdésekben 5-ről a 6-ra lépni, miért annyi csak az eredménye e kormánynak 3 év igen aktív kormányzás után, teljhatalom birtokában, hogy a lakosság lassan lemegy hídba, mert a hangzatos ígéretek ennyi idő alatt a mai napig csak egy agyonvert, sorvadó nemzetgazdaságot tudtak eredményezni, az e tekintetben tett ígéreteknek se híre, se hamva sehol. Egy év lejtmenet még rendben van egy új kormány esetében (egyáltalán: rendben van ez? Egy állítólag az ellenzékét mindenben überelő politikai aspiráns esetében? Vagy csak azt hazudta, hogy így van? ). Kettő, hát még épp átcsúszik a léc felett, pozitív kilátással a harmadikra. Na de 3 teljes a mélyrepülésben, lefelé tartó iránnyal, egyenletesen gyorsuló sebességgel és zuhanórepülés perspektívájával 2014-re? Megengedhető-e ez magunknak? Gondolkozzunk felelős választópolgárokként, kérem!  Ez már, akár tudományosan hangzik, akár nem, nos, már okot ad az Orbán-átok realitásával való behatóbb foglalkozásra. Elvégre mit lehet tudni? A higgs bozont még épp csak hogy felfedezték, arról se lehet tudni, milyen meglepetéseket tartogat még.

Figyeljünk hát oda  fejleményekre, tapasztalásainkra, nehogy véletlenül, meggondolatlanul mellényúljunk végül a 2014-es országgyűlési választásokon. Sokba kerülhet a tévedés. Ne feledjük, felelősséggel tartozunk választókként az ország sorsáért!

Kajafás főpap már megmondta 2000 évvel ezelőtt a frankót: jobb egy embernek elvesznie a népért, mint a népnek egy ember miatt. Pedig az az egy ember Jézus Krisztus volt. Orbán meg elég messze esik Jézus Krisztustól, szellemiségében éppúgy, mint szava tartásában hazudozásaiban. Talán nem eretnek gondolat, hogy nélküle jobb volna e népnek, már jövőre is. Nem kellenek indokok, tudományos magyarázatok, ha valami egyértelműen szar, csak körömszakadtáig hazudik a hatalom gyakorlója - legfeljebb majd rásütjük, hogy az átok miatt kellett mennie. Ez se rosszabb vagy érthetetlenebb magyarázat, mint amikkel ő szokott előállni. Még mindig dicsőségesebb ez, mint ha a hozzá nem értése, vagy a néppel szemben tanúsított embertelen, erkölcstelen hazugságai és visszaélései miatt menesztenénk. 

Másfelől, az ő retorikája szerint közelítve a helyzetet: ha már mindenképpen kell egy aktuális közellenséget keresnünk és találnunk - hát találjuk meg az igazit, ne csak úg ytegyünk, mintha keresgélnénk. Azaz, őt. Ugyanis  a föld kerekén senki ember fia nem rontotta, mérgezte oly mértékben és oly eredményesen hazáját, népét  s ezek esélyeit egy szebb, megérdemeltebb jövőre, mint ő. Szépen fog kinézni ez a tény a történelem könyvekben. Szóval, nem jön majd rosszul az az átok, takaróul. 

Javasolnám a T. Háznak, hogy nagy törvényalkotási lázban lassítva, foglalkozzanak már egy keveset a magyar nyelv korszerűsítésével is. Nemkülönben annak okán, hogy amit megalkotnak, annak értelmezhetősége is lépést tarthasson magával a míves produktummal. Mert különben minek a sok törvény, ugye, ha nem lehet értelmeznie az érintetteknek. Az utóbbi években ugyanis oly sok régi kifejezésünk értelme változott meg elsősorban unortodoxia hatására, hogy hovatovább már értelmezési nehézségei okoz a köz egyszerű gyermekei és/vagy a gazdasági szereplők számára. Azért és/vagy, mert mindkét kosztümben emberek alakítják a szerepet, ergo a kommunikáció tekintetében egyenlőek. A kommunikáció hatékonysága meg ugye jelentős mértékben a fogalmak értelmezésén múlik, s csak másodsorban a reá költött milliárdokon. Ha esetleg elégedetlen volna a kormányzat a saját kommunikációjának hatékonyságával, javallanám valahol e tájékon keresgélni az okokat. Itt van mindjárt ugye maga az unortodoxia szó, amely nem szerepel a magyar értelmező szótárakban, elfelejtették a törvényalkotók ennek fontos mibenlétét definiálni s magyarosítani, például érettségizők, szakdolgozatot készítők számára, akiknek ez komoly jogi hátrányt is okozhat esetleg . De ez csak egy ártalmatlan apróság.

Többek között a "költségvetés" szó hangzik fülemnek egyre disszonánsabban az idő s  a történések előrehaladtával. Úgy vagyok vele, mint az egyszeri viccben: próbálom összerakni a hűtőgépgyárból hazalopott alkatrészeket, de csak nem akar a háromcsillagos Lehel összeállni belülle, valahogy mindig lövegtorony-forma alakul ki. Azt nem feltételezvén, hogy ennyire kreatív gépész vagyok, ellenben tudok olvasni, és értem is a szavakat, amelyek eljutnak tudatomig, nos, immáron kezdek gyanakodni, hogy valahol a fogalmak jelentésével, értelmezésével lehet a gond, nem a feliratok mögött rejlő alkatrészekkel. Na de, eddig a vicc.

A költségvetés, mint fogalom, arról a tevékenységről szól, amikor valaki a bevételeit és a kiadásait egy szabott időre megtervezi. Ennek során igyekszik nagy valószínűségű összegeket figyelembe venni, mert a kis valószínűséggel bíró vagy a minden valószínűséget nélkülöző számok használata az álmodozás szóval jellemezhető, nem a tervezéssel.

Költségvetést készíteni nem új divat, mondhatni ortodox, ebben az egyes állampolgártól, családtól kezdve a kisvállalkozón és nagy cégeken át egészen az államig minden gazdasági szereplő készít. Célja a tervek realizálhatóságának, kiszámíthatóságának biztosítása, nem utolsó sorban az egyes gazdasági szereplők egymással való összekötöttsége, függései miatt. Értem ez alatt, hogy ne dőljön be az egész piramis.

Ennél fogva az államnak az elmúlt 2 évben szokványosodott gyakorlatát nem nevezhetjük költségvetésnek, mivel a harácsoláshoz, hatalommal való visszaéléshez sokkal inkább hasonlít jellegében. Javaslom tehát, a költségvetés szó helyett a harácsot rendszeresíteni. Nevezzük nevén a dolgokat, az a jó. Nem veti fel a hazudozás, a becsapás eshetőségét, többek között. Megadja a lehetőséget a függő gazdasági szereplők számára, hogy valós kockázatokkal kalkuláljanak, ami azért nem hátrány, lássuk be. 

Számomra, mint  egyszerű kisember szintjén a költségvetés szó azt jelenti, hogy olyan bevételekkel kalkulálok, amikre nagy valószínűséggel számíthatok, a kiadási oldalon pedig minden tételnél szerepel a feltételes mód, a bevételi oldal valószínűségeivel arányos mértékben. Különösen a beruházás jellegű tételeknél. Tehát, ha 99%-ban valószínű, hogy a következő év során minden hónapban megkapom a fizetésemet, mert nem látszik ok a munkahelyem, vállalkozásom megszűnésére, akkor arra a bevételre ugyanilyen valószínűséggel lehet terveznem kiadási oldalon. A profit vagy prémium esetében ez nyilvánvalóan alacsonyabb valószínűséget jelent, így arra az opcionálisan elhagyható, halasztható jellegű kiadásokat tervezem.

Persze, akármilyen precíz, racionális költségvetést készítek, megváltozhat a végső valószínűség mértéke abban az esetben, ha pl. a cégem, munkaadóm előre nem látható kockázatot realizál, vagy esetleg az állam vezet be a költségvetés érvényessége alatt, korábban nem tervezett adónemeket vagy változtatja meg a meglevők kulcsait.

Egy új kormány esetében érthető, hogy nem tud normális költségvetést készíteni elsőre, hisz még tisztába kell jönnie a saját anyagi helyzetével az általában részben cserélt nomenklatúrának, új embereknek új pozíciókban. Azonban a 4. évben ez már nem elnézhető. Szemét módon megjegyzem, hogy a sokat szidott előző kormányzat hasonló időszakában egy új miniszterelnök egy éves költségvetést volt kénytelen megtervezni, megszorító csomagokkal, amely költségvetést érdekes módon tartani tudta. Mindezt a 2008-ban kirobban világgazdasági válság utáni évben, amikorra nálunk az begyűrűzött. Politikai pártállást mellőzve, pusztán matematikai szempontból közelítve a helyzetet, hogy ennek fényében talán nem alaptalan az az elvárás, hogy egy 4. esztendejét teljhatalomban töltő kormány és parlament képes legyen egy kerek esztendőre megtervezni a költségvetését menet közben kitalálandó és bevezetendő extra adók és egyéb jelentős változtatások alkalmazása nélkül.

Mondom, nem politikai kérdés ez, egyszerűen arról van szó, hogy hatékonyan működő gazdaság csak úgy létezhet, ha minden kockázatot kizárunk, amit csak lehet. A függési hierarchia miatt ez azt jelenti, hogy ha az állam nem képes stabil és tartható költségvetést készíteni, vagy az általa ebben elkövetett hibákat nem tartalékból fedezi, hanem menet közbeni új adókkal, anyagi hátrányt okozó/fokozó jogszabályi változtatásokkal szándékozik korrigálni, akkor kiszámítható, hogy ezek a lépések a teljes gazdaságban cunamikat fognak előidézni. Minden terv borul, minden szinten, ezért leállnak, lassítanak, fagyasztanak a gazdasági szereplők, s főtevékenységük végzése helyett kényszerű újratervezésre pazarolják erőforrásaikat. Figyelmébe ajánlanám a kedves államtitkár és miniszter uraknak, hogy 4 éve így hajózik gyorsnaszádunk, ami valóban unortodox. A baj csak az, hogy unortodox módon nem lehet költségvetést készíteni egy többszereplős gazdasági rendszerben, mivel a gazdaság növekedéséhez szükséges a kiszámíthatóság valamelyest, legalábbis a piaci szereplők tevékenységéhez mindenképp. Ott nem tud érvényesülni unortodoxia, akármilyen szépnek néz ki ez fent. A törvények folyamatos cincálása, ráadásul elhibázottan, átgondolatlanul, nos, a jogbizonytalanság állapotához vezet. Ez viszont azt eredményezi, hogy  a piaci szereplők sem tudnak megbízható - azaz nagy valószínűségű elemekkel kalkuláló - költségvetést készíteni, aminek káosz és széthullás, azaz csőd, stagnálás, elsorvadás az eredménye. Ezért nincs gazdasági növekedés ma Magyarországon. Nem szeretnék okoskodni, de azért gondoljunk át egy egyszerű viszonyítást: a gazdaság akkor van rendben, ha a növekedési indexe meghaladja az infláció mértékét, azaz a kettő különbözete pozitív szám. Ha ez a szám negatív, az egyértelmű értékvesztésről árulkodik. Az értékvesztés pedig csökkenést, zsugorodást jelent, ami a fentebb vázolt függési hierarchia okán minden gazdasági szereplőre kihat. Ezért nincs és nem is lehet gazdasági növekedés Magyarországon addig, amíg a kormányzat legalább egy esztendőre nem képes stabil, azaz jelentősebb módosítások nélkül is működő jogi környezetet biztosítani, élén a költségvetési törvénnyel.

Érdeklődéssel figyelem, ahogy a marketing agyonfizetett szakértői hogyan próbálják bepalizni a vállalkozásokat. Ma a felhő a tech-trend. Tárold adataidat felhőben, ne költs milliókat saját infrastruktúrára, storage-ra, szerverfarmra, minek az, elavult, stb. stb. Ja, meg ahogy Móricka elképzelte a tanárnővel a légyottot, kb.

Néhány percet szánok rá csak, hogy bebizonyítsam, miért mókusvakítás ez az egész.

Magára valamit adó - azaz, a piacon megélni kívánó -  cégnek bizonyos minőségbiztosítási garanciákat kell magáról felmutatnia, amikor pályázik egy üzletre. Ez nemzetközi standard. A mesét habbal, azt hagyjuk meg a gyerekeknek, a technológia érvényesítésében érdekelt cégeket pedig hagyjuk a nem túl távoli jövőben való álmodozásban. Mert mi meg épp a jelen valóságában élünk. Szakemberek és cégvezetők egyaránt, azért.

Az okok egyike a cég informatikai, adatvédelmi szabályzatainak mibenléte. Sajnos, még mindig létezik ilyen, sőt, egyre szigorúbb. Valamit magára adó cég e tekintetben a nemzetközi ajánlásokhoz, iparági szabványokhoz igazítja a sajátját, nem különben azért, mert az általa aspirált pályázatot hirdető cég is ehhez alkalmazkodik bárhol a világon, és ennek alkalmazását várja tehát el a pályázótól is, Kínától Dél-Afrikáig egyaránt. Mert az a biztos, ami biztosítva van. Az már csak apróság, hogy bármely ország állami szabályozó és felügyeleti szervei - jobb híján - ugyanazon nemzetközi ajánlásokra építik saját ajánlásaikat és ellenőrzési mechanizmusaikat, mint a cégek önérdekből. És itt a pont a mondat végén, a kör ezzel bezárult.

Ne telítődjünk hát eufóriával a fenti témában, csupán azért, mert egy tetováló szalon akár a Holdon is tárolhatja adatait. Szép marketing fogás, azonban a világgazdaság mainstream vonulatát egyelőre nem a tetkó szalonok határozzák meg, ennél fogva kevéssé releváns, hogy ők mit implementálnak céges informatika kategóriában. Asszem, a picsafüst jelző racionálisan ábrázolja a tetkószalonok informatikai biztonságban képviselt és gyakorolt fajsúlyát a valóságban. Egy dolog az álmodozás, meg egy másik a jelen valósága.

Isten szabad kőműves. Liberális, gyengébbek kedvéért. Mindig is az volt. Ember nem überelheti, bírálhatja felül törvényeit, melyeket az életre szabott bármely élőlény számára. Akkor sem, ha múlandó akranok vezetői más butaásgokkal vakították el, csak mert akarta, hogy elvakítsák.

Nem hiszed? Fel vagy háborodva? Ne tedd, nem érdemes. Én tudom, hogy tudod, hogy mit tettél tavaly nyáron. Meg azelőtt, sok nyáron. Meg apád és anyád a maga idejében.  Hazudtál felőle, hazudtak felőle. Sok picit, vagy néhány nagyot, ez végül is mindegy. Félelemből, leginkább, de ez is mindegy, nem számít, nem mentő körülmény. És ezt ő is tudja rólad. Mert ehhez képest azt mondta eredendően, azt parancsolta neked, apádnak és anyádnak is, hogy ne hazudjatok az igazság ellen.  Hát ne tedd. Most se. Akkor se, ha apád, anyád elhajlott az ő szavától, mivel az ő szavuk sme ért többet annál, mint amennyit a valóság igazolt vélelmeikből.  Ők ugyanis nem menthetnek fel Ő vele szemben, pont ezen hiányosságaik miatt, semmi kifogásuk sem lehet erősebb szó az Úr szavánál, akaratánál, azért. Sem bárki halandó akaratánál, amely jobbára csak önhittségben gyökeredzett bármikor, apádat és anyádat is beleértve. Értsed is, amit olvasol, különben minek erőlködsz, ugye.

Esendő emberkék voltak ők is csupán, akárcsak te, higgyél tehát bármi nagyot is róluk, bármily régóta - hazugság volt. Nettó hazugság. És ez nem az én véleményem, hanem az ő életteljesítményük szummája, ami tényként maradt utánuk. Mert nem emberekben, embereknek kellett volna hinned, s nekik sem, ez is írva vagyon régtől. S az itt a lényeg. 

Az igazság nem annak függvénye, hogy számodra, magad által sem értelmezett ellenállásoddal, előítéleteiddel szemben azt egy másik ember tudja-e bizonyítani vagy sem. Ez mindössze egy méretes lófasz, halványlila esti köddel körítve, nagyjából. Különösen érdektelen a téma, ha materialista életszemléletű vagy, egy erősen korlátolt érvrendszerrel. A szar ügy az - és egyben a te életed valódi valósága -, amikor Isten rád bizonyítja körülményeidet megszorítva nyakadon, hogy nem jól gondolkozol s cselekszel e gondolkodásod mentén mindarról, amit ő akart veled, felőled itteni létezésed során. Ez az az eset, amikor épeszű, istenfélő ember nem áll ki melletted. Mert rossz úton jársz rossz lóra tettél, s vesztettél, amit nem igazol más milliónyi ember közhelyes téveszméje, mert olyasvalakivel szemben tettél s vesztettél, akivel szemben sosem is kellett volna állnod, azért. Senkit nem érdekel ennek okán, adott pillanatban, hogy ezt te miért tetted, hogy apád, anyád mit mondott neked  s miért hittél nekik - ők pont ugyanígy vesztek el egy sötét hajnalon. Mindenki a saját bűneiért, nem másért. Mert a bűn nem az, amit ember ember ellen követ el, hanem leginkább az, amit önmagával, életcéljával szemben művel. Mondom, értsed is, amit olvasol. Itt és most egyetlen felesleges szót nem írok le, eszerint értsd.

Amit te Istenről ma hiszel, annak 90%-a jobbára csak egyes emberek tanítása róla, saját korlátolt felfogásuk, egójuk félelmei mentén. Belekeveredett mindenkor, hogy ők mitől féltek. Ez a materializmus gyökere, a test  szerinti szemléleté, amely mentén oda jutottál, ahol ma vagy. Ami, ugye nem a topot jelenti, ezt meg én tudom. Hozzá akartak tenni ahhoz, s ennek okán te is akarsz, amihez soha senkinek sem volt megengedve, hogy hozzátegyen vagy megmásítsa azt. Ez is meg van írva évezredek óta, de nem figyeltél te sem, amiként felmenőid sem. Gondolj csak Uzára, aki minden tiltás ellenében megfogta a frigyládát, annak megbillentekor, amikor ő azt vélte, hogy az segítségére szorul. Meghalt azon nyomban. Pedig ösztönből s istenfélelemből tette, tiszta embernek is mondja a Biblia, s még is. Miből gondolod hát, hogy évezredes gyökerű önhittséged, konokságod és dölyfösséged, önös félelmeid bármi kegyelmet találhatnának az Ő szemei előtt? Nem fognak. Ahogy felmenőid félelmei, aggodalmai sem találtak szemernyit sem. Mondom, értsed is, amit olvasol.

Látni kell, tudni, hogy Isten nem az emberek találmánya, akármennyien is szeretnék ezt hinni ma. Vagy szerették volna bármikor is. Ő ő. Nem más, nem kevesebb, mint ami állított magáról bármikor is. Hogy te épp mit hiszel róla, vagy emberek milliói mit hittek el róla más embereknek, akik hazudtak, gyávák voltak emberként, emberi érdekek felé hajlott kezük, materiális alapokon, nos, mindaz nem számít az ő mibenléte tekintetében. Sosem számított. Ez van, ez a valóság. A múltban, a jelenben és a jövőben - azaz mindörökké. 

Soha az életben nem korlátozta szabadságomat. Nem tiltott semmit, legfeljebb tanácsolt. Finoman szólt mindig, lágyan. Ám, ha még is nagyon hülye voltam, szava ellenében, vagy konok, egyes esetekben, akkor legfeljebb presszionált a körülményeim alakításával, kényszerített a beismerésre, vagy olyan erővel szólt hozzám, hogy megrettentem tőle - de sosem volt tekintély elvű, önhitt vagy buta, mint az emberek, akik róla rengeteg marhaságot tanítottak évezredek során. Azt mondja a Biblia, hogy aki emberekben bízik, átkozott az. Igen, igaz. Akkor is, ha Istenre hivatkozó szenteskedő emberekről van szó, sőt. Mert az ember nem isten, nem tiszta, ezért nem megbízható. Aki szívéből szól, szeretettel, annak egyes üzeneteit fogadhatod el, az tiszta lehet. Érezned kell, neked kell érezned. De még akitől tiszta üzenetet, valóban megelevenítőt vettél is, akárha többször is, még abban sem bízhatsz általánosságban. Mert benne is lehetnek - és lesznek is - bizonytalanságok, téveszmék, hamis motivációk. Tudod, azt nézd, amit mond, ne azt, ki mondja. Bölcsesség, régi. De még nagyobb bölcsesség, hogy az számít igazán, hogy valaki aszerint cselekszik-e, amint szavai hangzanak. Ez a konzisztencia végtelenül egyszerű, sokan tanították gyermekeiknek, akik végül maguk nem voltak képesek mindezt a gyakorlatban megvalósítani. Vágyni vágytak rá, beteljesülésére, megvalósítására saját életükben, mint ideára, ám nem voltak képesek, mert gyengék voltak, elhajlottak menet közben. Apád és anyád is, többnyire. Nem tudhatom, de sejtem, hogy így volt, van. Tapasztalat, annak statisztikája, számtalan élet ismerete alapján.  

Talán furcsa ezt olvasnod, de igaza volt e tekintetben is. Az emberek közt mindig voltak szerények, akik inkább hitték, hogy buták, nem érhetnek fel bizonyos tudáshoz, s nekik volt inkább igazuk, mint azoknak, akik elhitték, hogy ők mindent tudnak, s ennek okán taníthatnak másokat - fél-ismereteikre vagy vélelmeikre. A gyümölcs mutatja meg, mit ér a fa - ez is a Könyvben áll. Aki pedig rossz gyümölcsöt terem, az kivágásra érdemes. Akkor is, ha ma egymilliárd ember hiszi, hogy jó az a fa, amelynek gyümölcsétől kíván megigazulni. A valóság azonban az, hogy nem jó a fa, ha rossz gyümölcsöt terem. Sok pap és elvakult hívő hiszi, hogy sosem fog bebizonyosodni ezen állításom, amely tulajdonképpen nem is az enyém, hanem Isten eredendő beszéde, de hiába hiszik ezt. Mivel  csupán azért hiszik ezt, mert valójában nem hisznek Istenben. Ez nem az én hibám, igazán.

A hithez gyermeki szív kell. Megmondta Jézus: ha olyan nem lesztek, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába. Ez se ma volt. Ja, hogy erről szólt az a beszólás? Hogy nem tudtad? Mert neked erről mást mondtak más emberek? Kit érdekel a miért tévedtél? Miért kéne érdekeljen bárkit? Hogy idő közben az emberek elferdítették e beszédeket, s az eredendő hitet hazugságaik mentén? Ez mentség volna számodra, csak mert a biztosra igyekeztél az igaz helyett? Nem fontos dolog, nem releváns a témában.

Aki megtagadja Istent, vagy megrövidíti, megmásítja beszédei jelentését, az nem találkozik vele. Ennyi meg egy bambi. És ha emellet még tanítani merészeli tévedéseit, gyengeségeit más embereknek, akkor követ el igazi bűnt. Nem tudom, felfogod-e, hogy ez utóbbi mit jelent. Lemaradsz sok mindenről, amiről nem kéne. És még valami, hogy önhittségeddel szembesülj. Az, aki bár nem hiszi az Istent, de enged szavának, annak nagyobb becsülete vagyon ő nála, mint aki szájával vallja őt, ám cselekedetei hazuggá teszik szavait. Jó lenne, ha ez eszedbe jutna, amikor keresztet vetsz vagy körmeneten ájtatoskodsz mások elismerését aratandó. Mert különben akár a szikesbe is vethetnéd azt a keresztet, nem fog kikelni sosem, sem teremni nem fog számodra semmit. Sosem.

Az ember nevet ki kell érdemelni. Életed lehet rá a bizonyíték, tetteid, ha szavaiddal szinkronban állnak, egységet alkotnak. De csupán szavaid kevesek ehhez. Ne feledd, Isten előtt számolsz el életeddel, cselekedeteiddel, nem kortársaid előtt. Talán ez itt a legnépszerűbb tévedés, hogy ez is elég az üdvösséghez. De nem az. 

Mindenkinek szüksége van élete különböző fázisaiban példaképekre. Nekem is voltak, vannak is, sőt lesznek is. Általában nálamnál tapasztaltabb emberek. Nem feltétlenül idősebbek, de az esetek többségében ez a jellemző. A példakép keresés oka az ösztön az emberben, amely nélkül nem volna képes életben maradni, tanulni élete nem tudatos korszakában. Az ösztön nem múlik el, szűnik meg egyetlen emberben sem a tudatossága kialakulásával, legfeljebb a tudata szorítja azt háttérbe.Kinek, hogy a jó, mondanám. Mondanám, ha azt látnám, hogy hemzseg az életünk az önmagukra talált emberek tömegétől, sikeres a többség, azaz ez a járható út. Mondanám, ha nem épp a felnőttkori tapasztalásaim okán újítottam volna meg, szabadítottam volna fel magamban a minta utáni tanulás ösztönét.

Szóval, nekem is vannak példaképeim, mindegyik a tekintetben, amiben számomra előre mutató. Közülük egy ma ünnepli a születésnapját. Róla szeretnék megemlékezni, érdemei elismeréseként. Az emberben legyen annyi alázat, hogy akiktől tanult, azokat tiszteli, annak okán, hogy kapott valamit tőlük. A kisebb a nagyobbtól, ez indokolja a tiszteletet, ha logikusan akarom nézni a jelenséget.

Szikár alkatú, érett, komoly férfi, sok év óta. Markáns arc, néha könyörtelen, máskor ravasz, szemtelen félmosollyal.

Kevés szavú volt mindenkor, ám amennyivel kevesebb jött ki a száján, annál több fejeződött ki tetteiben, ábrázolásban, alkotásban, tanításban és kreativitásban az évek hosszú sorában. Bölcsességnek tetszik ez az én szememben, amire egy férfinak igyekeznie kell élete során, s ami egyben életcéljai is kell legyen. Ha csak annyira vagyok okos, amennyire mások tanítottak, akkor hol vagyok én? Hol van mindaz, amit én tehetek a világhoz, környezetemhez, amit nekem kell sors szerint ahhoz hozzátenni, abban létrehozni? Céllal születik minden ember a Földre, az bizonyos.

Mit kedvelek benne, megnyilvánulásaiban? A hitet, az önmagába vetett hitet, mindenek előtt. Nem triviális a 20. században, hogy egy férfi nem csak tudja, de meri is vállalni önmaga eredeti személyiségét, annak vágyait, törekvéseit. Nem, nem a  korszakos celebideálokról összeollózott hamis imidzsre gondolok itt, hanem arra a személyiségre, akinek nem kell kinyitnia az újságot, vagy a netet ahhoz, hogy tudja mit kell tennie aznap. Mert nem attól függnek tettei, hogy mások mit tesznek. Hanem van saját ötlete, céljai, amelyekről tudja, hogy igen, helyesek, s akarata, kitartása is megvan mindezek megvalósításához, következetes képviseletéhez.   

A Biblia szerint egy ember életét annak végéből lehet megítélni, nem hamarabb. Mert az történt meg, amit már láttunk, ennél az egyszerű oknál fogva. Minden másról csak vélelmünk lehet. Hogy volt, hogyan lesz. Fikciók a képzelet szárnyán, amelyekben sokféle motiváció keveredhet, többnyire önmagát csalva meg az ember.

Néha észre sem vesszük, hogy ki, miben példakép számunkra. Egyszer, régen hallottam egy mondást. Miszerint minden ember életében fel-fel bukkannak úgynevezett mérföldkő-emberek. Akik tanítják valamire, akiktől kap, csak úgy, kéretlenül, nem tervezetten, vagy akár önös akarata ellenében. Az ajándék szó e kifejezés egyszerű magyar szinonimája. S ajándékot kapni jó élmény, építő. Nem elvesz valaki tőled, hanem ad valamit. Csak úgy. Én leginkább a gazdagsággal indokolnám, miért ad valaki csak úgy ajándékot bárkinek. Gazdag, mert van valamije, amiből adhat, s ha megteszi sem lesz kevesebbje, sőt maga is gazdagodik közben. Tehát gazdag az illető, mindenképp.

S a gazdagság hatalom. A hatalom pedig magabiztosságot és nagyvonalúságot kölcsönöz birtokosának. Hisz nincs mitől félnie. Félni az fél, akitől elvehetnek valamit - de aki maga ad, a sajátjából, saját akarata mentén, azt nem lehet kifosztani. Ez a magatartás, öntudat pedig lényegénél fogva feltételez valamely mértékű szerénységet.

A minták utáni tanulás nem azonos az iskolában való regulázással. Nagyon nem. Előbbi esetben ugyanis a tanítvány motivációja segíti elő a folyamatot. Tanul, figyel, elsajátít, mert valami felkeltette az autentikus érdeklődését. Ha megfigyelsz ebben a helyzetben bárkit, akkor azt látod, hogy nyitott, elfogadó, feltétel nélkül, lágy, mint a szottyadt alma, szerény - és ezen magatartás részhalmazok együttese okán képes elsajátítani bármi újat. Nos, talán nem árulok el titkot azzal, hogy ezen felismerések miatt engedtem teret tudatosan a 4. X-en túl a minta utáni tanulás ösztönének magamban, életemben. A mintákat sosem kellett keresni, azokat valahogy adta az élet. De most félretéve az eszmefuttatásomat, inkább visszatérek posztom tárgyához, úgy illik.

Gyerekkoromtól fogva vonzónak találtam. Olyan passzolónak. S egyszer csak azt vettem észre, hogy az eltelt évek, évtizedek  sorában pár ember nem cserélődött le. Elkezdtem kutatni, figyelni magamban az okokat, hogy miért is nem. A konklúzió nem bonyolult - mint, ahogy nálam soha semmi sem az:)

A minta érvényessége addig tart, amíg van mit tanulnia az embernek a másiktól. És ha a másik emberben sok olyan dimenzió van, amely releváns az én életemben több korszakon át is, akkor bizony előfordulhat, hogy valaki megmarad évtizedeken át is példaképként, azaz, ennyi idő után is képes felfelé húzni, számomra követendő, előre, a jövőmbe mutató dolgokat mutatni. Nincs ebben semmi szégyellni való, azt gondolom. Azt is gondolom, hogy e szerénységet az hozza meg az ember számára, ha sok ilyen példakép adódik az életében, illetve minél többet felismer közülük s él az élet adta lehetőséggel. A közös pont, amit volt szerencsém megfigyelni, az ugyanis a szerénység minden példaképemnél. Ez a közös metszetünk mindenképp, akár filmszínész, művész vagy tudós, politikus, vagy éppen szakmabeli az illető. 

Kicsit furcsán alakul ez a szülinapi megemlékezés, méltatás, de már megszoktam, hogy az az igazán jó, amikor azt mondom, ami kikívánkozik. Ő is így gondolja, egyetértene vele, ha olvasná e sorokat, ebben biztos vagyok. 

Szóval, amiben példa számomra mind e mai napig a megemlékezett személy, az a biztos tudás, az akarat, és az ezek nyomán megvalósított teljesítmény. Bármiben. Úgy értem, hogy az élet bármely területén, közel konzisztensen. Közelt csak azért mondok, mert  senki sem tudhat mindent, még a legtehetségesebb, legpolihisztorikusabb berendezkedésű emberek is elrontottak ezt-azt, ők sem tökéletesek. Láttam, tapasztaltam, tudom. Én ezt tudom biztosan. Ezért nem törekszem magam sem tökéletesnek lenni, valamely imidzsnek megfelelni, azt mutatni magamról, mert hazugság lenne. Alapértelmezett, hogy nem várom magamtól sem és másoktól sem olyasmit, amit beláttam x ember életén okulva, hogy nem elvárható, mert nem tudják teljesíteni. Ekként nem várom el magamtól sem, nem tűzöm ki célul - és persze mástól sem várom el ennek okán. Mit is mondtam? Konzisztencia. Például ebben is. Szerintem, bárki életben a jót kell és lehet értékelni. Abból adhat valamit az őt körülvevő világhoz, ha híresség, ha egyszerű takarítónő. Már, ha van ilyen benne, ezt azért hozzáfűzöm. Aki csak kapni akar az élettől, azon emberekben általában nem tud megnyilvánulni mindaz, amit ők adhatnának másoknak, ez egy másik igazság. Ezért fontos a motiváció, hogy ki, mit, milyen motivációból tesz.

Például, egészen bizonyos, hogy aki hírnévért, elismertségért tesz bármit,  ez motiválja elsődlegesen, nos, legyen bár akármilyen tudósa bárminek, az nem fog elismertséget aratni. Ellenben akarni fogja aratni mindezt, ezért ki fogja akarni erőszakolni másokból, de legalábbis törekedni fog erre. De ez a törekvése nem érhet célt, mert az embereknek ez nem szimpatikus, általában. A könnyedséget nem lehet erőszakkal megszerezni, pont az a lényege, hogy nélkülözi az erőszakot. Van, az a lényege, szemben a szeretne lenni törekvésével. Óriási szakadék tátong e kettő között, majdnem egy világegyetem, amely hézagot az emberi akarat önző vágyása mentén sosem képes áthidalni. Az elismerést ugyanis bármikor az életben az adja, önként, saját szabad akaratából, akire a másik személy hatást gyakorolt önnönmaga teljesítményével. Azaz, jó minta volt mások számára, ez itt a lényeg. Elvenni, kikényszeríteni tehát az elismerést, az jellegénél fogva képtelenség. A manipuláció ezzel szemben sosem érhet célhoz. 

Sokat beszéltem valakiről, anélkül, hogy konkrétan megneveztem volna, vagy utalást tettem volna személyre, tevékenységére. Azt gondolom, hogy már az lényeges önmagában, hogy csupán életemre hatást gyakorolt eszenciáiról ennyi mindent tudtam mondani, személye említése nélkül. Azt meséltem el, amit adott, s talán ez a fontosabb, mint a személy, aki adta. Azt gondolom, hogy ezt a nézőpontomat ő is osztaná. 

Az élet vicces. Ma sokan emlékeztek meg egy ember születésnapjáról kis hazánkban. Nos, én egy másikéról emlékeztem meg, félig véletlenül, félig tudatosan. Egy olyan emberéről, aki felé elismerésemet tanúsítani számomra nem kényszer, sosem volt az, és amit nem a tőlem való elvárás kényszerített ki,  hanem saját örömöm, jókívánságaim. Valaki felé, aki előtt önmagáért, életteljesítményéért önként hajtok fejet mintegy 2 évtized óta, tiszteletből,  és ennyi idő alatt életével, életteljesítményével bizonyította, hogy nem érhet csalódás - mert mindaz, ami előtt fejet hajtok, nem ígéret, hanem történelem, asztalra letett teljesítmény. Ami egy rendes embertől alapjáraton elvárható egyébként.

Nos, ma töltötte be 83. születésnapját Clint Eastwood, filmszínész, rendező, producer, zeneszerző és zenész, mindez egyetlen személyben, aki ráadásul mindezeket képes akár egyetlen filmben is ötvözni, bármiféle minőségi romlás nélkül. 

Boldog születésnapot kívánok tehát, és azt is, hogy az általa áhított 100 éves kort megérje aktívan!

Történet a mából. Akinek van szeme, értse is.

Osztályom egyik tanulója, Pistike egyik nap elájult matek órán. Leszédült a székről, s csak a puffanásra lettünk figyelmesek. 27 gyerek jár az osztályomba.

Az orvosi szobában fektettük le, s bementem hozzá, hogy lássam, mi a gond. 

Ahogy beléptem, a gyerek elszundítva feküdt az ágyon. Előtte megetettük pár szendviccsel, hisz nyilvánvaló volt, hogy leesett a vércukor szintje. Aztán el is aludt a kimerültségtől.

Nem akartam hát rárontani, felriasztani, így gondoltam, adok neki időt, amíg megérzi, hogy valaki érkezett. Leültem mellé egy hokedlira, s tekintetem óhatatlanul a padlón heverő cipőpárra esett.  A lábán nem volt feltűnő, de így levetve, észrevehető volt, hogy elnyűtt, több helyen lyukas, elkopott a talpa. Márkás sportcipő, amely normálisnak tetszik egy átlag mai magyar harmadikos lábán, talán ezért nem tűnt fel korábban az állapota. Nem vonzza a tekintetet a márkajelzés nyugtázásán túl - pipa, húszezres cipő megvolt, lépjünk tovább.

Tovább szemlélődve, észrevettem, hogy a nadrág, pulóver is csak felszínesen tükrözi egy jobb kor múltját, foszladozó farmer, fakuló, néhol bolyhos pulóver. Persze, mind márkás, egykor divatos holmi, amilyet sokan hordanak ma is, ezért nem feltűnő az állapota első blikkre. Megszoktuk már, hogy a márka, a divatosság számít, nem az állapot, asszem, erről lehet szó, ezért nem vettem észre korábban a sok hasonló, színes ruházatú gyerek között.

Néztem az arcát, kezét. Sovány test, karikás szemgödrök, gyászkeretes, lerágott köröm, zsíros haj. Egyre nyilvánvalóbb volt, hogy elhanyagolt, de ez csak ilyen különleges alkalmakkor tűnhet fel, hisz 27 gyerek közt, hasonló felszínt mutatva a rohanó életben ez esélytelen szinte.

Egyszer csak megérezte, hogy van ott valaki és elkezdett mocorogni, felébredt. Tekintete elgyötört, kimerült volt.

Megszólítottam.

- Pisti, kérdeznem kell pár dolgot az otthoni körülményekről. Ugye, nem baj? Muszáj, sajnos, ilyen esetekben, tudod?

- Persze, gondoltam. - nem volt ideges, vagy szorongó, ennek örültem.

- Van valami probléma otthon? Anyagilag, vagy családi értelemben, vagy akárcsak személyesen téged érintő?

- Nem, nincsen. Miből tetszik gondolni?

- A cipőd...a ruhád...eléggé elhasználódottak. Pedig látszik, hogy valamikor sokat áldoztak rá a szüleid, nem sajnálták rá a pénzt. 

- Hát, igen, tényleg. De mostanában apunak kell a pénz. Szokta mondani, hogy tudja, hogy nehéz, de le kell mondani pár dologról, azért, hogy egy szebb jövőt megérhessünk. Néha felvetem neki, hogy kellene őj cipő, vagy naci, egy pulcsi, de ilyenkor mindig az a válasz végül, hogy most nem telik rá, de majd 2025-re egészen biztosan rendeződnek a dolgok és majd akkor milyen kánaán lesz.

- Értem. És mitől rosszabbodtak meg a dolgok ennyire? Évek óta tanítalak, de korábban nem látszott rajtad, hogy ennyire nem jól mennek otthon a dolgok. Különösen nem a fizikai állapotodon, ennyire.

- Hát, kevesebb a pénz. Apu nem dolgozik, nincs munkája. Azt mondja, így legalább több ideje jut a családdal foglalkozni. Meg hogy szeret minket.

- Értem. És miből éltek?

- Amit anyu keres, azt osztjuk be. Anyu néha megjegyzi, hogy apa is lemondhatna pár dologról, de ő ilyenkor mindig ugyanazt mondja. Hogy egy apának járnak dolgok, mert elvégre ő a család feje. Meg hogy, már hogy néz ki, hogy nem ihat meg egy sört, vagy nem cigizhet, vagy a barátaival nem jöhet össze a heti kártyapartira. Mert mit képzel anyu, hogy azért, mert egy férfinak nincs munkája, akkor már ki kell rekessze magát a társasági életből? Golyózza ki magát egy életre? Szerinte vannak íratlan kötelezettségei is egy férfinak, meg kell állnia a társadalomban a helyét, a nehézség idején is. Anyu azt kifogásolja ilyenkor, hogy apa szerint ebbe beletartozik az is, hogy a kártyapartik alkalmával állja a cehet, az italt, kaját, amikor rákerül a sor, nem bújhat ki alóla, hisz ez régi szokás, mindig is így volt. Aztán visszakérdez, hogy vajon anyu azt szeretné, ha ő végleg kirekesztené magát, szégyenszemre, a barátai társaságából? Vagy, hogy mire érdemes az a család, amelyik nem tud összefogni nehéz időkben? Meg ehhez hasonlókat. Anyu meg ilyenkor elhallgat. De a szeme elsötétül, látom én azt. Nem tud mit mondani, azért.

- És szerinted, mi az igazság?

- Nem tudom eldönteni. Amikor aput hallgatom, elhiszem, hogy igaza van. De később mindig eszembe jut,  hogy valahogy mindig kimagyarázza, mire miért nem jut, amit anyu, vagy én vagy a testvéreim szeretnénk. Végül is ez jön ki belőle. Ilyenkor arra is gondolok, hogy kihasznál minket, de ezt mindig elhessegetem. Hisz azt mondja, szeret minket. Akkor nem lehet, hogy nem, ugye?

- Értem. És a kaja? Azzal mi a helyzet? Mert eddig nem ájultál el, csak azért kérdem.

- Hát, anyunak csökkentették a fizetését. Tetszik tudni, ez az új munkatörvénykönyve vagy mi. Anyu legalábbis ezt mondja. Nincs műszakpótlék már, mert nem jár neki. Ezért olcsóbb ételeket csinál, és kevesebb is jut. Azt mondja,  értsem meg, a nagyobbaknak kell többet enniük, mert azok messzire járnak iskolába, vonattal, többet mozognak, meg hát kamaszok is, szóval nekik eleve több kell, rajtuk nem spórolhat. Én meg megértem, amit mond. Én vagyok a legkisebb, még általánosba járok, itt helyben, nem vagyok gimnazista, se nem dolgozok, mint a legidősebb bátyám. Így annyival kell beérnem, ami jut. 

- Értelek. Nagyon kedves gyerek vagy. De miért nem szóltál, hogy éhes vagy, mert nem jut elég otthon?

- Azt apu nem szeretné, ebben biztos vagyok. Mindig hangoztatja, hogy a büszkeségét egy férfi nem adja fel, nem ajánlja ki magát idegeneknek, nem árulja el a családját. Hanem összeszorítja a fogát, még ha éhes is, még ha fázik is, és kibírja. Én is igyekszem kibírni hát. Olyan akarok lenni, mint ő. Nagy és erős.

- Értem. 

Nem kérdeztem mást, többet, nem volt értelme. amit gondoltam, az nem tartozott a gyerekre. Apuka kihasználja a családot. Papol nekik teljesítményről, munkáról, erkölcsi kötelességről, miközben ő nem enged úri passzióiból. Frankó, így kell ezt, jó magyar családapa módjára. Becsapni anyut, a gyerekeket, már amelyiket lehet. Nyilván a legkisebb, a legártatlanabb a leghiszékenyebb is egyben, s ő húzza a rövidebbet.

Este felhívtam Pistike anyukáját. Elmondtam, mi történt és megkérdeztem, hogy hogyan akarja orvosolni a problémát. Először zavarba jött, de aztán érezhette, hogy itt nincs helye titkolódzásnak, hazugságoknak, mert valami történt, ami valódi választ kíván. Aztán kibökte, hogy már beadta a válókeresetet. Várhatóan még egy év és jobb körülményeket tud biztosítani a gyerekeinek, ha fizetéséből nem kell finanszíroznia apa urizáló költségeit. Arra a kérdésre, hogy próbált-e beszélni a férjével, azt válaszolta, hogy hogyne, ezerszer is. De mindig ugyanazokat a semmimondó hazugságokat, álmodozó ígérgetéseket kapta válaszul. Végül elege lett és beadta. Most várja, hogy a bíróság mikorra tűzi ki a tárgyalást. Sajnos, mondta, túl későn ébredt, ezért várhatóan csak jövő áprilisban fogják kimondani a válást.

Nem kérdeztem többet. Elgondolkoztam. Addig még majdnem egy év van hátra, s  Pistike egészen biztos, hogy nem húzza ki odáig ilyen körülmények között. S a pillanatban megszületett az elhatározás bennem, hogy addig, de csak addig, etetni fogom a gyereket, s ha az ismerőseim közt akad, akkor ruhát is kertek neki. Ennyit tehetek az adott helyzetben, érte. Mondani nem volt mit. Minek? Kinek? Elköszöntem, saját elhatározásomtól megnyugodottan és letettem a telefont. Végül is igaz: az számít, amit teszünk, nem az, amit mondunk vagy ígérünk vagy másra át tudunk tolni, mint megoldandó feladatot.

...az Aljazeera foglalkozik Magyarországgal? Az nagyon nem jó. Gondolom ez mögé, hogy több, nagyon patriarchális, ösztönösen, sok évszázada változatlanul autoriter társadalmak népességének érdeklődésére számot tarthatunk, különösen, ha az földrajzilag, gazdaságilag és kulturálisan is a világ egy másik szegmensébe tartozik.

Az Aljezeera is csak egy tv, ők is csak a nézettségre gyúrnak. Egészen pontosan egy iszlám anti-CNN, a demokratikus nyugat ellenpólusa minden tekintetben, és sok év óta az, tehát ismerhető.

Érteni kéne az ebből az intő üzenetből, már ha ismernénk az előbbi tényeket. De kormányzatilag nem ismerjük, azt sem tudjuk, mi az a CNN, nem hogy az ellenpólusát, hisz kit érdekelhetnek az arabok Európában, ugye? Senkit. Nyilván ezért nincs szóvivői visszhangja sem az eseményeknek. Érteni kéne az ilyen intő jelekből, mivel ez egyértelműen azt jelzi, hogy olyasmit tesznek adásba, ami az ő, európai szemmel mérve ultra-konzervatív és itt tolerálhatatlan életszemléletű közönségüket is felháborítja. Mondhatnám, kapaszkodnak az arab világ önkényhez szokott környezetéhez képest is durvának mondható jogtiprás és hatalom centrikus, totális diktatúrájának gumibabájába, mutatván, hogy lám, van  nálunknál rosszabb, ráadásul Európában. Skandallum - ezt ők mondják, nem mi, ez lényeges. Az már valami.

Felfogható úgy is, hogy nem Brüsszel támad minket, hanem az arab autoriter szemlélet vet minket taszító példaként az amúgy sokat kritizált, antidemokratikus arab államok polgárai elé. Ezt a piedesztált eddig senkinek nem  sikerült elérnie a világon, az egy szem Orbán kormányon kívül. Ezen el kéne gondolkodni azért. Hogy akarjuk-e ezt. Az is megér egy misét, hogy becsült miniszterelnökünk keblére ölelte egy héttel bukása előtt Mubarakot, előtte meg Chavezzel érzet testvéri közösséget. De ha Hitler vagy Sztalin ma volna hatalmon, bizonyára ők is keblükre ölelnék a kedves miniszterelnökünket, eddigi hozzáállása alapján, ez pedig még elgondolkodtatóbb. Bizonyára ő is átgondolta ezeket az aspektusokat, ám még is úgy döntött, bevállalja. Ez azonban kevéssé dicsőséges, mint inkább nem az, azt gondolom.

Madarat tolláról, embert barátjáról - tartja  a régi magyar mondás. Én nem lennék büszke a miniszterelnök helyében erre a népszerűségre, a valójában anti-népszerűségre pedig még kevésbé. Nem árt, ha az ember nem felejti el, hová született, kiknek, mivel tartozik. A média szereplés volumene nem feltétlenül azonos a népszerűséggel, van annak előjele is. Az biztos, hogy az Aljazeeraban szerepelni elrettentő antidemokratikus példaként, az sok minden lehet, csak siker nem. Legalább is itt, nálunk, Európában, a 21. században.

S ha mindezt már az európai országok, az EU, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság is megfogalmazták már korábban, csak miniszterelnökünk volt konok elfogadni a kritikájukat, akkor vajon nem érdemli-e meg ezt a szégyent? De bizony. A konok embernek előbb-utóbb betörik az arca, csúnyán, véresen, kíméletlenül és kendőzetlenül, ez így szokott lenni az életben, ez a valóság a képzelgésekkel szemben, ez mindig bebizonyosodik.

A legmegdöbbentőbb vagy legkendőzetlenebb véleménnyilvánitás azonban az, hogy a cikk korrekt hivatkozási jegyzékében a következő hivatkozásokat találhatjuk. Viktor Orban, Adolf Hitler, Josef Goebbels, Adolf Eichmann,  a személyeket illetőleg, valamint a szervezetek listájában az Orban's government, hungarian parliament és a Gestapo. Ezen tényleg érdemes elgondolkozni.

Messziről jött ember azt mond, amit akar, tartja a magyar mondás. De ez egyben azt is jelenti, hogy a messziről jött ember abból ítéli meg az ittenieket, amiket a megnyilvánulásokból látott.Hát ezt látta. Semmiképpen nem jelent jót, ha a II. világháború alatt Hitlerrel kokettáló arabok ma egy listán említik több tekintetben a hitleri Németországot szervezeti és személyi párhuzamok vonatkozásaiban a mai Magyarországgal. Ez kritika, igazi kritika, akkor is, ha nagyobb súllyal csupán a saját takargatni valójukról való figyelemelterelés esik latba. Mert azt jelenti, hogy van mivel elterelni a figyelmet. És az nagy baj, ha ezt nálunk találták meg, nagyon nagy baj. Szégyen, jobbára. 

A magam részéről csak sajnálni tudom, hogy mindezt magyarként a saját miniszerelnökömmel a főszerepben kell megélnem a 21. századi Európában, egy EU tagállamban - az arabok kritikája kapcsán. Szerintem ez a ma elérhető legmélyebb mélység Magyarország számára.

Mi kérünk elnézést - helyette is. 

Sajnos, kénytelen vagyok erről írni, mert nagyon úgy néz ki, hogy téveszmék leledznek sok-sok fejben a munka fogalmát illetőleg.

Szóval, a munka. Szándékosan a magam modern, mai fogalmaival igyekszem leírni, mert ez tükrözi a ma valóságát. Tehát eszerint, a munka olyan emberi tevékenység, amely annak képességei, képzettsége és tapasztalata, azaz együttesen tudása alkalmazásával  a rendelkezésére bocsátott eszközök, nyersanyag, energia és technológia, azaz a tőke által célzottan szabott lehetőségek keretei között értéktöbbletet képes előállítani termék vagy szolgáltatás formájában, erre irányuló tevékenység mentén. Ráadásul tervezhető, kiszámítható, mérhető és belátható módon. Kicsit kacifántos, de érthető, modern megfogalmazása tőlem, ma. A folyamat feltételezi a hatékonyságot, azaz, minden alkotó elemből a megfelelő helyen és időben, a szükséges mennyiséget, a szükséges minőségben alkalmazzuk. Nem többet, nem kevesebbet. Rendes helyen az elérhető célokat és azok függvényében a megengedhető ráfordításokat is tervezik, valamint mérik is ezeket folyamat közben. Annak okán, hogy a tőkét rendelkezésre bocsátó és a munkát végző is csak a folyamat végén megnyilvánuló értéktöbblet erejéig invesztáljon mindenkoron a folyamatba, ne többet, de addig a maximumot. Ha látszik, hogy menet közben már elérték a ráfordítások tervezett határát, amelyet átlépni nem cél értelemszerűen, akkor leállnak az esetek többségében. Mert nem költik egyértelmű veszteségre erőforrásaikat. A veszteség az az eredmény, amely nem okoz értéktöbbletet a folyamat során, ezért nem kívánatos elem. Mert ellentétes a céllal. Nem értékvesztés, hanem értéktöbblet elérése a cél ugyanis. Eddig stimt? Remélem.

Népszerű téveszme: a munka és a feladat fogalmak keverése. A feladat a munkával szemben olyan célkitűzés, amelynek nem feltétele a megtérülés, vagy értéktöbblet előállítása, s ennek okán hatásfoka sem mérhető általában, csupán valamely vezetői érdek, akarat egyoldalú, kontrollálatlan megnyilvánulásának következménye. Ezt egészen pontosan onnan tudom, hogy nekem is van munkám, amelynek kereteit a fent megfogalmazott paraméterek szabják meg, teljesítményem mérésére számos mutatót, képletet alkalmaz a főnököm, illetve a kontrollerek, ugyanakkor a főnököm időnként még is ad feladatokat, amelyek nem a megtérülésről, értéktöbblet előállításáról szólnak, hanem egyéb érdekeket szolgálnak. Ilyen a kutatás, bizonyos sejtések, ötletek vizsgálatába, tesztelésébe erőforrások fektetése, amelyekről egyáltalán nem számítható ki, vajon megtérülnek-e. Ez a kockázati faktorba tartozik a versenyszférában. Néha szükséges, ha valamit tennünk kell, ha szakadékkal találkozunk a célhoz vezető úton, amikor a konvencionális tervező eszközök nem tudnak meghatározni valamit. 

Mindezt annak okán éreztem szükségesnek pedzegetni, hogy nyilvánvaló félreértelmezést érzékeltem a magam munkafogalma és a miniszterelnök gyakorta használt munka kifejezése közt. Mármint az eredmények, értéktöbblet előállítása tekintetében. Tehát, amit a kormány és állama művel, annak nagyobb százaléka nem munka, hanem feladat végrehajtása. A jelek szerint, aktuálisan: bármi áron. Talán ezért nem működik oly hatékonyan az államigazgatás, államháztartás,  mint azt a miniszterelnök elképzelte, ígérte, hogy képes lesz elérni. Vagy tán nem is képzelte, csak nekünk, a munka frontján élőknek ezt mondta, mintegy nyugtatásul, de az is lehet, hogy eleve mókusvakítási célzattal. A lényeget tekintve ez mindegy, asszem.

Ami nem mindegy, hogy meddig takaródzhat valaki, aki teljesítményről és munkáról papol naponta,  azzal, hogy mert az államnak feladatai vannak. Mire magyarázat egy olyan fogalomra való hivatkozás, amely eleve magába foglalja a pazarlást? Szerintem semmire. Sajnos, a fentebb vázoltak okán az állam a feladatra korlátlan erőforrásokat pazarol, míg az erőforrásokat a munka alapú versenyszférából veszi. Ez egy ellentmondás, amely szükségszerűen törést, szakadást, vákuumot fog okozni a társadalom, az ország működésében a maga mértékével arányosan. Azaz, ha a kormány és államigazgatása a 30-60 évvel ezelőtti szemlélet elvei szerint tekint a maga szerepére a társadalom egészét tekintve, azaz feladat orientált, nem törődve a költségek és a hozadék arányaival, miközben az általa végtelennek kezelt erőforrásokat egy nagyon is véges erőforrás-előállító gazdaság állítja elő munkával, akkor óhatatlan, hogy előbb-utóbb koppanás lesz a vége. Először elfogynak az állam erőforrásai, majd, amennyiben azok pótlására a valódi munka alapú gazdaság tőkéjét vonja el, mondjuk adók formájában, akkor utóbb a gazdaság is padlóra kerül. Értelemszerűen egy elfogyó gazdaságból egyre kevesebb adóbevételre tehet szert az állam, tehát a róka fogta csuka esetével állunk szemben. A nincsből ugyanis nem lehet semmit sem előállítani, ha a végállapotot tekintem. Annak se, aki nagyon ért a munkához. Tőke kell hozzá, működő tőke. Anélkül nincsen gazdaság, se most, se a kommunizmusban nem volt, se a középkori feudalista modellben nem volt, sem pedig az ókori társadalmakban. Pénzt pénzzel lehet fialtatni, nem másképp.

Mindezt lehetne az államnak is végeznie akár, ha így viszonyulna hozzá. De nem így viszonyul, nálunk sosem is viszonyult így, ezért nem volt és ma sem alkalmas vállalatok, vállalkozások hatékony üzemeltetésére, s ennél fogva nem képes sem terméket, sem szolgáltatást megtérülő módon, vagy legalább hatékonyan előállítani. Aki sosem gazdálkodott tőkével, csak beosztotta a bevételeket,  az nem tud vállalkozni, ez ilyen egyszerű. Mert a szemlélete nem alkalmas rá. Értsük ezt meg, és ha megértettük, akkor pontosan és világosan látjuk, hogy az államosítás csak kárt okozhat országunknak. Kutyából nem lesz szalonna. Sosem lesz. 

A kardinális keresztkérdés, amely igazolja a fenti állításokat: vajon egy hatékonyság és megtérülés, sőt értéktöbblet célú gazdaságot szabályozhat-e érdemben egy nem hatékony szemléletű szervezet? Nem - mondom én. Amennyire pontos a munka során használt mérőeszköz, annyira tud pontos lenni a vezérlés, s egyben a megmunkált termék, egy fikarcnyival sem lehet pontosabb. Nem tud az lenni. Ha nem tudjuk megmérni mi, mennyi, akkor nem tudunk pontosabb munkadarabot gyártani. Mondom ezt a munka frontján tapasztaltak alapján.

Kicsit megszaporodtak a kormányzati politikát reklámozó trollok az interneten, immáron hivatalos hatóság is indult legalizálásukra, hát ideje tenni ellenük. Egyrészt, a környezettudatos gondolkodásé a jelen s a jövő, ezért ha szemetet látunk, tegyük be a kukába, ne legyünk lusták. Meglátsz egy szemetet, ne keress kifogásokat, fogd meg és tedd be a kukába. Azaz, égesd szarrá, s önként fog a kukába menekülni. Ez erkölcsi kutya kötelességünk. Másrészt, ha a kormányzat fontosnak ítéli lenyomni az online médiát, tehát nekünk, annak alkotóinak becsületbeli ügyünk, hogy ezt ne hagyjuk. Harmadrészt, meguntam, hogy mindenféle emberek keverhetik a szart kommunikációügyileg az interneten, akik elhiszik magukról, hogy ezt akadálymentesen megtehetik. Hát, eltévesztették a házszámot, akik ezt sima ügynek gondolták, én meg ezt gondolom, itt van a fal, amelyben összetörik orrukat. Zsepit adok az orrtörléshez, vagyok ennyire korrekt, de harc nélkül nem fogom megadni magam, a magam részéről. Sok más dolgot is sima ügynek gondoltak az elvtársak, amiről aztán bebizonyosodott, hogy mégsem az, hát miért lenne ez a kezdeményezésük sima ügy? Ne legyen az, ez minden normális blogger érdeke. Ezért nemet mondtam ma e dologra, a trollok köz-elfogadott ignorációjára, mostanitól inkább aktívan irtsuk őket, amondó vagyok. Nem tűröm tovább az élősködő ingyenélőket, inkább megszívatom őket. Legalább kényszerítsük küzdelemre őket, hadd dolgozzanak meg a pénzükért, így igazságos, ha a kormányzat pénzt áldoz a foglalkoztatásukra közpénzből. Az újonnan alakult kormányzati antikommunikációs hatóság létrehozása egyértelmű hadüzenet a digitális média területén a szabad vélemény nyilvánítás ellen. Ha ragaszkodsz ehhez a jogodhoz, tedd hát meg, amit önmagadért meg kell tenned.

Kormányzati trollok eddig is léteztek, csak mivel nem hivatalból ténykedtek, az volt az ál-udvarias szentencia, hogy hagyjuk figyelmen kívül őket. De ezzel nem értek egyet, ugyanis ne zavarja meg senki a saját, szabad akaratomból indított kommunikációmat, aki kifejezetten ezzel a céllal kapcsolódik abba. Tehát kiiktatom, de legalábbis küzdjön meg a lehetőségért, hogy bizonyítson. Többségük alulművelt bértollnok, akit nem a gondolkodásbeli képességei, hanem internetes ismeretei miatt választanak erre a feladatra. Azaz, kurvára nem ért semmihez, amihez hozzászól, ennél fogva könnyű megborítani, hamar hülyét csinál magából.

Honnan ismerheted fel őket? Közös jellemzőjük, hogy egyiknek sincs saját blogja. Semmilyen. Se jobboldali, se másmilyen. Azaz, nincsen saját közlendője, és megbízóinak se volt annyi esze, hogy legalább egy ál-blogot létrehozzon fedésként valami értelmes író által a nick mögött. Ha van neki még is, nézz bele, mielőtt reagálsz. Érdemes, mert ez valóban a saját blogja, ahol néha egészen debil irományokat olvashatsz, amiből azonnal rájössz, kivel is van dolgod. Ne feledd, a tudás hatalom. Mármint számodra hatalom, ha tisztában vagy vele, hogy az ellenfél mennyire idióta, milyen egysíkú ideológia hívője.

Másik közös jellemzőjük, hogy a kommentelés során soha nem önálló gondolatokat közölnek, hanem mindannyian ugyanazon panelekből építik fel kommunikációjukat. Talán nem árulok el meglepetést, miszerint ezek a kommunikációs panelek szóról szóra a hivatalos kormányzati kommunikáció paneljei. Néha helyesírási hibákkal együtt:) Még egy szót sem mernek megváltoztatni benne, mivel parancsba van adva, mit mondjanak. Innen látszik, honnan fúj a szél.

Céljuk mindig egy: a blogtémák elterelése a valódi témáról, akár a blogéról, akár a kommentelők által forszírozott eredeti, valódi kérdésekről, amik a kormányzati kommunikáció céljával ellentétesek. Ellenszer: ne hagyd, hogy a troll elterelje a témát, ne hagyd magad elterelni a téged érdeklő kérdésektől, ragaszkodj azokhoz. Ha észreveszed, hogy valaki ilyesmire törekszik, akkor jusson eszedbe, hogy semmi más célja nem lehet ennek, csak az, hogy trolli hivatását érvényesíti az illető, ergo az előző tanács lép életbe: ne hagyd. Ha észreveszik, hogy nem tudnak megvezetni a paneljeikel, akkor feladják, elnémulnak, gondolkodni nem tudnak ugyanis. Nincs rá se felhatalmazásuk, se képességük. Nem bonyi. Az lehet, hogy ilyenkor visszavonulnak főnökeikkel tanácskozni,  de ettől ne tarts: aki a hivatalos kommunikációt nem tudta megtervezni drága pénzért betonbiztosra, az nem tud jó tanácsot adni saját mondandójukat publikáló emberek ellen sem. Ez se bonyi.

Egyik technikájuk, hogy a fontos kérdéseket firtató kommentelőknél bekérdeznek, olyan kérdéseket téve fel, amelyek elbizonytalanítóak, vagy mások felelősségére igyekeznek terelni a figyelmet. Ismerd fel, s ne hagyd. Ha felismered, mire megy ki a játék, kérdezz vissza, saját gondolatmeneted szerint. Ragaszkodj ahhoz a témához, amit felvetettél. Hamar el fognak vérezni, ugyanis azért igyekeznek téged elterelni, mert az általad feszegetett kjérdések kellemetlenek, megválaszolni nem akartak a kormányzat részéről. Ezért fizetnek trollokat, ugye. Ha mindegy lenne, amit mondasz, kérdezel, a kutya sem érdeklődne, s pláne nem akarna elhallgattatni. Ez se bonyi.

Másik technikájuk, hogy csoportosan jelennek meg egy-egy blogon, s különböző, a specifikációjukban meghatározott kommentelő-típusokat igyekeznek lefoglalni, ha egy nem bír vele, akkor többen is egyszerre. Nagyjából DDOS támadás megfelelője, csak amatőrebb kivitelben. Ne menj bele, mindig ragaszkodj ahhoz, hogy egyszerre csak egy emberre vitatkozol. Ez nagyon hatásos, kihúzza a szőnyeget alóluk. Ugyanis, egy trollal simán elbánsz, ezt ők is így gondolják, azért jönnek többen. Használd a fejed, azért van sajátod.

Ne feledkezzünk meg a lényegről: a kormányzat akkora bajban van saját hazugságai miatt, hogy szükségét érzi az internetes média elnémításának is, nem elég számára a hivatalos kormány propaganda csatornái. A pánik jellemzője, amikor már a kisebbség véleménykülönbségét sem képes elviselni a hatalom, minden áron totális némaságra akarja kárhoztatni a vele egyet nem értőket. Az internetes blogok ugyanis még mindig kisebbséget képeznek a magyar sajtóban, tájékozódásban, a legolvasottabb magyar blog sem bír pár százezres napi látogatottságnál többel. Ez pedig egy tíz milliós országban igencsak kisebbség kommunikáció ügyileg. Tehát, ha már itt tartanak, akkor nincs messze a cél, nem volt ok nélküli megnyilvánulásod, ők már az összeomlás szélén tartanak. Mert csak az érzékeny az apróságokra, akin nagy a nyomás. Ne sajnáld őket, ne légy megbocsátó - ellened és eredendő céljaid ellen dolgoznak. A miért nem fontos. Tudod, ezt mondta a bérgyilkos is a Keselyű három napjában:)

Itt az ideje, hogy beszéljünk picinyt az MSZP batyujáról is. Arról, aminek overheadje miatt erőtlenek maradtak Gyurcsány után s amit már 2006-ban el kellett volna dobni, de nem tették.

Nos, az úgy volt, hogy Horn leköszönése után lett az ottani pártgrémiumban egy csomó kiskirály, egy erős ember híján. Nem akarnék neveket említeni, csak a célzott réteg azonosítását segítendő említem meg Lendvay Ildikót és Kiss Pétert, de vannak még pár tucatnyian abban.

Horn után egyértelműen látszott, hogy e kiskirályok és természetesen a holdudvaraikba tartozó támogatók, vállalkozók szélmalomharcot vívnak egymással a párton belül, egyik sem tud a másik fölibe kerekedni. Mit volt mit tenni, kitalálták hát, hogy a politikai siker érdekében akár külső elnököt, miniszterelnököket jelölnek közösen, csak egyik kiskirály se kapjon hatalmat a többi felett. A megoldás végeredménye lett egy gerinc nélküli vezetőkből álló párt, amely elárulta Medgyessyt, Gyurcsányt és ha elég ideje lett volna Bajnainak, akkor valószínűleg őt is elárulták volna egy kardinális politikai kérdés ürügyén, amikor a stróman nem úgy táncol, ahogy amazok a madzagot rángatják.  Tény, hogy megvédték kicsinyes érdekeiket, viszont ezzel egyúttal le is járatták magukat ország s világ előtt. Ezért veszítettek 2010-ben, és ezért nincsen bizodalma ma a FIDESZT utáló választók szemében még mindig. Az öszödi beszédet ugyanis nem felejtették el az emberek, amiként azt is pontosan tudják, hogy akiknek szólt, azok nem hajtották végre mindazt, amiről az szólt. Inkább elárulták Gyurcsányt. Nos, a nép nem felejt, nem fognak számottevő bizalmat kapni, amíg a pártgrémium valóban meg nem újul. Azt a küldötteknek kell megérteniük, hogy bár demokratikusak voltak a választások, amelyen megválasztották újra és újra ugyanazokat a régi kárdereket a pártvezetésbe, azonban ők nem hitelesek 2006 óta. Értelmesebb emberek szemében meg 1998 óta nem azok. 

Mindezek után már külsős, prominens, karizmatikus személyiség már nem vállalta volna el pénzért sem a balek szerepét, ezért hát muszáj volt belül keresni egyet. Ő lett Mesterházy Attila, a pártelnöki székben, mint anno Gyurcsány Ferenc. Azonban jelenleg Mesterházy versenyt akar futni egy másik korábbi MSZP-s külsőssel, akit a párt már csak kínjában bízott meg a miniszterelnökséggel, mert fingjuk nem volt , hogyan tegyék rendbe a gazdaságot és az államháztartást, amit ők kúrtak el - figyelem, nem Gyurcsány, hanem az önös érdekköreitől megkötött és emiatt tehetetlen MSZP pártgrémium, amelyik kihátrált Gyurcsány mögül. Ez a volt külsős miniszterelnök Bajnai Gordon. 

Jelenleg az a helyzet, hogy Mesterházy akár mázsányi nyulat is varázsolhat bűvészkalapjából, bizalmat csak annyiban kaphat a választóktól, amennyire az öszödi beszéd számvetését végrehajtja a pártvezetésben. Azaz, lecserélik szépen, együttes erővel a Kiss Pétereket, Lendvay Ildikókat további fiatal s kevéssé korrumpálódott párttagokra. Vagy akár marslakókra is, a lényeg az, hogy ne a jelenlegi pártvezetéssel (amely egyben a 10-15 évvel ezelőttivel is azonos) induljanak neki a 2014-es kampánynak. Mert különben orbitális vereség lesz a vége. Az emberek nem felejtenek. Megújulás nélkül nem tud az MSZP fordítani Orbán ellen. 

Megmondom, miért nem. 1998-ban Horn/Bokros hatékony programjának ára a hatalom elvesztése volt. 2002-ben már egy megújult MSZP állt szembe Orbán rezsimjével, s az emberek bíztak az újdonságban. Csak hogy azóta 3x csalódtak és a párt még mindig nem újult meg. Ezt meg kátják az emberek és inkább nem szavaznak rájuk.

Azért cibálom elő ezt a témát, mert Orbán ellen alternatíva kell. Jelenleg viszont az emberek azért passzívak politikailag, mert a másik szart sem akarják választani. Az emberek úgy látják, hogy ez az MSZP pártgrémium játszotta a hatalmat Orbán kezére, hülyeségénél és nem törödémségénél fogva. Ezért nem bíznak bennük. Érthető, nem? Nem bonyolult ez. Tehát nincs más hátra, mint előre, azaz végre kell hajtani azt a bizonyos beszédet, az abban foglaltakat és úgy lehet esélyt teremteni 2014-ben. De ezt nem majd egyszer kell, hanem most, amíg még van rá idő. Itt a nyár, lesz sok lehetőség, éljenek vele. Már ha akarnak valamit a 2014-es választásokon, ha nem csak a megszokott nyugdíjas réteget akarják szimpatizánsaik között tudni.  Mesterházy azzal tudna bevonulni a történelembe, ha végre hajtja pártelnökként azt, amibe Gyurcsány belebukott 2006-ban.

Épp most csöngetett be. Nem írtam alá. Nem volt lelkes a csajszi, ezt láttam rajta, gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki nemet mondott.

Miért nem? Nem bonyolult. Mert öntudatos magyar polgár vagyok, dolgozó, önjáró, aki nem az államra vár a saját büdzséjének beosztása tekintetében, hanem saját maga oldja meg. Ezen túlmenően, szerintem ez mindenképpen egy állampolgár önrendelkezési jogkörébe tartozik. Mármint, hogy jövedelmét beossza, s ha azzal problémák támadnak, megoldásokat keressen rá maga. Hogy támogatással éljen vagy kérjen ilyet, ha úgy ítéli meg, hoyg rászorul, hogy az a megoldás. Azzal tehát nincs gond, hogy az állam biztosítson lehetőséget a rászorultaknak a rezsiköltségek támogatására, de az legyen igényelhető, adja meg a döntés, a kérés szabadságát az egyénnek, miszerint élni kíván-e azzal, vagy sem. Például közgazdasági vagy erkölcsi szempontjai okán. Jelzem, hogy rászorultsági alapon korábban is lehetett kedvezményt kapni - de kérni kellett -, és szintén kb. 10%-ot lehetett vele nyerni. Tehát ez a mostani törvény a rászorultak helyzetén nem javított, ellenben a szolgáltatókra terhelte a korántsem rászorulók luxus rezsijének finanszírozását is. Ők sem mondhatják ugyanis, hogy ők többet szeretnének fizetni, még ha akarnának sem. Remélem, világos, hol sérült ezzel a törvénnyel az emberek önrendelkezési joga, illetve milyen mértékű szándékos kár okozást hajtott végre a kormány a költségvetés rovására. Az önrendelkezés meg ott sérült, hogy a kormány döntötte el helyettünk, hogy mi jó nekünk, illetve a köznek, közpénznek. A szabadság, önrendelkezés arról szólhatna, hogy megkérdezik a véleményünket előtte, s annak figyelembevételével döntenek. Azonban mindebből csak annyi derült ki, hogy gyermeki szinten gondolkodó emberek nem néznek felnőttnek bennünket, felelősen gondolkodó felnőtteket. Nagyjából. Ez az utólagos önigazolási kísérlet már eső után köpönyeg csak. 

Nos, ez a kormány nem adta meg ezt a lehetőséget, még csak meg sem kérdezte az embereket. Nem egyszerűen eldöntötte helyettünk egy, a mi életünkbe, rendelkezési körünkbe tartozó kérdésben, hogy mi legyen, hanem maga tette fel az eldöntendő kérdést is eleve, majd megválaszolta azt. Közölték, hogy magas a rezsi, az a baj,  és hogy csökkenteni kell. És pont. Tehát közünk sem volt hozzá, mintha nem is léteznénk, vagy kisgyerekek volnánk, akik helyett apuka dönti el, mit, mikor és hogyan. Ennek fényében az aláírásgyűjtéssel utólagos igazolni akarása döntésüknek, nos, ez csak mókusvakítás, mivel el sem hangzott, hogy ha nem írják alá elegen, akkor visszavonják a rezsicsökkentést. Ez csak politikai propaganda.

De kifejtem az érem másik oldalát, amit elmondtam volna, ha esemény előtt megkérdezik a véleményemet, ne adj isten szavazni lehetett volna róla.

Egy viszonylag modern panelházban lakom pár év óta - mondhatni hozom az átlagot -, amely hőszigetelt falakkal és ablakokkal épült új korában eleve. Időközben azonban, hogy úgy mondjam,  a környezetei paraméterek megváltoztak, azaz a fűtési költségek erősen megváltoztak az elmúlt 27 év alatt. Az egy dolog, hogy az ember megtanul takarékosan bánni a fűtéssel, de nyilván van az a komfortpont, ahol ez már nem működhet. Ezt nyilvánvalóan minden lakó egyre égetőbb kérdésként élte meg, így elindult a közös gondolkodás. Szerencsére, lakóközösségünk hozzám hasonlóan értelmes, öntudatos emberekből áll, származástól, életkortól, végzettségtől vagy politikai szimpátiától függetlenül. És ez az értelmes lakóközösség egy élelmes, értelmes közös képviselőt bízott meg a gazdálkodással, aki a gazdálkodás alatt nem csak a havi költségek kifizetését, de az állagmegőrzés, fejlesztés szempontjait is fontosnak tartotta. Megmondom őszintén, hogy amikor először meghallgattam a javaslatát, miszerint hitelből újítsuk fel a házat, nos, erősen ráztam a fejemet. Ugyanis az ötlet stádiumban még nem látszott a beruházás megtérülése, ellenben a hitelezés körüli gondok, terhek, kockázatok már ismertek voltak.

De valamit tenni kellett, így a fentiek fényében közös képviselőnk 2 éve elkezdte szervezni a lakótömb felújításának projektjét. Nem lett elkapkodva a dolog, számos ajánlat, pályázati lehetőségek, kivitelezők, referenciák, tárgyalások, alapos számolgatás, közgyűlési szavazások során alakult ki, hogy mit fogunk felújítani, milyen megoldásokkal, mennyiért, s hogyan történjen a finanszírozás és milyen költségemelkedést jelent ez a lakóknak a közös költségben.

A munkálatokra végül tavaly ősszel került sor, terv szerint ment minden. A végeredményről most tudok érdemben képet alkotni, amikor már lezárult az első teljes fűtési idény és látom az egyenleget. Ennek ismeretében elmondható, hogy takarékos gázhasználat mellett, változatlan használati szokásokkal,  a havi gázfelhasználás a korábbihoz képest a felénél is kevesebbre esett vissza, míg a közös költség 70%-kal emelkedett a hitel törlesztése miatt. Forintokban mérve egy átlag lakás esetében, ez azt jelenti, hogy a felújítás előtti években 7000 ft közös költséghez a hideg téli hónapokban 27-33 ezer forintos gázszámla párosult, a felújítás után pedig 12000 ft közös költség mellett 15-18 ezer forintos gázszámlák keletkeztek. A korábbi éves fogyasztás 1100 m3 volt, az idei pedig 530 m3 lett. A takarékos használat alatt azt értem, hogy napközben, amikor nem tartózkodik senki a lakásban, a konvektorok alapjáraton mennek. A felújítás előtti állapotban ez az eljárás mínusz 10 fokos külső hőmérséklet mellett estére 15 fokot eredményezett a lakásban, ami már a kellemetlen komfortérzetet súrolta hazaérkezéskor. A felújítás után a leghidegebb, mínusz 20 fokban sem ment a belső hőmérséklet 16 fok alá. Ez elég jelentős minőségi változás. 

Kivonással megállapítható, hogy a közös költség emelkedését a téli hónapokban meghaladja a gázszámlán nyert megtakarítás, tehát a felújítás nem volt kidobott pénz. A hőszigetelés nyári, meleg időszakban kifejtett hatásáról még nem tudok nyilatkozni, de majd mérem a lakásban a hőmérsékletet. A nyerő az volna, ha megállna 25-26 fok körül, nem kellene légkondicionálót alkalmazni.  Ha így alakul, akkor egyértelműen pozitívnak mondható a beruházás mérlege, már a beruházás évében. Egyes ingatlancégek felmérései szerint az átlag lakásméretek esetében egy ilyen felújítás kb. 10% felárat eredményezett a piacon, ami szintén pozitív hatás. 

Mi a különbség a saját erőből elkövetett és az állami törvényekkel kikényszerített rezsicsökkentés között? Mondjuk annyi, hogy az elvégzett hőszigetelés hőtechnikai tényezőit nem a kurrens törvények állapítják meg. Azaz, ha esetleg 2 év múlva egy Varga X csomag keretében ez visszavonásra kerül, akkor nem állunk ott megfürödve, kalimpáló lábunk alatt a szakadékkal, mint a prérifarkas. Mert  kiszámítottuk, hogy mit kell tennünk, mit engedhetünk meg magunknak,  és megtettük, ami optimális. Nem holmi pillanatnyi önámításért, hanem hogy valami jobbá legyen életünkben. Azaz, nem csaptuk be magunkat, nem csaltunk, nem költségvetési trükközést csináltunk kockás papíron hazudozva, de nem is vállaltuk túl magunkat. 

Amiért érdemesnek találtam beszámolni a projektről a becsöngetés kapcsán. A fenti eset határozottan már befejezett és várt eredményeket mutató, azaz sikeres  beruházássá lett (megtérülni ugye majd akkor fog, ha már a hitelt visszafizettük), mire Bajnai szájából elhangzott az ő rezsicsökkentési javaslata. Az csak a véletlen műve lehet, hogy Bajnai és az én környezetemben élő különböző emberek hasonlóképpen gondolkodnak a takarékosságról, illetve a sikeres beruházás fogalmáról. Amelyről nem mellesleg mi, emberek döntöttünk, minden részletét, lépését megszavaztuk a közgyűléseken. Demokratikusan, együtt. Ez itt a siker kulcsa, azt gondolom. Talán ezért sikerült valóban, ezért nem volt kapkodás, elhamarkodott lépések, s emiatt nem kell bizonygatnunk azt sem egymásnak naponként, hogy bezzeg milyen sikert csináltunk. Nem kell, mert minden résztvevő számára egyértelmű, tapasztalják a bőrükön. Ezért nem szóbeszéd tárgya, hogy egy pár ember által elbaszott projektre hogyan húzzuk rá utólag a siker álruháját, csak hogy ne kelljen beismernünk: elbasztuk a mások pénzét. 

A 2013-as költségvetésbe a 2/3-ad szuperszonikus gyorsasággal betervezte az E-útdíj és a NAV-hoz bekötött pénztárgépek által hozott bevételeket, ellentmondást, egyeztetési javaslatokat nem tűrve, hatásvizsgálat meg szakértői vélemények nélkül, szokás szerint. Tehát törvénybe iktatták, még tavaly. 

Varga 2 hónapja, hivatalba lépése után pár nappal már megszellőztette egy 100 milliárdos megszorító nem megszorító csomag bevetését, majd egy héttel később módosította álláspontját, miszerint az mégsem lesz szükséges. Megnyugodhattunk, hogy tényleg, végre megállapodik a kormány és az államháztartás étvágya.

Ma viszont, újabb pár hét elteltével Orbán Viktor utasítására még is csak lesz Varga-csomag.  Hát ez hogy?

"Hát, Misikém, az a helyzet, hogy még is csak kell az a nemmegszorító csomag, mert ugye a szégyenpad, meg miegymás, ezt nem engedhetjük meg magunknak."

Természetesen, akármilyen adók kivetésével, emelésével fogják a kormány hibájából elmaradt bevételek okozta hiányt pótolni, azt közvetve mindenképpen minden magyar polgár fizeti, hiába, hogy nem az SZJA kulcsot növelik esetleg.

Csakhogy. Sem az E-útdíj, sem pedig a NAV-hoz bekötött pénztárgépek projektje el sem kezdődött, gyakorlatilag leállt, azaz meghiúsult mindkettő, már hónapokkal ezelőtt. Tudta ezt a kormány is, jelzem, de azért nyugodt szívvel hazudoztak arról, hogy mennyire nyerő helyzetben van az ország. Sőt, színes, szagos kormányfői levélben kellett ezt tudatni a néppel, újabb pár száz millióért, na persze hogy közpénzen.

Halkan jegyzem meg, hogy egyetlen projekt esetében nem alkalmazható a szenvedő szerkezet, de különösen nem közpénzek esetében. Mármint projekt csak akkor hiúsul meg, szenvedőileg, ha mondjuk vis major miatt árvíz önti el a megvalósulás helyszínét, vagy földrengés teszi a földdel egyenlővé a félig felépített építményt. De egy el sem kezdett projekt vagy pláne FÉLBEHAGYOTT projekt az nem a természet erőinek ellenséges viselkedésének áldozata, csupán a projekt-csapat munkakerülésének, aktatologatásának, vagy hozzá nem értésének, esetleg nem kellő érdekeltségének vagy a vezetés töketlenségének következménye. Vagy mindezek együtteséé. Azaz, van az eseményeknek, pontosabban a nem-történéseknek felelőse, nem is egy. Valakik nem végezték el a munkájukat, ezért a költségvetési egyensúly megborul. Erről van szó. Mármint, az Orbán kormány egyes tisztviselői nem végezték el feladatukat, többek között a miniszterelnök sem, ha az alárendeltjei megbuktathatták e két fontos projektet s ennek végeredménye pár hónapi kussolás után egy megszorító adó-csomag. Magyarul, megint a plebsz farkával verik a csalánt, amit ráadásul ők ültettek. Ez elég nagy gáz, különösen, hogy mindeközben a trafik-projektet valahogy sikeresen lezavarták, mondhatni sosem látott siker. Innen nézve az sikerült, amiből a költségvetésnek nem lesz többlet bevétele, csak a haveroknak. Persze, ezalatt nagyokat hallgat miniszterelnökünk és Varga is arról, hogy a saját illetve az alájuk rendelt szervezetek  töketlensége miatt kell kivetni új adókat, mivel pár ezer ember nem végezte el a feladatát, és emiatt nem valósultak meg a tervezett projektek. Mert erről van szó valójában. Lehet, hogy Magyarország jobban teljesít, de a kormány nem, az feketén-fehéren kirajzolódik. De ez csak azért lehet, mert Magyarország nem egyenlő az ország kormányával, szerencsére.

Mit mondhatunk erre valójában? Orbán Viktor nem képes kormányozni, csak eljátssza, hogy milyen keménykezű, egyébként csak hangember. De gyakorlatilag a saját beosztottai ott hátráltatják, ahol csak akarják. Ő meg hagyja. Nem számít, majd megadóztatjuk a sok hülyét, hogy észre sem fogják venni. 

Mindezzel semmi baj nem volna, ha nem lenne olyan nagy arcú, meg fennhéjázó, és nem hazudozna teljesítményről ilyen elbaszások árnyékában. Mondjuk nem küldene nekem pár nappal a Varga-csomag bejelentése előtt a saját pénzemen (közpénzen, ugye) nyomtatott és postázott színes brossúrát arról, hogy Magyarország jobban teljesít. Mert láthatólag nem teljesít jobban. 

Ma olvastam egy politikai elemzést ( ha annak lehet nevezni) az egyik prominens blogon. Nem mellesleg, nem az elsőt a témában, csak itt telt be a pohár, ma. A téma, hogy miért nincs esélye az ellenzéknek a 2014-es választáson. Fikázás, tisztán, víz nélkül. Cél és okok, motiváció és gondolkodás nélkül. Szándékosan nem említem a blog nevét, nem fontos, hisz nem az egyetlen szerkesztett blog, amely néhanap gondolkodás nélkül szórja a bullshitet, tehát nem egy helyről írok lényegében. Annyit elárulok, hogy nem lehet indapass-szal kommentelni, csak meghívott kommentelőknek, a plebsz számára ott a fészbuk. Még a felelősséget sem merik vállalni, még a saját kommentelőik miatt sem. De azért nagy arccal szakértik a jövő politikáját, legalábbis ezt az arculatot rajzolják magukról. Szerintük ez demokratikus. Vagy nem, csak elfelejtették a mottójukban jelezni ezt az apróságot. 

Az egy dolog, ha a FIDESZ leszarja a választópolgárok akaratát, úgy tesz, mintha minden kiszámítható és tervezhető volna nélkülük is, ezt már megszokhattuk. Attól még orbitális pofátlanság, ugye, de ők legalább érdekeltek ebben s ekként is viselkednek. Az viszont emberileg undorító, amikor egyébként kormány-kritikus újságírók, bloggerek tetszelegnek a kibic szerepében, kívülről ugatják a témát, mintha nekik mindegy lenne a végkifejlet.  Hát, ha mindegy, akkor miért írnak róla? Miért foglalkoznak a témával egyáltalában? Ez a kérdés merül fel bennem, az egyszerű emberben, olvasás közben. Engem nem fizet senki, a reklámbevételt is leszarom, nem ezért írok, ha írok. Hanem mert van mondanivalóm, közlendőm, megosztásra érdemesnek tartott gondolatom. Amik szerintem közelebb vihetnek a hátköznapi problémák megoldásához másokat is.

Megértem én a profi újságírás megélhetési korlátait is, persze hogy,  na de azért ne felejtsük már el, mit és miért kezdtünk, hogy melyik végünk mire való. Különben könnyen előfordulhat, hogy Orbán felé kiöltött nyelvünk végül pont az ő seggében landol, mert nem gondolkoztunk írás előtt, csak rutinból nyomjuk a rizsát. Mert kell, mert ez az elvárás, hogy valamit szarjunk ma is. 

Nos, ha informatikusként, gazdálkodóként csak tized akkora kurva lennék, mint jó páran a médiában, hát már rég nem dolgozhatnék a piacon, az biztos. Hamar elköszönnének tőlem, udvariasan. Mert az üzletben még számít a bizalom, az adott szó, a 2x2 az esetek 95 százalékában még mindig 4, azért. Akkor is, ha erről az üzleten, annak farvizén élősködők szeretnének megfeledkezni, vagy más képet rajzolni. 

Nagyobb tiszteletlenségnek és sokkal károsabbnak látom ma a kritikus liberális vagy jobb/bal-közép sajtó ilyetén megnyilvánulását a választók semmibevétele tekintetében, mint ugyanazt kormányoldalról. Pláne, ha ezt csupán holmi népszerűségi, olvasottsági indexek miatt teszik, amelyek reklámbevételeiket befolyásolják. 

Szép estét.

Néhány gondolat a befektetésről, piacról, államról, egy olyan aspektusból, amiről ma nem igen esik szó.

Röviden: a kormány újabb csapást mér a hazai bankrendszerre és azon keresztül a magyar kis- és középvállalkozói, valamint a lakossági szférára.

Bővebben. Közhely, hogy mindenki a pillanatnyi pénzügyi érdekei szerint cselekszik. Igen, a mechanizmus valóban így működik, ám minden összefügg mindennel. A dolognak sajnos van árnyoldala is, amellyel kevesen számolnak. Általában mindenki azt hiszi, hogy csak most, csak ő a nyerő, hisznek a versenyben, hogy aki előbb lép, az akaszt nagyot, a veszteség pedig a többieké. Ez generálja a versenyt. Bizonyos szempontból ez is működik, csak hogy mindig több a vesztes, mint a nyerő ezen. Ám a trendszerű megmozdulások mindig komoly következményeket okoznak a piacokon - a túlzott kereslet túlértékelődéshez, majd összeomláshoz vezet. Az összeomlást pedig a trend hirtelen megfordulása okozza, keresletből hirtelen átcsap kínálatba, amely a túl értékelt papírokat a mélybe küldi. Dióhéjban. 

Előre bocsátom, hogy mindenek előtt a lakosságnak tisztába kéne jönnie a kapitalizmus, a piac törvényeivel, elsősorban azoknak, akiknek befektetéseik vannak, vagy ilyet szeretnének. Ehhez elég, ha a saját befektetési motivációikat megvizsgálják, nem kell hozzá se orvos, se tudományos végzettség. Ha esetleg arra jut a kedves olvasó, hogy előre megfontolt szándékból, aljas nyereségvágyból szeretne befektetni, nos, kérem, hogy felejtse el a sértődést a bankárok, pénzügyi szakemberek hasonló motivációi miatt, illetve gondolja meg, hogy vajon más emberek miért gondolkoznának másképp, mint ő. Semmi racionális ok nincs rá, ergo a feltételezés, a várás is oktalan - s ezért eredménytelen is. Tehát, ha magunk vonatkozásában természetesnek tartjuk a pénz fialtatásának, a profit szerzésének törekvését, akkor ne legyünk már oly képmutatóak, hogy ugyanezt mocskosnak és aljasnak ítéljük más emberekben. Mert az ilyen egyoldalú hozzáállás nem szokott eredményes lenni, azért.

A piacon az elsőség megszerzéséhez információ kell. Minél több, minél hamarabb, annál biztosabb, azaz kockázatmentesebb az üzlet. Ez pedig csak a bennfenteseknek van meg általában és először, akik a piac szívét alkotják lényegében. Nem bonyolult, minél nagyobb pénzmennyiséggel gazdálkodik valaki, annál több köze van a piac alakításához, vagyis nem elszenvedője a piac mozgásának, hanem maga mozgatja a piacot. Logikus. Ezt is el kéne fogadni, akárcsak saját helyzetünket a piacon, tőkénk arányában. Nyereségünk a piramisban elfoglalt szintnek megfelelő lehet. Lehet kevesebb, ha bénák vagyunk, ám több nem igen. Ez a valóság. Ami ezen felül felmerül lelkünkben, agyunkban, nos, az a képzelgés kategóriába esik - pénzt viszont biztos nem hoz a konyhára.

Nos, a kis befektetők tömkelege ezt nem méri fel. Nem méri fel, hogy mire olvas valamit a sajtóban, addigra az már történelem, az már a nagyok lépéseinek hatása, tehát versenyhátrányban van mindenképp, azaz nem ő az első. Hinni, azt lehet, de nem érdemes. 

Kicsit elkanyarodtam eredeti mondandómtól, de talán nem volt felesleges. Elmesélek valamit, ami talán érdekes lehet.

Jelen magyar kormányzat arra törekszik, hogy a pénzügyi szektorból a pénzt az államháztartásba szivattyúzza át. Egy dolog, hogy miket beszélnek - tudod, Viktor is megmondta - , de a lényeg az, hogy mit tesznek. 

Adjunk össze pár információt, részletet, s kiadja a teljes képet. A kormányzat a bankhitel ellenében a kötvény alapú államfinanszírozást részesítette előnyben 2010-ben, emellett döntöttek. Nem voltak biztosak a dolgukban, ezért apró lépésekkel szélesítették ezt a csatornát az elmúlt 2 évben. Látták, hogy sikeres - a tavaly év eleji 7-10 %-os hozam mellett hogy a fenébe ne lett volna az -, aminek folytán vérszemet kaptak. A problémát az jelentette, hogy az állam nem befektető, azaz a nála elhelyezett pénzt nem fialtatja, a kötvény hozamokat az adófizetőkkel fizetteti meg közvetlenül, így nem érdeke a magas hozamszint tartósan, mert abba az adózók tönkremennek. Amit nyernek a réven, elveszítik a vámon, ha úgy tetszik. 

Mivel az IMF vonalat elvágták - nem mellékesen azért, mert gazdálkodásuk bőven sért mindenféle megtérülési mutatót, ezért az IMF nem lett volna hajlandó finanszírozni a 3 év óta tartó gazdaságpolitikát -, így tavaly végleg és kényszerűen eldőlt, hogy a kormány csak kötvényekből finanszírozhatja magát. Saját maga hozta magát kényszerhelyzetbe. De, ugye csak a bolond hiszi el, hogy lehet 7-10 %-os hozamokat finanszírozni kifizetődő módon, miközben a bevett pénzt nem fialtatja, nem fekteti be, hanem közvetlenül fogyasztásra költi. Az mindegy, hogy erről mit mondott a kormány, vagy mit nem, ezt azért vagy annak ellenére ők is tudják. Magyarul, mondták ugyan, hogy feltalálták unortodoxiát, mint csodaszert, ahol ha költesz, akkor több pénzed lesz, de ez nem igaz, első pillanattól fogva tudták ők is. 

Hogy ne legyen felsülés a projekt vége rövidesen, jobb tervet eszeltek hát ki. Mit kell tenni ahhoz, hogy az államkötvények hozamszintje csökkenjen, de az emberek és a befektetők önként és dalolva még is abba fektessék pénzüket, ne a banki betét konstrukciókba? Csökkenteni kell a jegybanki alapkamatot, ami magával hozza a kereskedelmi betéti kamatok zuhanását. Erről szól Matolcsy kamatcsökkentő projektje. Ezidáig sokszor hallhattuk, hogy ez kell, mert ez fogja meghozni a növekedést, meg hogy céljuk, hogy ne betétekben pihenjen a pénz, hanem a gazdaságba, termelésbe fektetődjön be, ám ez csak beszéd volt, mára  a valóságban ez úgy fordult, hogy az állam akarja elszipkázni a betétállományt. Nagyon nem mindegy, ugyanis az állam nem fektet a gazdaságba, legalábbis nem hatékonyan. Magyarul, megint mást tesznek, mint amit ígértek. A hitelkamatokra már koránt sincs ilyen közvetlen hatással a jegybanki alapkamat csökkentése. Ugyanis, amint azt tapasztaljuk is többedszer, a jegybanki alapkamat csökkentése nem feltétlenül áll bármiféle összefüggésben a valós gazdasági kockázattal, amit a hitelkihelyezés jelent egy adott országban, gazdaságban. Márpedig a hitelkamatot nem kis mértékben ez utóbbi határozza meg.

Például, a bankbetét képezi a banki hitelezés fedezetét javarészt és ideális esetben. Hitel-betét mutató pl. A kettő közötti hiányt pedig refinanszírozási hitelekkel fedezik, de akármilyen hosszú is a láncolat, végül valahol kell fedezetnek, szabad tőkének, azaz betétnek állnia a kölcsön mögött. Akkor is így van, ha a finanszírozás nagyobbik hányada hazai tőke hiányában az országhatáron kívülre tolódik. Jelzem, Magyarország ettől szenved 40 év óta. Szóval, erről szól a bankrendszer, erősen leegyszerűsítve. A szabad tőkét oda helyezi ki, ahol szükség van, a hitelezettek kamatot fizetnek a kölcsön összegére a banknak, amely pedig valamivel alacsonyabb kamatot fizet a betétesnek. A két kamatláb közötti résen keletkezik a bank profitja.

A problémát ma itt az jelenti, hogy míg a bank kizárólag megtérülés mutatók ellenében helyez ki pénzt, kockázatarányos kamatlábra, addig az állam az általa kötvény formájában felvett betéttel nem gazdálkodik, nem helyezi ki azt sehová, hanem elkölti, feléli. Így, ha mesterségesen lenyomva a betéti kamatlábakat az államkötvények felé tereli a befektetendő szabadpiaci tőkét, akkor azzal lenyomja a hitelezés volumenét, tőkeszegénnyé teszi a bankrendszert, ami hitelválsághoz vezet, vagy jelen helyzetünkben nem segíti, hanem rontja az abból való kimászást. Nagylelkűen kivezetik a bankadót, ám a jegybanki alapkamat leszorításával egyidejűleg megfosztja őket a tőke pótlástól. Amennyiben a hazai tőkét az állam szívja fel, a hitelekhez pedig külföldi forrásokat kell a bankrendszernek igénybe vennie, akkor az egész Orbán-féle adósságcsökkentési program egyértelműen mókusvakítássá válik. A külföldi tőke ugyanis idegen devizában jön, aminek ugyan alacsonyabb a kamatlába, mint a hazai, ám az árfolyam kockázata is megvan, különösen egy recesszív vagy stagnáló gazdaságban. Mondanom sem kell, hogy az ehhez hasonló lépések még a stagnáló fázisból is recesszióba hajlítják át a piac kedvező növekedési kedvét, szándékait.

Azt a részét nem kommentálnám különösebben, hogy megint hazudott a kormány, mert amit jelenleg ez ügyben művelnek, az nem adósságcsökkentés, és nem is növekedésre ösztönző politika. Kizárólag arra jó, hogy az államot finanszírozza a piaci tőkéből, ami ugye sosem térül meg. Abban az értelemben nem, hogy mivel az államba befektetett pénz nem fial, azt csak veszteség árán tudja visszafizetni. Nem mehéz belátni, hogy ha kölcsön kérek és a pénzt felélem fogyasztásra, akkor a fizetendő kamat a későbbi jövedelmemet fogja terhelni. Ha nem telik rá, akkor újabb és újabb kötvényekkel egyre növelni fogom a kamat/hozamfizetési kötelezettségeimet. Hitel ez, pepitában, azzal a különbséggel, hogy itt nem egy külső intézmény dönt a pénz felvétel feltételeiről, hanem az állam maga. Ami, mint tudjuk, nem a gazdaságosság szobra, sosem az.

Szóval, ami biztos, hogy az államkötvényeken tömeges méretekben nem lehet nyerni, belföldin meg különösen nem, annak árát valaki megfizeti. Jelenleg a magyar lakosság körében senki nem tudhatja biztosan, hogy egy év, fél év múlva esetleg nem egy őt terhelő új adónemen, illetéken vagy egy meglevő kulcsának emelésén keresztül mennyi pénzt szipkáz vissza tőle az állam, így az államkötvények hozama még garantált hozamprémium mellett is igen kockázatos. Ma mondanak valamit, aztán fél év múlva egy törvénymódosítással megváltoztatják a kondíciók kedvezőségét. Nem, nem a kötvény-szerződéshez nyúlnak hozzá közvetlenül, hisz azzal azonnali államcsődöt kockáztatna, hanem más csatornákon egyszerűen vissza vesz a hozamként kifizetett vagy kifizetendő pénzből.

Bankbetétnél ugyan fennáll a bankcsőd kockázata, vagy a befektetés értékvesztése, részvények esetén, azonban a bank nem vethet ki semmiféle adót, illetéket a befektetőire, azaz biztosabban kiszámítható a befektető nyeresége szemben a jelen magyar állam kötvényprogramjával, amelyet erősen árnyékol a 48 órás törvénymódosítási gyakorlat. A kötvényvásárlás szempontjából ez azért jelent kockázatot, mert bár az állam kötelezettséget vállal a visszavásárlásra, azonban a lejárat előtti visszaváltás esetén csak az aktuális piaci hozamot fizeti meg, nem a lejártra vállaltat. Ez pedig lehet nagy bukta, ha sokan váltják vissza adott esetben.

Szóval, ezért mondom, hogy át kell azt gondolni, hogy mibe fektessük pénzünket. A magam részéről olyan portfólióba fektetném, amelyben növekvő, prosperáló gazdaságok ipari papírjai is szerepelnek, amelyek bár nem ígérnek kiugró hozamot, osztalékot, de a keveset stabilan tudják hozni. Nincs tuti tipp, de jellemzően olyan cégek értékállóak, amelyek valós gazdasági tevékenységet végeznek, termelnek, előállítanak valamit, vagy bányásznak, vagy olyan technológiai innovációt végeznek tartósan, amely hosszabb távon is piac képes. Ha megnézzük közelebbről, az olaj nem bukás, a réz, vas is legfeljebb átmenetileg. A világ épül, ez pedig anyagból és technológiából történik, nem levegőből vagy a pénz tologatásából. Minden válság elmúlik egyszer, ergo, az ásványi kincsek vagy  a technológiai megoldások ismét keresetté válnak a fellendülés szakában, azaz az ilyen cégek papírjai felértékelődnek ismét, vagy inkább helyükre kerülnek. Azt is érdemes szem elé venni, hogy az ilyen papírok háború vagy vismajor esetén sem veszítenek értékükből számottevően, ugyanis akár háborúhoz, akár egy vismajor utáni újjáépítési fázisban szintén nélkülözhetetlenek a nyersanyag, a feldolgozóipar és technológiai cégek tevékenysége. 

Az érem éle, hogy amikor mindenki óvatos, kivár, akkor nem lehet nagyot akasztani, legalábbis a kisbefektetőknek, tömegesen nem. Nincs min, nincs kin. Ki kell várni, amíg a kormány és Matolcsy tervei igazolódnak a gyakrolatban, sajnos, erre a rapid és túl mélyre nyúló törvénycincálás elmúlt 3 éve nem adott lehetőséget, azaz nem volt stabil 3 hónap sem egyben, pedig legalább egy év kellene egy-egy gazdaságot érintő szektoriális intézkedés hatásának megmutatkozásához. Tévedések még akkor is előfordulnak, ha gazdasági szakemberek alakítják a gazdaságpolitikát, hát még, ha pusztán politikai akarat érvényesül, bármiféle szakmai előkészítés és támogatás nélkül. Nos, minderre maga a jelenlegi kormány nem biztosított lehetőséget, így kénytelen elszenvedni a piac egyre növekvő bizalmatlanságát. A pénz mozgását a kormány által mesterségesen gyengített piaci betéti lehetőségek felől az államkötvényekbe, nos, ezt ne tekintsük bizalomnak, ez csak a pénzemberek kényszerpályája, teszik, amit épp lehet, igyekeznek minél kevesebb pénzt elveszíteni a befektetőik által rájuk bízottból, sőt profitot szeretnének húzni belőle, hisz ezért fizetik őket. Ezért ilyenkor bölcsebb tartani a kisbefektetőnek, ha nincs égető szüksége a tőkéjére. Ha betét, akkor azt, ha kötvény, akkor azt. Nem érdemes kapkodni, ide-oda futkorászni. Érték csak kitartással  és munka árán terem mindig, ehhez idő kell, valamennyi legalább. Értsük meg, hogy nem lehet mindenki spekuláns, nem akaszthat mindenki ekként nagyot. A semmiből nem lehet valamit varázsolni ugyanis.

Azt gondolom, hogy a kormány nem tudja huzamosabb ideig tartani a hagyományos, kiforrott piaci bankrendszer ellen kivitelezett lépéseit, rövid távú tőke elvonását, mert nem képes maga finanszírozni a gazdaságot, tehát előbb-utóbb visszatáncolni kénytelen a jelenlegi trendből. Mármint, ha nem akarja kitenni a "Csőd miatt bezárt" táblát az ország határátkelőinél. Láttunk már ilyen fordulást párszor az elmúlt 3 évben a kormány részéről, tehát nem lesz újdonság. Lássuk meg mire megyünk, az a biztos.

Sajnos, igen. Ezt így hívják magyarul. Maffia, amikor valaki, akinek lehetőségében áll hatalmánál fogva, hogy kényszerhelyzetbe hozza piaci versenytársait, megkeresi, azzal a szándékkal, hogy kisajátítsa a másik jól bejáratott üzletét. S ha a másik ellenáll, akkor nézhet a lukon, amikor felkopik az álla, vagy éppen véletlenül öngyulladás következtében leég az üzlete. Esetleg. Vagy, esetleg belemegy abba, hogy a saját üzletét strómanként vigye tovább, ugyanannyit dolgozva, ugyanott, csak a megkeresett hasznából egy műkörmös vagy igazgató is leszedi a sápot. Aki ugyan nem tudná üzemeltetni a trafikot, nem is akarná, csupán övé a koncessziós jog és ez lehetőséget teremt számára. Meg még ki tudja, mik lehetnek esetleg.

Szóval, ismerjük, miről van szó, nem újdonság, ez a lényeg. Sajnos, ezt a jelen kormány intézte, egészen pontosan Lázár János. Ebbe beleszólása sem ellenzéknek, sem a trafikosoknak nem volt. Legfeljebb a Continentalnak. Vagyis, ha rajta és Lázáron kívül senki nem tehetett semmit az ügyben, akkor jól behatárolható, kitől is maffiásodott el ez a trafik ügy röpke 2 nap alatt. Lázár Jánostól és a Continental-tól, ez nem kérdéses. A történéseknek alanya is kell hogy legyen, s jelen esetben másokat nem igen találunk, akár hogy is nézzük. Ez van, ha valaki nagyon kezében tart valamit. A felelősség is reá hárul, hisz olyan nem lehet felelős, aki ott se volt, vagy nem tudott belelógni a keze, mert nem hagyták egyesek. Ugyebár.

A tények beszélnek, a kutyák legfeljebb ugatnak. Ami történik, az a való. A többi csak mókusvakítás. Bizonyára lesznek magyarázatok, hogy miért hajlott a trafik-pályázat a földbérlet-pályázat tragikomikájába tökéletes szinkronnal, de ez nagyjából már senki nem érdekel. Esemény után vagyunk ugyanis. Érdemes gyűjteni az ilyen pontokat a jövő évi szavazáshoz. Biztos vagyok benne, hogy pár ezer trafikos felismeri Lázár nagy ívű nemzeti dohány tervében a saját érdekeit, vagy legalább azt, hogy ezzel az áldozatával hazáját szolgálta hosszabb távon. Vagy nem ismeri fel, hanem eléggé  nem vitatható módon hazaárulózni fog különböző tüntetéseken. Esetleg romlott cigarettával dobálja meg a nyilatkozó Lázár Jánost. Nos, nem tudnék ellene őszintén tiltakozni, ez a helyzet. A kormány, amely elárulja szavazóit, hazaáruló. Szerintem. Márpedig most itt ez történik, s nem először, ez is látható. 

Nem leszek hosszú, csak egy sejtés. Miért tart az USA-ban fele annyi ideig egy válság hullám, mint itt nálunk? Miért gazdagabbak és hatékonyabbak a legtöbb nemzetnél, olyanoknál is, amelyek szintén nagyon hatékonyak a munka frontján? A nálunk az nem csak Magyarországot jelenti, de az öreg kontinens egészét is ugyan is.

A titok: az adórendszer. Nem a forgalmi adóból tartják fenn államaikat, hanem jobbára a jövedelem adóból (értsd ezalatt a társasági adót is). A különbség a szemléletben van: nem a forgalmat adóztatják, amely lassítja, tőkeszegénnyé teszi  a tevékenységet magát, vagy is a gazdaság likviditását, mozgását, azaz a növekedés verőerét fojtja, hanem a tevékenységekből keletkező jövedelmet adóztatják. A nyereségből veszi el az állam a magáét, nem a tőkéből. Nem mindegy. Ráadásul ezt alkalmazza a kis embertől a nagy vállalatig, következetesen, igazságosan. Mintha 300 millió vállalkozó országa volna. Nincs alkalmazott meg gazdasági tárasaság, vagy sokkal kisebb a különbség adózási szempontból a kettő közt, mint nálunk. Hát igen. Még van mit tanulni, van mihez felnőni a siker útján. Csak mondom, hogy lehetne. Itt is. Mindenek előtt másképp gondolkodni a sikerről, eredményről, s ezek mozgatórugóiról. Ha esetleg ezt szeretnénk elérni. 

Mert nem számít, valójában, hidd el nekem. Legalábbis az esetek többségében, mert vannak kivételek. Idővel rájössz te is.

Az emberek sokat foglalkoznak a múlttal - értsd: a természet, a történelem múltjával, de a saját, személyes múltjukkal is - , ám a törekvés mentén megszerzett ismeretek nem vittek előbbre senkit, mármint a mainstream kutatási irányzatok mentén biztosan nem. 

Ugyanis minden mókusvakítás ellenére, a múlt kutatásában nem a valódi ismeretek megszerzése motiválja az emberek többségét, hanem csak a jelen állapotuk, elképzeléseik, ideológiáik igazolásának vágya. Bizony. Mindenek előtt a tudósokat leginkább, de az egyes embert is. 

Hipotéziseiket, reményeiket szeretnék igazolni a múlt történéseinek elfogult vizsgálatával. Kevés a valódi ismeretre törekvő ember. Ezért nem halad az emberiség előre. Mert nem halad, ez eléggé egyértelműen látszik ma már a ráfordítások és eredmények objektív összevetéséből. 

Hja, az a fránya internet meg a kábel tv. A sok információ, amely egyre hihetetlenebb sebességgel jut el a felfedezőtől a kis emberig, nos, egyben a szűretlenségre, a kiérleletlenségre is garancia. Na meg egyre több hazugságra, népszerűséghajhászásra. Sajnos a tudósok körében is. Mennél inkább szűretlen egy információ, megpróbálatlan, ellenőrizetlen, annál hitelesebben árulkodik a közlő elképzeléseiről, szándékairól is. Már, ha valaki akarja ezt látni. Kevéssé tudja ugyanis elrejteni motivációit mohóságában. Valakinek van egy elmélete, szerez pénzt a népszerűsítésére és elismertsége, ismertsége ennek függvénye lesz, nem az állítottak bizonysággá válása, így értem. 

A magam részéről azt látom, hogy a hatalom rengeteg pénzt költ különböző, a kis emberek által tisztán tudományosként ismert szervezeteken (miután pár évtized alatt beléjük nevelte a hatalom, hogy melyek a hatalom által tudományosnak elismert szervezetek, ugye), csatornákon keresztül a hivatalosan elismert tudományok kutatásaira (ami sokszor ugyanazt a szervezetet jelenti, amelyet a hatalom pénzel a propagálás céljából, ezt ismerjük fel), amelyek egy része új dolgok felfedezésére irányul, amelyek technológiai fejlődést hozhatnak, viszont a másik fele arra irányul, hogy az emberek tudatát, figyelmét elmúlt dolgokra irányítsák. Olyan dolgokra, amelyek egyrészt nem befolyásolják a ma történéseit még ezred százalékban sem, másrészt megváltoztathatatlanok a ma embere számára. Kitűnő taktika a figyelemnek a semmi való irányítására a lényeges helyett. Feltűnő számomra az utóbbi években a Föld, a csillagrendszerek kialakulását vagy éppen a távoli jövőt kutató programok és azok publikációinak, propagandájának finanszírozottsága.

Bárki hétköznapi ember összerakhatja akár egyetlen ismeretterjesztő csatorna anyagaiból az ellentmondásokat. Egyrészt, sok anyag foglalkozik a Föld őstörténetével, különös tekintettel a dinoszauruszok életére, és kipusztulásuk okaira. Az "okai" szó kicsit erős, mert lényegében a meteorit okozta kipusztulást propagálja valamennyi. Minek, kérdem én? Miért fontos, hogy 500 különböző kutató szájából halljuk ugyanazt a nem bizonyított és nem is bizonyítható hipotézist? Kinek és miért fontos ez ma? Amikor már ennyire feltűnően sok tudós hozza ugyanazt az anyagot, ami nem tény, s nem is tud azzá lenni évtizedek óta, nos, akkor felmerül bennem a kérdés: vajon miért fontos bárki számára, hogy én azt gondoljam, hogy a dínókat egy hatalmas meteorit becsapódása pusztította ki? Nem releváns rövidke életem szempontjából, hogy valóban így volt-e, s gondolom, hogy ezzel a tudósok és az őket finanszírozó politikusok is tisztában vannak, valamint még pár millió ember rajtam kívül. Még is egyre több pénzt költ a hatalom például erre a mono-propagandára. Ilyenkor, amikor valami már feltűnő méreteket ölt, elkezdek gyanakodni, hogy vajon miről akarják elterelni a figyelmemet? Mert hogy haszna, értelme nincsen ennek a propagandának, hétköznapi szinten, vagy akár jövőnk tekintetében, nos, az bizonyos. Nincs köze az életünkhöz lényegében, talán egy ezred százalékban legfeljebb. Vagy még annyiban sem.  

Arra gondolok ezek után, hogy nyilván olyan rágógumi témákra irányítják az emberek figyelmét, amivel kapcsolatban akár a végtelenségig kétségben tudják izgatni őket, mert tudván tudják, hogy sosem fog napvilágra kerülni semmi bizonyíték, se pro, se kontra. Mélyebb okként azt látom, hogy mindez arra megy ki, hogy ne a jelen, politikusok által meg nem oldott, meg nem akart és ezért meg sem oldott gondjai, problémái kerüljenek az emberek fókuszába. Mert akkor rájönnének, hogy meg lehetne oldani a jelen gondjait, ha azok, akiknek ez feladatuk, meg akarnák oldani, megtehetnék, ám valamiért nem teszik. És erre rájővén, ezek a kis emberek elkezdenének kellemetlen kérdéseket feltenni, amiként azt néhány százalékuk eddig is tette, de a politikusok nem szeretnék, ha ez az arány mondjuk 60% -ra felmenne. 

Nézem a mókusvakító témákat: mi volt 250 millió évvel ezelőtt, mi volt évmilliárdokkal ezelőtt, hol vannak Földhöz leginkább hasonló bolygók (nincsenek, csak mondom). Utóbbit azért mondom, mert más anyagok meg épp azt taglalják, hogy akár 5 celsius fokos hőmérséklet változás miként járult hozzá az élet pusztulásához a Földön, aközben dollár százmilliárdokat költenek arra, hogy olyan bolygókat fedezzünk fel, amelyek ugyan 2x akkora tömegűek, mint a Föld, kicsit melegebb vagy hidegebb a felszínük (+- 100 fok) és ráadásul emilliószor messzebb vannak, mint a Mars, ahol nyilvánvalóan lehetetlen az embernek élnie. Mert az. Eleddig nem azér tnem küldtünk embert a Marsra, mert nem lehetne, hanem mert nem érne oda élve. Ugyanis az űrtechnológiánk jelenlegi szintje nem képes megvédeni a kozmikus sugárzástól az embereket. Ez a helyzet. 50 éve nem képes, ezért halad oly lassan az űr meghódítása. És kb. ugyanennyi ideje hajlítják nem kevés költség árán az emberek figyelmét a politikusok az űrkutatásra, hogy abban lássák szép jövőjük zálogát. 

Bémeg, ki kit néz hülyének? Ezzel kéne kezdeni a megválaszolást, azt gondolom.

De nézzük az egyéni, kis emberi vonulatot. Nem tök mindegy, hogy apád, nagyapád mit hibázott? Vagy politikusok a múltban? Rajtad semmit sem segít, még ha megtudod is  a teljes valóságot ezekről, mert a te életed más. Egyrészt, most van, másrészt egészen más élethelyzeteid vannak, amikre nem tud válasz lenni mindaz, amit elődeid maguknak sem válaszoltak meg, csak közhelyes, könnyen hihető álmagyarázatokat, álhiedelmeket örökítettek rád. Úgy véled, új porblémákkal állsz szemben saját életed során? Elnehezül a fejed is a gondolattól,, a képzelt felelősség súlyától, miszerint most te vagy avilág közepe, mert felmenőid generációi nem szembesülhettek ezekkel, ezt most neked kell megoldanod. Marhaság. Mert nem új problémák, azért. Korábban is léteztek, sokkal korábban is és ugyanazok léteztek, mint amik ma a legkínzóbbak, csak épp elődeid sem oldották meg, ahogy a jelen erre hivatott emberei, döntéshozói sem. Pedig tudták volna az elődök is, csak nem akarták, ezért nem oldották meg. Helyette generációról generációra kitaláltak inkább új és új álproblémákat, amelyek igen tudományosan hangzottak akkor is, meg gyakorta ma is, s amikről neked már már gondolkodás nélkül az a benyomásod, hogy jujj, mennyi megoldatlan kérdés a ma terhe, micsoda felelősség hárul reánk, mert a régiek nem voltak elég fejlettek, meg bla-bla-bla. De mondom, hogy ez nettó mókusvakítás. 

Nincs sok probléma, csak néhány egyszerű, amit az emberek önérdekeik előtérbe helyezése miatt nem oldottak meg. Mert nem akarták, azért. És a mai leszármazottaik épp úgy nem akarják, mint az elődök.

Erre nézve mondom, hogy az ember nem sokat változott 5000 év alatt, s ha változott is, csak degenerálódott, s emiatt igen csak kiszámítható, átlátható. Technológiai fejlődése ugyanis csak a mennyiség kérdéseire adott megoldást, minőségben nem változtatott az emberen, nem hozott fejlődést lényegében.

Összeesküvés elmélet? Nem. Csak észrevételek a hétköznapok szintjén tapasztalható egyes uralkodó vonulatokról.