Eszembe jutott az utóbbi napokban. Csak most esik le, hogy elsején volt 3 éve, hogy elment. Hogy elszaladt az idő... Van valami belső órája az embernek? Azt gondolom, hogy van. Nem takkol hangosan, csak időről időre eszébe juttat bizonyos, az élete szempontjából fontos dolgokat, kérdéseket. A születésnapom előtt is pár héttel automatikusan beindul bennem az évértékelés. Nem a napján, hanem úgy egy hónappal-3 héttel előtte. Talán, hogy az évfordulóra összeálljon a kép, mit is végeztem, honnan, hová jutottam azalatt. Ebből jövök rá, hogy ja, persze, megint eltelt egy év, közelg a szülinap.
Szóval, annak kapcsán jutott ő eszembe, hogy nagyon kevés igényű, gerinces ember volt. A gerinces meg a napi történések okán, úgy politikában, mint hétköznapi ember szintjén tapasztalt visszásságokról. Felnőtt fejjel sokáig úgy láttam, hogy ő talán túlságosan is az. Hogy gyakran a saját kárára is az volt, nem képviselte az érdekeit. Persze, ma felvetül, hogy ugyan, mi is egy ember érdeke? Milyen távon látszik annak, amit adott pillanatban annak lát?
Elvarázsolt léleknek tartottam. Aztán, nem sokkal azelőtt, hogy végleg letette a lantot, volt egy pillanat. Amikor eszméltem, hogy vazze, még is csak megcsinálta. Végigcsinálta, kitartott, amiként gondolta 60 éven át (68 volt, de ugye az ember nem 1 éves korától bír önálló világképpel, öntudattal). Ember maradt, híven önmagához, évtizedeken át. Rendszerek jöttek-mentek, s még is. Született háborúban, felnőtt a Rákosi-rendszerben, dolgozott a Kádár-korszakban, megérte a rendszerváltást, s minden komoly változást, még is mindvégig ugyanaz az ember maradt. Emberileg. Ezt a nyomot hagyta évtizedek alatt más emberekben. Nem szarral gurított, odatette magát, az életét, nem csak a szája járt. Ezért tisztelte sok ember, több generáció, akik a keze alatt nőttek fel (pedagógus volt, óvónő). Azért az jelez valamit, amikor a mai 30-as, 40-es korosztály, deres halántékkal akár, hangosan ráköszönnek az utcán, megállnak beszélgetni vele, hogy milyen jó volt, Éva néni...
Engem izgatott a pénz mindig, hisz sosem volt sok. Gondolom, ez jellemzője azon embereknek, akik relatíve szerény körülmények között voltak kénytelenek felnőni, a nélkülözés valahol legmélyen elveti a magot a gazdagabb életre való vágyódás után. Nem önmagában keletkezik a vágy, hanem a környezet átlaga ülteti el az emberben. Ösztön, talán.
Felnőtt fejjel másképp csináltam hát, másra igyekeztem. Persze, a lehetőségeim is tágabbak, másak voltak, mint neki, az ő generációjának, nekem már beütött a rendszerváltás, kapitalista magántőke, miegymás. Számukra ismeretlen világ, amit csak filmen láttak, könyvben olvastak. Gondoltam, azért lehet hidat verni a jó anyagiak és az emberség között. Hát, nem lehet, így utólag mondom, saját tapasztalatból. Mármint tudatosan, kívülről egyensúlyozva. Persze, nyilván nem mindenkinek szól ez, vannak szerencsés emberek, akik ebben nőttek fel, kiegyensúlyozott családi körülmények között, nos, nyilván nem nekik szól ez az írás. Számukra ugyanis nem kísértés a pénz, mivel hogy azt szokták meg.
Visszatérve a magam kasztjára, a dolog úgy tud működni, hogy mindenkor az emberséget tartjuk szem előtt, aszerint cselekszünk s majd az élet megadja a zsebünkbe, ami jár szerinte. Erre kénytelen voltam rádöbbenni. Mert az erőt a gerincbe a megvásárolhatatlanság adja egy emberbe. Onnantól, hogy elkezd méricskélni, onnantól megvan az ára annak a gerincnek. Tudod, amikor a "van az a pénz" felmerül az emberben, onnantól annyi meg egy bambi. Mert akkor megvan az emberben a másik szempont is, hogy mit akar elérni, mit tervez feje, lelke vágyai szerint, mik azok, amikre azt mondja: nekem ez jár. Na, itt, ennél a pontnál roppan meg a jég a láb alatt.
Nem, nem ma kezdtem. 1986-ban kezdtem dolgozni, amikor még Viktor az egyetem és a Bibó folyosóit koptatta. Igen, a régi rendszerben, amikor még az elvtárs volt a hivatalos megszólítás többnyire. Nem köll fanyalogni, az emberek akkor is emberek voltak, vágyaik is hasonlóak, mint ma, pénzből éltek, s a munka is akkor is munka volt.
Az élet nem a mobil korszakkal kezdődött, jelzem, még csak nem is a számítógéppel. Nem történt időközben törzsfejlődési ugrás, csak egyes feledékeny elvtársak szeretnék ezt elhitetni utóbb, holott maguk is éltek akkoron. Mármint, hogy az valami borzasztó, embertelen időszak volt ebben az országban.
Anyám '58-ban kezdett dolgozni. 900 forint volt a fizetése. Azt mondta, hogy sosem felejti el, hogy az első fizetéséből tudott venni magának kabátot, cipőt és táskát. Mármint olyan nőieset, divatosat, nem lódent. Ne vizionálj hülyeségeket, csak ezért írom. Ha megnézel egy 60-as évekbeli magyar filmet, hát kb. úgy éltek az emberek, ahogyan ott látod. Keményen dolgoztak és akkor még felszálló ág volt. Saját elmondása szerint az 50-es években, a Rákosi rendszer alatt elvégzett temérdek munka gyümölcsét aratta az ország 58-tól kezdve. Ebben van valami. Tudom, sok sérelem esett akkoron, ám a kényszerített emberek még is csak dolgoztak és munkájuk nem lett hiábavaló. Ha megnézed, a legtöbb közintézmény, gyár '51-'52-ben alapult, épült. Többségük a mai napig áll, nem omlik, csak nyugati befektetők felújították az infrastruktúrát. Mert ennyire időtállót építettek akkor. Hja, hogy akkor senki nem merte ellopni a cementet a munkahelyről, mert hamar jött az ÁVH érte, hát az más kérdés. Akkor szabotázs volt az is, ha valaki nem végezte kellő precizitással a munkáját. De talán az időt állóság mutatja, mit lehet akkor, ha nem lopja ki senki az anyagot, ha nem hanyagul végzi a munkáját.
Az érem másik oldala, hogy ha szerényen is, de a dolgos emberek meg tudtak élni a munkájuk gyümölcséből.
Ma nem tudnak. Korrupt az állam. Abban az értelemben, hogy ott is minden a pénz körül forog. Akármennyire is nyomatják ma az államhatalom tekintélyét, nincs neki, mivel maga is a pénz szerint táncol. Nem képvisel elveket, olyan irányokat, amik ellensúlyoznák a pénz motiválta folyamatokat, nem. Senkit sem képvisel a nemzetből, csupán önmagát. Magyarul az adóforintok hegyeit, semmi mást. A törvények és az általuk elvileg képviselt igazság úgy korrumpálódik, ahogy azt az állam anyagi érdekei megkívánják aktuálisan.
Nemzet? Ugyan már, mese habbal. Nemzet akkor van, ha az emberek egyenlőek abban. Ha érdekeiket képvislei és megvédi a törvény, előremutatóan, s nem az uralkodó széljárás szerint hajlik épp. Hisz utóbbit tudja a gazdaság magától, ott ez a törvény, az érdek. Mi szükség hát egy másik szervezetre, amely csak vízfej, naplopók buta, pénzéhes hada csupán a gazdaság szereplői nyakában? Bocsánat, nem a tanárokra, orvosokra gondolok itt.
Nos, nagyon szar a helyzet, ezt bizton állíthatom. Visszatérve a mondandóm eredeti fonalához, magam huszon évesen az akkor ébredező informatikai szektorban kötöttem ki. Azon belül is a magánszektorban, majd '96-tól kezdődően a távközlési és a pénzügyi szektorban. Becsületes munkával, teszem hozzá. Ezt a mintát hoztam magammal otthonról. Ha néha olvasod vitriolos kritikáimat a politikusok hozzá nem értésével kapcsolatosan, akkor ez az oka neki. Hogy én csináltam azt, éltem abban, amit ők most ugatnak szőrmentén. Évtizedes különbséggel.
De, most ássuk el a csatabárdot, hisz egyrészt, évtizedes ismeretbeli, tapasztalatbeli lemaradással szemben nem lehet észérveket felhozni, esélytelen, másrészt nem ez írásom célja. Igyekeztem embernek megmaradni a kőkemény kapitalizmus évei alatt is. Legalábbis a korai szakaszában azt gondoltam, hogy az a kőkemény.
Hát nem. Kőkemény az, ami most van. Amikor nem az számít, mennyit termelsz a cégnek, hanem, hogy mennyibe kerülsz. Mert a kormány elkúrta a gazdaságot, leszarva, hogy mi lesz bárkivel is, rajtuk kívül. Nagyjából.
Sajnos, szakterületem miatt olyan technológiák szakértője és használója vagyok, amit magánvállalkozások, kis- és középvállalkozások nem engedhetnek meg maguknak Magyarországon. Sőt, átlag magyar nagyvállalkozás sem. Ezért nem vagyok vállalkozó magam sem, nem tudnám finanszírozni a szükséges beruházásokat. Szűk, speciális piac a felvevő réteg mindössze. Vagyis volt a közelmúltig.
Megszégyenítő és kijózanító megélni, hogy a pénzügyi szektorban felmerülhet a kérdés, hogy megéri-e tartani a hozzám hasonló szakembereket. Nem a pénzügyi szektor szégyene ez, jelzem. A kormányé, a magyar kormányé, amely annyira felelőtlenül kizsigerelte a magyar gazdaságot, hogy a pénzintézeteknél is ilyen kérdések merülnek fel. Mert itt csak akkor merülnek fel hasonló kérdések, amikor a pénz áramlása MÁR MEGÁLLT a gazdaságban. Nem tudom, érted-e. MÁR MEGÁLLT. A pénzügyi szakemberek a számokban hisznek. Mérnek, számolnak, kalkulálnak. Azzal, ami van, valósan. Nem írhatják át a cashflow-kat, nem hazudhatnak se polgárnak, se újságírónak, se IMF-nek. Mert kiderül előbb-utóbb és akkor elveszítik a hitelességüket és a megbízatásukat. Felsővezetőkről beszélek, de lényegében bármely beosztottjukról is. Ezek az emberek azt tanulták, hogy 2x2 mindig 4. Nem 5 vagy 6, unortodox képzelgések, álmodozások szerint, hanem amennyi ősi időktől fogva. Máfél évtized óta közelről éreztem a gazdaság verőerének pulzusát. Bizton állíthatom, hogy amikor az elkezd kihagyni, akkor nagyon nagy baj van.
Őszinte leszek. A világot régóta a pénz mozgatja. Évezredek óta. Ezt kénytelen volt beismerni már a Kádár-kormányzat is 30 évvel ezelőtt. Amikor az ideának keresztbe tett a matéria. Az nem tegnap volt, jelzem. Közben az ország is csatlakozott az annak idején hivatalból utálni kötelezett nyugati rendszerhez. Mert ez volt számára vészkijárat a megbukott kommunista, állami gazdálkodásból, nem volt más választása. Vészkijárat a nemzet számára, az őt alkotó és fenntartó EMBEREK számára, ha ez így érthetőbb. Hát, ugyan, honnan a fenéből veszi ennyivel később bárki a butasághoz való jogot, hogy elővegyen 30 éve megbukott elképzeléseket s mindazokat reális alternatívaként vezesse elő a honpolgárok előtt? Hogy becsapja őket naponként? Hogy hazudjon?
Az államosításra és az államhatalomba vetett szentség tiszteletének felelevenítésére gondolok itt. Hatalma annak van, aki valami felől rendelkezhet, mert uralja. Nos, jelenleg a magyar állam csupán a dolgozók pénztárcáját igyekszik uralni, de semmi több nem telik tőle. Felelősséget az állam nem vállal semmiért. Számomra furcsa, hogy miközben tartalékai vannak, a dolgozó réteget kiszipolyozza, az éhezés szélére kényszeríti. Nagy állammá akar válni a zsebünk rovására pár politikus, ezt látom ebben megnyilvánulni. Ugyan már. Az urizáljon, aki megengedheti magának. Mert van mire. Azaz, letett valamit az asztalra.
A jogok és lehetőségek hatalmi szóval való korlátozása nem a demokráciáról szól. Az megvolt az előző politikai rendszerben is, ám ott a gondoskodás, felelősségvállalás is megvolt mellé. Ha a mostani helyzetet a 88-assal hasonlítom, hát ez a mostani kormány nyomába sem ér. Elhiheted, éltem benne, láttam.
Tudom, elkanyarodtam az eredeti témámtól, ám mégsem. A gerincességre szerettem volna felhívni a figyelmet. Pontosabban, annak hiányáról. Vagy nevezhetjük gerincsorvadásnak is.
Mindez arról jutott eszembe, hogy az Orbán kormány dicsőséges regnálása alatt magam is olyan körülményeket láttam meg, amelyeket soha azelőtt. Értsd, még a rendszerváltást követő években sem. Még mindig úgy látom, hogy az 1993-1995 közötti nagyon nehéz körülményeket hozzák vissza az ország gazdasága és lakói számára, s ez egyáltalán nem dicsőséges. Számomra ugyan smafu, hogy mit hazudik Orbán, Lázár vagy Matolcsy a válságok hatásáról, hogy hova kenik a szart épp, amit valójában ők okoztak - nem verhetnek át. Mert amiről hazudoznak, azt közelről ismerem, csináltam, csinálom, tehát tudom, mikor hazudnak, mikor NEM MONDANAK IGAZAT. Bocs az őszinteségért.
Fiatalabbak vagy gyengébb emlékezőtehetségű idősebbek kedvéért elmondom, hogy akkor a jog rendszerünk még nem volt kellően demokratikus, ezért a befektetők még nem invesztáltak nagyobb volumenben az országba, mivel nem lehettek biztosak tulajdonuk, beruházásaik megfelelő védelmében. Az áttörés csak 97-ben következett be, amikorra a jogrendszert kellően harmonizálták a magántulajdon védelméhez. Akkor alakult számos cég, akkor alakultak a kereskedelmi televíziók, bankok, stb. Emlékezzünk, ha még tudunk. Tudom, mert akkor már javában dolgoztam benne.
Az emberi jogokhoz valóviszonyulásuk, a törvényalkotásuk meg pláne nincsen sehol sem értékrendileg, ezt láthatjuk.
Most megálltam gondolkodni, miként is kanyarodtam el a jelen politikai-gazdasági helyzet felé eredeti témámtól. Rájöttem. A jelenlegi politikai elit, leginkább a kormányzat képviselői gerinctelenek. Hogy anatómiát nem tanultak, nos, bocsánatos hiányosság jogászoknál. Csak hogy a gerincesség nem pusztán anatómiai kérdés, másik aspektusában otthonról hozott anyag. E szerint nem tartják szavukat, ígérteiket, megváltoztatják azt naponként, aktuális érdekeik mentén, hazudnak bármiről, csak hogy megtarthassák hatalmukat és becsapva tartsák a népet. Ez nem dicsőséges, nem emberi, ez egyszerűen borzasztó. Emberileg. Ha élne anyám, bizonyára most felmutatná a középső ujját Lázárnak, Orbánnak, Matolcsynak s valahány név van a kormányzati fizetési listán. Pedig úrinő volt egész életében. De van az a mocskos nemzet- és hazaárulás, gyalázás, amit bizonnyal ő sem hagyott volna szó nélkül. És ez az, ami itt most folyik.
